A SZAMIZDAT VÁZLATOS TÖRTÉNETE
A
kezdetek: az irodalmi szamizdat
Az
alternatív kultúra korai formái az ötvenes és hatvanas években jöttek létre.
Mindazokat a műveket, amelyek hivatalos publikálására nem volt semmi
esély, magánkörökben, a cenzúrát megkerülve terjesztették. A Szovjetunióban
ilyen szövegek voltak például Nyikolaj Glazkovnak, a „szamizdat” fogalom
feltalálójának munkái, a Moszkva melletti Lianozovóban letelepedett író- és
művészcsoport művei, valamint egyes irodalmi folyóiratok, mint
például a Szintakszisz és a Feniksz. A cseh
„protoszamizdatba”alapművei a szürrealisták gyűjteményes kötetei (Znamení zvěrokruhu), valamint az
Egon Bondy és Ivo Vodsed’álek által kiadott Edice
půlnoc.
Íróperek
a Szovjetunióban és a szamizdat
A
hatvanas évek közepén a Szovjetunióban e perekkel kapcsolatban megjelent a
visszabeszélés stratégiája. 1964 márciusában „közveszélyes munkakerülés” miatt
öt év kényszermunkára ítélték Joszif Brodszkijt, az akkor még fiatal,
később Nobel-díjjal kitüntetett költőt. 1966-ban került sor az Andrej
Szinyavszkij és Julij Danyiel írók elleni perre, akik álnéven jelentették meg
elbeszéléseiket Nyugaton. A bíróság előtt tartott beszédeik, a
tárgyalásokról készült feljegyzések és a szolidaritási nyilatkozatok titkon terjedtek.
Alekszandr Szolzsenyicinnek a cenzúra eltörlésére irányuló 1967-es követelése,
valamint az Írószövetségből való kizárása elleni sokrétű tiltakozás
szintén ilyen módon vált ismertté. Az irodalmi életben már évek óta létező
szamizdat olyan közeggé vált, amely létrehozta a nyilvánosságot.
EMBERI
JOGOK
Az
emberi jogi mozgalom létrejötte
Az
emberi és polgári jogok védelmére az első kezdeményezéseket 1969-1970-ben
hozták létre a Szovjetunióban. Az emberi jogi mozgalmak nagy hulláma azonban
csak az 1975-ös helsinki Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia
után alakult ki. A záróokmány úgynevezett „harmadik kosarában” az aláíró
államok, köztük a kommunista rezsimek is, kötelezték magukat az alapjogok
tiszteletben tartására. Ezen ígéret és a valódi emberi jogi helyzet közötti
ellentmondások innentől kezdve a rendszerkritika meghatározó elemévé
váltak. A Szovjetunióban a hetvenes évek második felében aktív
Helsinki-csoportok már névválasztásukkal is a helsinki folyamatra utaltak.
Lengyelországban 1976 nyarának végén jött létre a „KOR” (Munkásvédelmi
Bizottság), melynek a sztrájkoló radomi és ursusi munkások anyagi és jogi
támogatása volt a célja. Az 1977 januárjában alapított csehszlovák „Charta 77”
két rockzenekar elleni perre volt reakció. Magyarországon a „Charta 77”-tel
való 1977-es és 1979-es szolidaritási nyilatkozatok és aláírási akciók a demokratikus ellenzék kialakulásához
vezettek.
Krónikák
Az
emberi jogi mozgalmak információs lapokat adtak ki, amelyekben az emberi jogok
megsértéseit és a másként gondolkodók elleni elnyomó intézkedéseket
dokumentálták: a „Hronyika tyekuscsih szobütyij”-t a Szovjetunióban, az
„Informace o Chartě 77”-ot Csehszlovákiában, valamint a „Biuletyn
Informacyjny KOR”-t és a „Kommunikat KSS ’KOR’”-t Lengyelországban. Az államhatalom
masszív zavaró manőverei ellenére éveken keresztül nagyobb megszakítások
nélkül jelentek meg. Így például a „Hronyika” 1968-tól 1982-ig jelent meg, cseh
ellenpárja 1978-tól 1990-ig. Magyarroszágon ezt a funkciót részben a
„Beszélő” és „A Hírmondó” című folyóíratok töltötték be.
