VI. szemeszter, 8.
előadás - 2005. március 7.
KÁBÍTÓSZEREK
- A KREATIVITÁS MÍTOSZA ÉS A ROMBOLÁS VALÓSÁGA
Az
ember szinte mindig, minden kultúrában alkalmazott olyan szereket, amelyek
átmenetileg oldották szorongásait, serkentették teljesítőképességét, fokozták
örömérzetét - és ennek nyomai maradtak művészetében, kultúrájában is. E
szereket, amennyiben ismételt fogyasztását lelki vagy testi
"kényszer" váltja ki vagy segíti elő, összefoglaló jelleggel
drogoknak nevezzük. Korunk legtöbbet tárgyalt és legfontosabb társadalmi
kérdései közé tartozik a kábítószerezés globalizálódása, mivel a drogfogyasztás
mára olyan népbetegség lett, amely elsősorban a fiatalok közül szedi
áldozatait, és egyre gyakrabban lesz bűncselekmények okozója. Az orvostudomány
számára is izgalmas kérdés, hogy hogyan hatnak a kábítószerek, illetve miért
kerülhet az ember olyan mértékben függő viszonyba tőlük, hogy annak ellenére
igényli fogyasztásukat, hogy tudja: tartós szedésük esetén szellemileg leépül,
lelkileg elsivárul, testileg legyengül és elveszti döntésképességét.
I. A VARÁZSLÓ
TÁNCÁTÓL A DISZKÓ-ŐRÜLETIG
Amióta ember él a földön, baleset sújtja, betegség, sérülés éri, kedélyállapotában gyakorta változás áll be. Ez ellen az ember természetszerűleg védekezik, bajára, bánatára orvoslást keres. A népi gyógyászat a tapasztalatra hagyatkozva ismerte fel az egyes növények gyógyító hatását. A gyógyító hatás ismerete generációról generációra öröklődött, és a varázslók, kuruzslók, sámánok, füves asszonyok számára ez a tudás nem egyszer a törzsből, a falu közösségéből való kiemelkedést jelentette. A törzsek felett uralkodó személy a túlvilág segítségét megidéző táncok mellett különböző révületet keltő varázsitalok fogyasztásával került a misztikus extázis (transz) olyan állapotába, hogy "hitelesen" tudott közvetíteni például a Napisten, a nagy Manitou és a törzs tagjai között.
A
kábítószerek, drogok fogyasztása az emberiség több ezer éves problémája.
Különféle kultúrák különféle drogokat részesítettek előnyben: vannak tudósok,
akik történeti kutatásokra hivatkozva azt állítják, hogy egy-egy kultúrát
egy-két drogféleség dominanciája jellemez. Európára például az alkohol
elfogadottsága jellemző, ami azt is jelenti, hogy az alkoholfogyasztásnak itt
az évezredek folyamán kialakult bizonyos "kultúrája", egyéni és
társas formái, normái, szabályozásai és kezelésmódjai - sőt mitológiája és
kanonizált művészi ábrázolása is.
Az Ószövetség (Sir 31,27-28) szerint "Mint az élet vize, olyan a bor annak, aki mértékletes a bor ivásában. Mi az élet annak, aki bort nem ihat? Az ember örömére teremtetett a bor a világ kezdetétől. A bor vidámság és öröm a szívnek." Az Újszövetségben Jézus első csodájakor, a kánai menyegzőn a vizet borrá változtatta, amely a megjelent örömre és a földre érkezett áldásra utalt. A bibliai bor-jelkép legmagasztosabb szakralitását az utolsó vacsora jelenetében láthatjuk, amikor is Jézus átnyújtja a kelyhet apostolainak a következő szavakkal: "Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára" (Mt 26,27-28). Ezzel tulajdonképpen a bor a megváltás eszköze lesz, az Eucharisztia megvalósulása. A bor Európában a mitológia és a művészet kedvelt témájává is vált. Mivel Mohamed próféta az igaz hivőknek megtiltotta a bor fogyasztását, iszlám területeken értelemszerűen nem fejlődhetett ki ennek kultúrája. Ehelyett itt inkább az ázsiai eredetű kender, a hasis (kannabisz) fogyasztása, illetve az ópium szívása terjedt el. De a mi alkoholunkéhoz hasonló szerepet töltött be például a dél-amerikai indiánok gyarmatosítás előtti kultúrájában a kokacserje teaillatú levelének rágcsálása is, amely kokaint tartalmaz.
Először ezeket a szereket kultikus szerként, sőt gyógyszerként használták. A család, a törzs, a nemzetség kohéziós ereje, a helyiek évszázados kultúrája biztosíték volt, hogy felhasználásuk ne lépje túl azokat a kereteket, amely veszélyeztette volna a népesség egészségét. A hódítók megjelenése új típusú kábítószerekkel, például az alkohollal, a "tüzes vízzel" ismerteti meg a helyi lakosokat, ami mint tudjuk a történelemből, súlyos morális és gazdasági károkat okoz. Az ópiumot Kínába is idegenek viszik be, és szívása olyan mértékben terjed el, hogy veszélyezteti a lakosság munkamorálját, sőt egészségét, amit a császár felismer és betiltatja. Válaszul a britek expedíciós hadtestet küldenek Kínába. Kína elveszti az első ópiumháborút, és Hongkong ekkor kerül a brit korona fennhatósága alá.
