Budavár
A cd zenei anyagának rövid bemutatása
(A cd belső borítójának lapjain található rövid ismertetőt a kiadó készítette ennek a szövegnek a felhasználásával.) Juhász Gyula: Himnusz Budavárához
Kar
Téged dicsér, harsogva, bátran
Magyar dal szárnyán ez a kar,
Hazánk tündöklő koronája,
Dicső Budánk, te szép s magyar!A nagy Dunánál őrt te állasz
S egész világnak hirdeted,
Mit alkotott itt annyi század
S nem ront el semmi fergeteg!Te láttad Mátyás palotáját,
Kiálltál annyi ostromot,
Te vagy nekünk örökre bástyánk
És szentek benned a romok!Áldott hegyeknek koszorúja
Virul a tündér táj felett
És vár derűben és borúban
Egy boldogabb évezredet!Lantos
Szent Gellért áll a szent hegyen,
Kezében megváltó kereszt,
E jelben lesz csak győzelem
Az ármány és romlás felett!
Hunyadi áll a vár terén,
Magyar rabságnak lelke ő,
Magasztos emlék, jó remény,
Örök küzdelmet hirdető.És Gül babának sírja int,
Kelet rózsái nyílnak ott,
Turáni hű testvéreink
Velünk várják a holnapot!Föl hát vígan, munkára, dalra
És diadalra, ég velünk!
Budának ormain ragyogva
Hadd keljen szebb hajnal nekünk.Hirdesse templomok harangja,
Gyárak s hajók kürtője mind,
Hogy a magyar egy akarattal
Föltámadott és küzd megint!Törhet reánk idők viharja,
Túlzengi azt a munka s dal,
Mely a világnak bátran vallja:
Hogy áll Buda még s él magyar!1925
A tatárjárás óta áll Budavár a Duna melletti Várhegyen. Építésének idejétõl fogva tanúja az ország megpróbáltatásainak, számtalanszor cserélt gazdát, szinte nincs egy talpalatnyi hely a területén, amit ne romboltak volna le az érte csatázó ellenfelek - mégis “...áll Buda még, s él magyar” - ahogy Juhász Gyula Budavárhoz szerzett himnuszában írja. A történelem évszázadai során azonban ez a vár minden megpróbáltatás ellenére a magyar kultúra egyik fontos jelképévé vált, Zsigmond, Mátyás és a régi magyar világ örökségének hordozójává, múltunk ma is élõ tanújává. Kis sziget ez az alig 150 méter magas domb, oldalában a keskeny utcákkal, régi házakkal, apró terekkel, ahová belépve az ember közelebb érzi magához a múltat. Lemezünkön ezt a hangulatot kíséreltük meg átélhetõvé tenni - zenei válogatásunk a régmúlt korok hangzását igyekszik visszaadni korabeli hangszerek segítségével, régi magyar dallamok felidézésével. Ezek a dallamok mind magyar vonatkozásúak, könnyen elképzelhető, hogy elhangzottak Budavár falai közt - akár mint főúri táncok és dalok, akár mint énekmondók, vándor muzsikusok előadásában felcsendülő darabok. Közel 500 év zenéjéből szólal meg egy-egy, korra, műfajra jellemző muzsika, a történelmi Magyarország területén fellelhető gyűjtemények, magyar vonatkozású, lehetőleg Buda várával kapcsolatos darabok közül.
1. Két tánc a Lőcsei tabulatúrás könyvből - A Lőcsei tabulatúrás könyv két tánca szólal meg korabeli hangszereken: egy chorea polonica , vagyis egy lengyel tánc, majd annak proporciója, azaz páratlan ütemű változata. Ezeket a táncokat nemesi udvarokban táncolhatták, és - a tánc forrásának kora alapján - mondhatjuk, hogy akár a töröktől épp akkoriban visszafoglalt budai várban is járhatták. E lassú, méltóságteljes páros, majd frissebb páratlan ütemű tánc előadásában valamelyest az ekkor nyugaton már virágkorát élő barokk stílus jegyei is megjelennek, bár barokk zenének ezt semmiképpen nem nevezhetjük, hiszen annak a korstílusnak számos lényeges eleme oly szervesen fügött a kor nyugat-európai viszonyaitól, hogy a magyar körülmények között, a török és a Habsburg birodalom egyidejű szorításában egy ilyen markáns művészeti irányzatnak még az utánzására sem volt magyar földön lehetőség.