Elnyomás
A
kommunista rezsimek többnyire igen keményen reagáltak az emberi jogok
védelmében kifejtett tevékenységre. Az elnyomás eszköztára a hivatás
gyakorlásától és a tanulmányok folytatásától való eltiltástól a kihallgatáson,
a nyilvános rágalmazáson és a fizikai bántalmazáson keresztül a
büntetőjogi felelősségre vonásig, a börtönbe zárásig és a
pszichiátriai intézetekbe való beutalásig terjedt. Magyarországon a
kényelmetlen értelmiségieket többnyire „csak” rendőri felügyelet alá
helyezték, kihallgatásoknak vetették alá vagy hosszabb külföldi tartózkodásra
késztették. Az elnyomás a szamizdat legfontosabb témája lett. A nyilvánosság
elé tárta a bírósági tárgyalások jegyzőkönyveit és dokumentumait, a
vádlottak utolsó szó jogán elmondott beszédeit, valamint a börtönviszonyokat
taglaló személyes beszámolókat.
Börtönök
és táborok
Az
ellenőrzések és a szemmel tartás ellenére a börtönökben és táborokban
jelentős irodalmi művek jöttek létre. Eduard Kuznyecov „Mordvin
napló”-jának kézirata táborban készült, Ivan Jirous „Magor hattyúdala”
című verseskötete a valdicei börtönben született, Irina Ratyusinszkaja
pedig munkatáborban írta költeményeit. A szovjet büntető táborokból
naplókat, leveleket, dokumentum-feljegyzéseket és visszaemlékezéseket
csempésztek ki. Az NDK büntetésvégrehajtási intézményeiből, a cseh
börtönökből és a lengyel internáló táborokból üzenetek jutottak ki. Példák
erre Natalja Gorbanyevszkaja mikroszkopikusan kis betűkkel teleírt cédulái
és azok a cetlik, amelyeket ismeretlen foglyok írtak.
Együttműködés
és szolidaritás
Az
egyes közép- vagy kelet-európai országban működő emberi jogi
csoportok többnyire nagy figyelmet szenteltek annak, hogy mennyire tartják
tiszteletben az emberi jogokat egy másik közép- vagy kelet-európai országban,
és hogy milyen tevékenységet fejtenek ki az ottani máskéntgondolkodók. A fontos
események és emléknapok alkalmából szolidaritási nyilatkozatokat hoztak
nyilvánosságra. A máskéntgondolkodók nemzetközi egybefonódásában kiemelt
szerepet játszott a lengyel és a magyar ellenzék. Nagy jelentőségük volt a
lengyel „Munkásvédelmi Bizottság” (KOR) és a csehszlovák „Charta 77”
találkozóinak is, amelyeket a hetvenes évek végétől az Óriáshegységben
tartottak meg. Ezeken a találkozókon egyeztették tervezett tevékenységüket és
közös határozatokat hoztak.
DISKURZUSOK
Totalitárius
világok
Az
ötvenes évek óta számos olyan mű jött létre a közép- és kelet-európai
országokban, amelyek leleplezték a kommunista rezsimek totalitárius jellegét.
Szerzőik bírálták e rezsimek monolitikus uralmi struktúráit, elemezték az
állami cenzúra hatását a társadalmi életre, és víziókat fogalmaztak meg a
kommunizmus végéről. A szocializmus természetéről való
felvilágosítást szolgálták az olyan irodalmi művek fordításai is, amelyek
az életnek a totaltárius világban megnyilvánuló egzisztenciális problémáit
tárgyalták, melyeket a kommunizmus hermetikus ideológiai rendszerében
nyilvánosan nem lehetett megvitatni. George Orwell, Arthur Koestler és mások
műveit lefordították oroszra, lengyelre, csehre és magyarra.