2. Planctus destructionis Hungariae - Buda vára a tatárjárás után kezdett épülni, amikor az emberek kővárakba húzódva próbáltak felkészülni a tatárok újabb támadására. Ősi eredetű népdalaink szövegébe ágyazva a pusztítás keserű emlékezetének is meglelhetőek a nyomai mind a mai napig, egyre inkább egybemosva azonban a tatár és a török rombolás közti időbeli különbséget. Lemezünkön a megszólaló eredeti tatár dallam vészjósló ütemei után egy ilyen magyar népdal siratja el az országot.
3. Ómagyar Mária-siralom - A legkorábbi ismert magyar nyelvű vers, második legrégebbi nyelvemlékünk, egy Planctus ante nescia című szekvencia magyar fordítása.. A magyar szöveg 13. század végi, meglehetősen hibás másolat, eredetije - a tényleges vers – kb. egy fél századdal korábbi. E vers alapján komolyan feltételezhető egy, a 13. század végére már kiforrott költői eszközöket használó költőiskola, valamifajta kolostori központ, mely a magyarországi magyar anyanyelvű vallásos költészet művelésében az akkori Európa szintjének megfelelően volt képes a latin verseket átültetni az anyanyelvre. Az ének dallama – mely egy hasonló, latin vers dallamaként maradt ránk – középkorias, mégis magyar vonatkozású kísérettel - kobozzal - szólal meg, bár a kolostori gyakorlatban valószínűleg mindenfajta kíséret nélkül, puritán egyszólamúságban is énekelhették.
4. Táncok Mátyás király udvarából – Hunyadi Mátyás második feleségének, Beatrixnak ferrarai kapcsolatai révén került hazánkba Pietro Bono (1417-1497) lantos, aki korának legnagyobb muzsikusai közé tartozott – (műveinek egy részét később a nem kevésbé nagy hírű Pierre Attaignant is feldogozta). Az itáliai reneszánsz nagy korszaka ez, a quattrocento, az 1400-as évek igazi reneszánsz világa, mely néhány évtizedre Magyarországon is megjelent Mátyás reneszánsz udvartartásának jóvoltából. Lemezünkön a mester két tánca hangzik el korabeli érdekes hangzású, jellegzetes reneszánsz hangszereken; a vonósok közül rebeken, a fúvósok közül görbekürtökön, a pengetősök közül ciszteren, valamint a korban annyira kedvelt sok ritmushangszerrel szólal meg a La Brosse és a La Magdalena című két tánc.
5. Bornemisza: Cantio Optima Bornemisza Péter (1535 –1584) a hazai protestanizmus egyik legnagyobb alakja. A harcias lelkű prédikátor (aki jóval később Balassi Bálint nevelője is lesz) 1553-ban szökik meg börtönéből, ahová reformátori működése miatt zárják, majd Wittenbergába megy, ahol tovább tanulmányozhatja hitének tantételeit. Ez a verse korai alkotás, 1557 körül szerezte, benne fiatal éveinek keserű csalódottságát önti szavakba. „Vajjon, s mikor lészen jó Budában lakásom?” – sóhajtozik az akkor már török kézben lévő város felől.
6. XVI. századi magyar táncok A XVI. századi magyarországi táncokra a végvári világ nyomta rá a bélyegét. Köztük is a leghíresebb a hajdútánc, a század végvári harcosai, a hajdúk által elterjesztett férfias tánc, bujdosók, végvári harcoló katonák, szegénylegények tánca, akik egyfajta bátorságpróbaként – korabeli krónikások szerint – csaták közben, az ellenség bosszantására a harcmezőn is sokszor eljárták. Ahogy a szultántól-császártól kifosztott népek rongyos seregei vándoroltak, bujdostak, vált egyre elterjedtebbé és népszerűbbé e férfias, vad mulatság egész Európában – példa erre a számos XVII. századi feldolgozás is, amely elnevezésében is és ritmusában is utal a hajdúkra. Válogatásunkban először egy főúri hajdútánc-imitáció, egy lengyel kódexben fennmaradt Hayduczky című darab hangzik el, majd ugyanez úgy, ahogy azt a végváriak muzsikásai játszották. A többi - például a "süveges tánc" - mind ma is ismert dallam a hódoltság korából, az utolsóként elhangzó pedig az 1500-as évek közepétől szerte Európában is ismert volt, egy antwerpeni kottagyűjteményben Ungaresca címmel meg is jelent.