Saját
álláspontok
A
közép- és kelet-európai máskéntgondolkodók különböző
társadalomfelfogásokat dolgoztak ki. Arra hívták fel honfitársaikat, hogy
szakítsanak a rezsim által rájuk kényszerített hazugságban éléssel (Alekszandr Szolzsenyicin), kidolgozták a párhuzamos polisz megteremtésének tervét
(Václav Benda), a pluralista társadalmi
rend bevezetését követelték (Donáth Ferenc). A szocialista és
reformkommunista elképzelések, mint amilyeneket például Rudolf Bahro az NDK-ban
és Hegedűs András Magyarországon képviselt, marginálisak voltak.
Taburombolás
A
saját történelemmel való szembenézés sok szamizdat szerző fontos törekvése
volt. Ebben az összefüggésben a rezsim által tabuizált vagy eltorzítottan
ábrázolt események álltak az érdeklődés középpontjában: Lengyelországban
az 1939-es Molotov-Ribbentrop paktum titkos záradéka és a katyni mészárlás, a
Szovjetunióban a gulág, a harmincas évek „nagy terrorja” és Sztálin fatális
hibái a második világháború előtt és kezdetén, Magyarországon az 1956-os
forradalom, Csehszlovákiában a szudétanémetek 1945-ös elűzése. A régió
több országában – de különösen Magyarországon – a viták előterébe kerültek
Közép-Európa sajátos kulturális hagyományai és értékei, fezsegetni kezdték a
jaltai rendszer kereteit.
NYILVÁNOSSÁGOK
Független
kiadók létrehozása
Autonóm
hálózatok teremtése a szamizdat egyik alapvető törekvése volt.
Lengyelországban és Magyarországon önálló kiadók alapítása volt ennek egyik
eszköze. A lengyel Nowa és a magyar AB kiadó látványos eredményeket tudott
felmutatni. Bő tizenkét év alatt több mint ezer könyvet adtak ki, a
legnagyobb példányszámok elérték a tízezret is. Másutt ilyesmire gondolni sem
lehetett. De azért Prágában létezett a Jazz-Szekció,
melynek eredetileg hivatalos jellege volt, de a rezsim kezdettől fogva
gyanakvásssal figyelte és végül a föld alá kényszerítette. A Jazz-Szekció számos önálló, tematikusan
differenciált kiadványt jelentetett meg viszonylag nagy példányszámban.
Ezenkívül független zenei eseményeket és képzőművészeti kiállításokat
szervezett.
Politikai
folyóiratok
Az
államilag ellenőrzött sajtó gleichschaltolására és a marxista-leninista
gondolkodási sémáknak a hivatalos politikai folyóiratokban való érvényesítésére
az ellenzéki körök szamizdat folyóiratok alapításával válaszoltak. Az e
folyóiratokban képviselt vélemények palettája a nacionalista, „hazafias”
nézetektől a szociáldemokrata és liberális nézetekig terjedt. A nemzeti és
etnikai kisebbségek is így hallatták hangjukat. Csak egy dologban értettek mindannyian
egyet: az állami sajtómonopólium elutasításában, noha ezt csak Lengyelországban
sikerült megtörni a Szolidaritás idején. Az akkori „második nyilvánosság” olyan
kiterjedt volt, hogy ennek esetében alternatív információs hálózatról is
beszélhetünk.
Kulturális
folyóiratok
A
szamizdatban terjedő kulturális és irodalmi folyóiratok kínálata rendkívül
változatos és tarka volt. A hatvanas évek eleje óta – a Szintakszisz
első száma már 1959-ben megjelent Moszkvában – kiemelkedő szerepet
játszottak a kulturális életben. A cseh szamizdatban a kulturális folyóiratok
száma messze meghaladta a rendszeresen megjelenő politikai folyóiratokét,
míg Lengyelországban 1976 után egyensúly alakult ki a kulturális és politikai
folyóiratok között. Az NDK-ban a nyolcvanas évek második felében a kis
példányszámban megjelenő művészien megformált kulturális folyóiratok
voltak a jellemzőek.
Alternatív
tudomány
A
tudomány területén is kialakultak autonóm hálózatok. Csehszlovákiában
elsősorban a társadalom- és humántudományok azon művelőinek
kezdeményezésére jöttek létre, akik – miután a „prágai tavasz” idején
tanúsított elkötelezett magatartásuk miatt elvesztették értelmiségi állásaikat
– a kenyérkereset mellett zárt körökben folytatták tovább tudományos
tevékenységüket és földalatti szemináriumokat szerveztek magánlakásokban.
Lengyelországban és Magyarországon még nagyobb hatásuk volt az úgynevezett
„repülő egyetemeknek”. A nem hivatalos szakfolyóiratok, antológiák és
nagyobb munkák, amelyeket a kegyvesztett tudósok kiadtak, a földalatti szemináriumokhoz
hasonlóan nem utolsó sorban azt a célt követték, hogy az állami művelédési
apparátus részéről tabuizált témákat előítéletmentesen vizsgálják.
Lengyelországban az ilyen rendezvények tananyagát a „Tudományos Tanfolyamok
Társasága” (TKN) külön kinyomtatta.
Rockzene
és dalszerzők
A
hatvanas évek közepén minden közép- és kelet-európai országban alakultak
rockzenekarok, amelyek először spontán módon a nyugat-európai és amerikai
slágereket játszották. A hetvenes évek elején megváltozott a trend: sok
rockzenekar saját szerzeményekkel állt elő, és ezekben az adott ország
nyelve egyre nagyobb jelentőségre tett szert. Az egyre súlyosabb állami
rendszabályozó intézkedések az olyan zenekarok fellépései ellen, mint amilyen
például az Aquarium (Szovjetunió), The Plastic People of the Universe
(Csehszlovákia) és a Renft-Combo
(NDK) volt, számos zenekart a zenei illegalitásba kényszerített. Ez különösen a
Szovjetunióban, Csehszlovákiában és az NDK-ban fordult elő gyakran. A
lengyel kulturális hatóságoknak ezzel szemben rugalmasabb politikával sikerült
a radikális rockzenét a saját szempontjukból „ártalmatlanná” tenni. A magyar
kultúrpolitika nem volt következetes. Egyfelől időnként
meglehetősen liberális volt, másfelől viszont nem riadt vissza attól,
hogy punk- és rockzenészeket állítólagos szexuális bűncselekményekért
bíróság elé állítson. A nyolcvanas évek elén fiatalok milliói álltak egy olyan
zene befolyása alatt, amely az államszocializmus kiüresedett világa fölötti
kétségbeesést és dühöt fejezte ki. A fiatalok csapatostul zarándokoltak el a
nem engedélyezett koncertekre, amelyeket valahol vidéken tartottak meg,
kocsmákban, pajtákban, magánlakásokon. A kedvelt énekesek és zenekarok szövegei
szamizdatban jelentek meg, a koncertek hangfelvételei pedig az úgynevezett „magnitizdatban”
terjedtek.
Még
nagyobb jelentősége volt a „magnitizdatnak” az úgynevezet gitárköltészet
esetében, amelyet a közép- és kelet-európai országokban többnyire privát és
félprivát helyiségekben vagy az utcán mutattak be. Csak ritkán volt szabad a
„bárdoknak” ifjúsági intézményekben, kocsmákban, kávéházakban vagy
kultúrházakban fellépni és így egy valamivel szélesebb közönséget elérni. A Szovjetunióban (Vlagyimir Viszockij, Bulat
Okudzsava, Alekszandr Galics), Csehszlovákiában (Jaroslav Hutka, Karel Kryl),
az NDK-ban (Wolf Biermann) és Lengyelországban (Jacek Kaczmarski) mégis
kultikus státuszra tettek szert az autoritárius államszocializmussal szembeni
kulturális ellenállás protagonistáiként.
TÁRSADALMI
MOZGALMAK
Vallásos
világok
A
kommunista rendszerek konfliktusos viszonyban álltak a vallási közösségekkel.