7. Balassi: Ötvennyolcadik „Ez a Júliáról szerzett énekeknek vége” – olvasható Balassi Bálint (1554-1594) verse után a kéziratban. A költő sok vitára okot adó Júlia-ciklusának utolsó darabja ez, telve szomorúsággal és csalódottsággal; sokak szerint Balassi legérettebb, legmélyebb és legmegrázóbb alkotása. A dallam, amelyen megszólal, a Vietorisz-kódex lapjain maradt fent mint gyászzene; eredetileg „Tegnap gróf halála mint megszomoríta…” kezdettel énekelték.
8. Öt tánc a Kájoni-kódexből A Kájoni-kódex öt tánca szólal meg ebben a darabban: Tantz - Pajkos tánc - Ötödik tánc hatodon - Apor István tánca - Apor Lázár tánca.
A hangszerelés és az előadás a XVI-XVII. század folyamán Európa-szerte híressé vált, sokszor szertelenül vad magyar hajdútáncok hangulatát idézi korabeli hangszereken: furulyákon, töröksípon, hegedűn, kobzán és tekerőn.9. Táncfüzér a Lőcsei tabulatúrás könyvből Kifejezetten arisztokratikus felfogásban előadott táncfüzér a Lőcsei tabulatúrás könyv alfabetikus rendbe válogatott táncaiból. Sorrendjük e felvételen nem az eredetit követi, de így is érzékelhetővé válik a lejegyző törekvése az akkoriban már nyugaton elterjedt táncszvitek hazai meghonosítására, ami teljesen indokolt is, korstílustól és zenei felfogástól függetlenül, hiszen ahol táncolnak (és a magyar nemesi udvarokban bizony táncoltak), ott a táncok sorrendje is fontos; ebből aztán szokás, hagyomány, később pedig stílusjegy lesz. Lemezünkön az ismert darabok az alábbi sorrendben szólalnak meg: Chorea ex E-Chorea ex A-Chorea ex F-Chorea ex C.
10. Két ének a Vietorisz-kódexből Mindkét ének szövege a Mátray-kódexben és a Vásárhelyi-daloskönyvben, dallama a Vietorisz kódexben található. A Vietórisz-kódex a régi magyar dallamok szempontjából az egyik legfontosabb gyűjteményünk; értékes magyar vonatkozású énekeket és táncokat tartalmaz, melyeket a XVII. század második felében jegyeztek le a Felvidéken. E két, egymás után elhangzó dal az 1600-as évek énekelt költészetének hangulatát idézi fel egy ritkán használt korabeli lantféle, a penorcon kíséretével, korabeli házi zenekart megszólaltatva a háttérben. A dalok címe – és egyben kezdete: „Búm elfelejtésére” és „Térj meg már bujdosásidból… „
11. Táncok a Vietorisz-kódexből Zenekari kultúránk a XVII. század második felében már ismerte a hangszercsoportok variálásának elvét, így olyan helyeken, ahol erre lehetőség adódott, a korszak táncait változatosabb hangszerelésben játszhatták. Ebből a hangulatból nyújt ízelítőt a Vietorisz-kódex táncaiból összeállított táncfüzér, mely akár korabeli táncszvitként is felfogható. A táncok hangszerelése az egymást követő hangszerek és hangszercsoportok fokozatos megjelenésével is fokozza a hangulatot; a hangszerkettőstől a kibővített zenekari hangzásig. A hangszerek között figyelmet érdemel a barokk fuvola, a kvintonviola és a penorcon, mint érdekes, korabeli zeneszerszámok. A táncok címe: Lassú tánc - Ugróstánc - Oláh tánc
12. Tinódi: Buda veszéséről és Terek Bálint fogságáról Tinódi Lantos Sebestyén (1505~1510–1556) a magyar epikus költészet első nagy alakja, a históriás ének műfajának klasszikussá vált művelője. Deákos, azaz latinos műveltségű, Török Bálint szolgálatában álló költő, aki verseihez a zenét is valószínűleg maga szerkesztette. Buda várának csellel való elfoglalása és Török Bálint fogságba esése Gárdonyi regényéből is ismerős; ebben a művében Tinódi a szokottnál személyesebb hangot üt meg, hiszen urának szomorú sorsát is énekli. Lemezünkön az eredeti szöveg rövidített formában szólal meg. Érdekességképpen – tekintve, hogy a XVI. századi históriásének-dallamok egy részét kimutathatóan népdalként is megőrizte zenekultúránk - ez a dallam egy elképzelhető népies változatában is megjelenik. Bár maga a históriás ének ilyen formájában nem hangzott el soha, ami a hangszeres kíséretet, az énekmódot és a népzenei betétet illeti, ezt a feldolgozást tekinthetjük egy sajátos műfaj korokon átívelő interpretációs metszetének.