Lengyelországban és Litvániában a nagy egyházak tartották magukat mint önálló
intézmények, sőt, részben ellensúlyt képeztek a politikai hatalommal
szemben. Másutt, például az NDK-ban, védett teret nyújtottak a kritikus
hangoknak. De voltak olyan egyházi hierarchiák is – például az orosz ortodoxia
–, amely szorosan összefonódott az állami struktúrákkal. Néhány pap a
lehető legnehezebb körülmények között harcolt makacsul egyházának a
szovjet hatalomtól való függetlenségéért, miközben a baptisták, a lutheránusok
és más vallási közösségek kiépítették saját kommunikációs hálózatukat.
Solidarność
A
gdanski hajógyári munkások 1980 augusztusában kezdődő sztrájkjai
szolgáltak indíttatásul a legnagyobb második világháború utáni kelet-európai
társadalmi mozgalom, a Solidarność, alapításához. E szabad, független
és önigazgató szakszervezet alapköve a gdanski huszonegy pontos program volt.
Ezzel a dokumentummal a tízmillió szakszervezeti tag nemcsak magának harcolta
ki a jogi elismerést (1980 ősze), hanem a paraszt- és diákszakszervezet
legalizálását is elősegítette (1981 tavasz). A Solidarność
környezetében újságok és folyóiratok százai jöttek létre. A társadalmi
emancipációs folyamatot a rendkívüli állapot 1981. december 13-i bevezetése sem
tudta leállítani. Az illegalitásba kényszerített szakszervezet ellenállást
szervezett a Jaruzelski-rezsim ellen. Nemcsak röplapok és újságok segítségével
tette ezt, hanem az ellenállás szimbólumainak felhasználásával is, amelyek
zászlók, lobogók, kitűzők és hasonlók segítségével juttatták
kifejezésre a katolikus egyház, a társadalom autonómiája és a nemzeti
történelem iránti elkötelezettséget.
Nemzeti
mozgalmak
Az
ötvenes évek közepén fogalmazták meg a krími tatárok első petícióikat
azzal a kéréssel, hogy visszatérhessenek a Krímbe a deportálásból és a
száműzetésből. Előfutárai voltak a nemzeti visszaemlékezés azon
hullámának, amely később a Szovjetunió számos népét elragadta. A hatvanas
és a hetvenes években a balti országokban, Ukrajnában és a kaukázusi
köztársaságokban nemzeti mozgalmak kezdeményei jöttek létre. Illegális
folyóiratok széles skálájával jelentkeztek, és tudatosan ápolták a nemzeti
szimbolikát (emléknapok, dalok, emlékhelyek). A határon túli magyarok is élénk
tevékenységet fejtettek ki, elsősorban Szlovákiában és Romániában: nagyobb
autonómiát követeltek csoportjuk számára. E nemzeti törekvések szövetségest
találtak az emberi jogi mozgalmakban, amelyek a polgári-demokratikus normák
tiszteletben tartása ügyéért is küzdöttek.
Békemozgalmak
és környezetvédő mozgalmak
Az
alternatív cselekvés sajátos aspektusa jelent meg a békevágy elsősorban az
NDK-ban tapasztalható megnyilvánulásaiban. A nyolcvanas évek elején, a
protestáns egyház és más autonóm csoportok képviselőinek kezdeményezésére szöktek
szárba. 1983-1984 után a béketüntetéseken résztvevő emberek száma gyorsan
növekedett. A békemegmozdulásokkal párhuzamosan szemináriumokat rendeztek
egyházi helyiségekben, brosúrákat és folyóiratokat jelentettek meg. A
kezdeményezők az alternatív kultúra képviselőinél is támogatásra
találtak, akik a békecsoportok tevékenységét az NDK sok városában koncertekkel
és felolvasásokkal színesítették.
A
környezeti károkban megnyilvánuló felelőtlenség a hetvenes évek
végétől kezdve állandóan erősödő környezetvédő mozgalmat
hívott létre a közép- és kelet-európai országokban. A
nagymarosi-gabčikovói dunai duzzasztómű elleni tiltakozás nemzetközi
méreteket öltött. Tüntetésekre került sor, az érintett államok kormányaihoz
petíciókat intéztek.
IRODALOM
Költészet
A
különböző okokból publikációs tilalom alatt álló jelentős költők
– például a később Nobel-díjjal kitüntett Jaroslav Seifert
Csehszlovákiában és Joszif Brodszkij a Szovjetunióban, valamint Petri György
Magyarországon – a szamizdatot vették igénybe, hogy legalább közönségük egy
részét elérhessék. Gyakran tabutémákat dolgoztak fel, és modernista módszereket
alkalmaztak, amelyeket a kultúrfunkcionáriusok az adott kultúra klasszikus,
realista hagyományaira való hivatkozással utasítottak el. Lengyelországban a „második
nyilvánosság” elsősorban az emigrációban létrejött költészetre figyelt,
vonzotta, a Nobel-díjas Czesław Miłosz és a Párizsban élő
Zbigniew Herbert munkásságára.
A
táborok és börtönök világa az irodalom tükrében
A
Szovjetunióban a tábor- és börtöntapasztalatok feldolgozása volt a szamizdat
irodalom egyik súlypontja. Ennek a témának szentelte emlékezéseit,
dokumentációit és elbeszéléseit Jevgenyija Ginzburg, Ligyija Csukovszkaja,
Varlam Salamov és mindenekelőtt Alekszandr Szolzsenyicin, kinek monumentális
műve, a Gulag szigetvilág az
áldozatok szemszögéből rajzolta meg a sztálini korszak képét.
Lengyelországban Gustav Herling-Grudzinski már az ötvenes évek elején leírta a
büntető táborok valóságát az Irgalom
nélküli világ című művében. Emberi sorsokat bemutatva láthatóvá
tette az uralmi rend teljes brutalitását. A magyar és cseh szamizdatban is
jelen volt a tábor- és börtönirodalom számos alkotása.
A
„létező szocializmus” valós ábrázolása
A
saját országuk történelmével és jelenével, valamint általában a „létező
szocializmus” rendszerével való szembenézés az irodalmi szamizdat számos
művének középpontjában állt. A politikai és társadalmi élet tipikus
jelenségeinek ábrázolása gyakran szatirikus volt. Számos regény, elbeszélés és
dráma élt a fekete humorral, a groteszk és a szürreális antiutópia eszközeivel,
hogy hangsúlyozza a totalitárius világ abszurd aspektusait. A szövegek – mint
Mihail Bulgakov Mester és Margaritája
– a szellemi élet harmincas évekbeli deformálódásával néztek szembe,
kigúnyolták – mint Tadeusz Konwicki A
lengyel komplexusa és Václav
Havel Audenciája – a hetvenes és
nyolcvanas évek „fejlett szocializmusának” társadalmi viszonyait, vagy pedig
konkrétan leleplezték – mint Haraszti Miklós Darabbére – a szocialista üzemekben érvényesülő
kizsákmányolási mechanizmusokat.
Betiltott
szerzők és művek újraintegrálása
A
publikációs tilalom és a hivatalos irodalmi diskurzusból való kizárás a rezsim
bevett elnyomó eszközei közé tartozott. Ezeket az eszközöket a hivatalos
kultúrpolitikának nem tetsző múltbéli szerzőkkel és művekkel
szemben is alkalmazták. A szamizdat egyik legnemesebb feladatának tekintette,
hogy ezeket az írásokat megmentse a feledéstől. A Szovjetunióban Anna
Ahmatova, Borisz Paszternak, Mihail Bulgakov, Oszip Mandelstam és mások
műveinek másolatai terjedtek. Csehszlovákiában olyan szerzők munkáit
adták ki szamizdatban mint például Jiří Kolář, Jan Hanč és Jan
Zahradniček. A lengyel illegális kiadóknál Gustav Herling-Grudziński,
Czeslaw Milosz és Alexander Wat esszéi, elbeszélései és verseskötetei jelentek
meg.
Emlékező
irodalom
A
közép-kelet-európai irodalmakban igen elterjedt volt a memoár- és naplópróza.
Ebben az autentikus emlékező terek megteremtésére való törekvés
fejeződött ki. Szerzőik az autoritárius rezsimek által a társadalomra
erőltetett egyedül helyes „tudományos világnézet” ellen védekeztek. Az
emlékező irodalomban olyan hivatalosan tabuvá nyilvánított témák is
megjelennek, mint a nemzeti hadseregek szerepe a német megszállás alóli
felszabadításban, a Sztálin-korszak terrorja, a kollektivizálás alatt
elkövetett igazságtalanságok, az egyházak üldözése, a kommunista rezsimmel
szembeni ellenállás és ennek elnyomása. Ily módon a kommunista rezsim
országaiban a független irodalom hozzájárult a történelmi emlékezet visszanyeréséhez.
MŰVÉSZET
Az
alternatív művészet dokumentumai
A
hivatalos művészi keretek közül kizárt művészek igyekeztek más
lehetőségeket találni arra, hogy műveikkel legalább egy kisebb
közönséget elérjenek. A hatvanas és a hetvenes években kialakultak úgynevezett
„párhuzamos struktúrának”. Ide sorolandók a műtermek és a magánlakások, de
azok a nem feltűnő, többnyire vidéken vagy a külvárosokban lévő
termek is, amelyek a hivatalos és a nem hivatalos szféra közötti szürke zónában
helyezekedtek el: tudományos intézetek és városi művelődési házak,
filmklubok és kis színházak, az egyházak, a szakszervezet és az ifjúsági
szövetség intézményei. Ezekben a legkülönbözőbb kulturális műhelyek
működtek, melyeknek éveken keresztül figyelemre méltó kontinuitásuk volt.
Kis, egyszerű nyomdatechnikával előállított kiállítási katalógusok és
fotók dokumentálják ezeket a tevékenységeket.
Action-art
és a „MANI”
A
közép- és kelet-európai alternatív művészetben a hatvanas évektől
kezdve olyan esztétikai felfogások jelentek meg, amelyek túlléptek a kanonizált
képzőművészet határain. Az action-art,
a land-art és a body-art a tér, az idő és a testi mozgás dimenzióit egy
olyan kitágított művészetfogalom központi elemévé tette, amely a
résztvevők észlelését is magába foglalta.
A
„MANI” (Az új művészet moszkvai
archívuma) – Oroszország legjelentősebb concept-art
művészarchívuma – a nyolcvanas évek elejének nem hivatalos moszkvai
művészeti életének hangulatát dokumentálja. A „MANI”-ban 1981 és 1982
között négy mappát állítottak össze, amelyek kísérleti irodalmi szövegeket,
esszéket, akciók és performance-ok fotódokumentációit, képreprodukciókat és
kisméretű eredeti műalkotásokat tartalmaznak.
Magyarországon
Galántai György hasonló céllal hozta létre az
„Artpool Művészetkutató Központ ”-ot, mely mára a korszak
alternatív, nem hivatalos művészetének és kultúrájának legjelentősebb
gyűjteményévé vált.
Vizuális
költészet és mail-art
Az
irodalmi és vizuális elemek kombinációját már a klasszikus avantgárd – a
futurizmus, a dadaizmus és a szürrealizmus – is ismerte. Ehhez a tradícióhoz
kapcsolódott sok kelet- és közép-európai művész az ötvenes évek vége óta,
majd a hetvenes és nyolcvanas években megint. A vizuális költészetnek több
változata alakult ki, amelyekben például a nyelvi anyagot (szavakat, szövegeket,
betűket) optikai, ritmikus vagy zenei elvek szerint rendeztek.
A
hetvenes években világszerte, így a korábbi keleti tömb nem hivatalos
művészköreiben is, kezdett divatossá válni a mail-art: grafikák, rajzok, kollázsok, fotók stb., amelyeket a
művészek egymás között cseréltek vagy nagyobb hálózatok tagjainak
elküldtek. A mail-art számára nem a
művészi érték az elsődleges, hanem a kommunikációra való hajlandóság
és képesség.
Művészkönyvek
A
saját avantgárd hagyományaihoz és az aktuális nemzetközi áramlatokhoz
kapcsolódva, az ötvenes évek végével kezdődően a közép- és
kelet-európai alternatív kulturális színtéren a kép és az írás közötti
területen kísérleti formák fejlődtek ki. A képzőművészek és az
írók közötti intermediális együttműködés során vizuálisan megformált
kiadványok (vers- és grafikafüzetek, folyóiratok és könyvtárgyak) jöttek létre.
Különösen változatos művészi színtér alakult ki a nyolcvanas évek elejét
követően az NDK-ban a művészi főiskolák és néhány szövetkezeti
formában működő grafikai műhely környékén. A
művészkönyvekben a kép és az írás a kölcsönös áthatás viszonyára lépett
egymással. A betű grafikus elemmé vált, és a rajzvonal képes volt felvenni
a betű minőségét.
A nyolvanas évek végének demokratikus mozgalmai
Gorbacsov
peresztrojkájának következményeként a nyolcvans évek második felében
ugrásszerűen megnőtt a független cselekvés volumene. Különböző
színezetű informális csoportok jöttek létre, amelyek fokozatosan
meghódították a nyilvános teret. A szamizdat lavinaszerűen terjedt el, és megtörte
az állami médiamonopóliumot. A Baltikumban, Ukrajnában és a Kaukázusban nemzeti
mozgalmak mozgósították a lakosságot. Csehszlovákiában olyan csoportok léptek
fel, amelyek először fogalmaztak meg politikai követeléseket. Az NDK-ban
az egyház körül vált egyre intenzívebbé a tüntetési mozgalom. Lengyelországban
és Magyaroszágon pedig a hivatalos rezsim végül de facto elismerte a független
szakszervezeteket és az új pártokat. A rendszerváltás a „kerekasztalok”
megalakításában találta meg intézményes kifejeződését, és végül szabad
választásokhoz vezetett, amelyeken kivétel nélkül a demokratikus erők
kerekedtek felül.
Tamizdat
A
kommunizmus kezdettől fogva emberek százezreit kényszerítette emigrációba.
Különösen az októberi forradalom, az ötvenhatos magyar forradalom, a „Prágai
Tavasz” leverése és a rendkívüli állapot lengyelországi bevezetése váltott ki
nagy emigrációs hullámokat. Sok író, művész, tudós és újságíró is elhagyta
hazáját. Aztán Párizsban, New York-ban, Londonban és Münchenben folyóiratokat,
kiadókat és hírügynökségeket alapítottak, amelyek a „hazai” politikai
eseményekről tájékoztattak és az otthon betiltott szerzők műveit
adták ki. Különösen fontos volt, hogy kiadványaikat hazacsempészték, ahol
szamizdatként terjedtek. De csak a rádióállomások értek el tömeghatást: ezek
adásait emberek milliói tudták fogni az adott ország nyelvén. A legfontosabb
ilyen rádióállomás a müncheni Szabadság Rádió – Szabad Európa Rádió volt.
A
SZAMIZDATNAK MEGVAN A MAGA TECHNIKÁJA
A
sokszorosítás technikai lehetőségei országonként eltérőek voltak, így
a szamizdat különböző módokon készült. Míg a Szovjetunióban és
Csehszlovákiában a nyolcvanas évek közepéig az írógép volt a szamizdat
előállításának alapja, Lengyelországban a „második nyilvánosság” már
hetvenes évek közepétől profibb nyomdai eljárásokat használt: a
szitanyomást és az ofszettechnikát, amely 70 ezres példányszámokat is
lehetővé tett. A magyar szamizdat kiadók mindkét eljárást átvették, míg az
NDK-ban, főleg az egyházhoz közelálló körökben, a nyolcvanas évek végéig
stencilgépeket használtak.
Részletesebben:
Nemzetközi szamizdat-kiállítás
Millenáris Park. 2004. január 31. - 2004. május 2.