Csak 1919-ben szüntetik be az angolok a Kínába irányuló és nagy anyagi hasznot hozó ópiumkereskedelmet. Európába pedig felfedezése után Amerikából és az iszlám országokból az inkvizíció megszűnése után kerül csak kábítószer (kokain, ópium stb.).
A gyarmatbirodalom kialakulása, a globalizáció kezdete további kedvező lehetőségeket biztosít az egyes kultúrák számára ismeretlen kábítószerek gyógyszerként, majd élvezeti cikként való fogyasztására.
Kultúrtörténeti érdekesség, hogy Shakespeare számos drámájában tünettanilag nagyon pontosan leírja a kábítószert tartalmazó "varázsital" hatását.
Például Romeó és Júlia történetében a két egymással harcban álló család gyermekeinek tragédiájáról ír. A történet szerint Júliát a szülők Páris grófhoz akarják adni. A lány azonban az ellenséges Montague család fiát, Romeót szereti. Júlia és Páris gróf tervezett esküvője előtt a fiatalokat pártoló Lőrinc barát ezen úgy akar segíteni, hogy Júliával megitat egy pohár "mérget", amelytől majd a lány elalszik és halottnak fog látszani. A terv szerint Júlia a sírboltban felébred, elmenekül Romeóval, és boldogan élnek. De mint minden drámában, itt is valami váratlan dolog történik. (Az idézeteket Mészöly Dezső fordításában adjuk meg.)
A tervnek megfelelően dajkája reggel észreveszi, hogy Júlia nem akar felébredni:
"Kisasszony! Ej no! - Alszik, mint a bunda [...]
Meghalt... Örökre itt hagyott. Nagy Isten!"
Capulet,
Júlia apja, amikor meglátja alvó és halottnak vélt lányát a következőket
mondja:
"Mutassátok! Úr Isten! Jéghideg...
A vére meghűlt, teste megmeredt:
Szederjes ajka régen nem lehel."
Vajon
mit adhatott Lőrinc barát Júliának? Így vall erről a barát, illetve
Shakespeare, aki ismerte az ópium hatását, amit akkortájt széles körben
altatóként használtak:
"Segítségül hívtam vegyész-tudásom:
Egy altatószert adtam át neki,
Ő tetszhalottként szunnyadt másnap ágyán…"
Shakespeare oly tökéletességgel írja le a tüneteket, hogy nyugodtan állíthatjuk, Lőrinc barát ópiumot (!) adott a lánynak, amely nagyon sok alkaloida mellett morfint, kodeint és heroint is tartalmaz.
De nézzük meg a morfin hatását állatkísérletben is.
Patkánynak morfint, az ópium legfontosabb alkotórészét adunk intravénásan és azt látjuk, hogy az állat megmerevedik, alig lélegzik, testhőmérséklete lecsökken, érintésre nem reagál tetszhalottnak látszik. Amikor naloxont adunk, tehát egy morfin antagonistát, akkor a morfin hatása egyik pillanatról a másikra elmúlik és az állat teljesen jól van.
Az sem véletlen, hogy az ópium egyik életmentő és fontos fájdalomcsillapítóként mai napig is használt hatóanyagát Morpheuszról, az álom görög istenéről nevezték el morfinnak.
A Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelő Központja 2004. évi jelentése a kábítószer-kérdéssel világméretű problémaként foglalkozik.
Jelenleg a világon kb. 1 milliárdra tehető a kábítószer-fogyasztók száma. Ez azt jelenti, hogy durván minden hatodik-hetedik ember szed valamilyen függőviszonyt okozó szert. Ezért is használja az angol szakmai irodalom a "drug abuse" kifejezést, amely kizárólag az illegális drogokra vonatkozik, nem vonatkozik tehát az alkoholra vagy az orvosi receptre felírt, tehát legális, de a kábítószerek közé sorolható gyógyszerekre. Több száz millió ember rabja az ópiumnak és az ópium származékainak (heroin, morfin és kokain). Háromszázmillió ember rágja a kokaintartalmú kokalevelet vagy az ephedrin tartalmú kat-ot (Kelet-Afrika, Etiópia, Jemen), mely egyébként jelenleg is gyógyszerkincsünk része.
A kemény drogok általában azok, amelyek tartós használata súlyosan veszélyezteti az egyén szellemi integritását, és nagyfokú pszichés és fizikális függőséget, kötődést okozva képtelenné teszi a társadalomba, családba való beilleszkedésre, illetve elvonja a tanulástól, munkától.
A 20. század második felében a kábítószer fogyasztása, terjesztése mint társadalmi probléma a nyugat-európai és a tengeren túli államokban már jóval korábban jelentkezett, mint Magyarországon. Itthon az elmúlt tíz évben került előtérbe a kérdés, a fogyasztók és terjesztők számának jelentős növekedése miatt. Elekes és Paksi (2003) vizsgálataiból azt is tudhatjuk, hogy a magyar lakosság körében nagyon nagy a kábítószer-fogyasztás elutasítása (85 %).
Magyarország immár nemcsak tranzit-, hanem célország is. A kormány és a rendőrség is jelentések, programok sorát készítette el az elmúlt években. A jelentésekből kiderül, hogy a beszerzők, szállítók, dealerek között is növekszik a fiatalok számaránya. A könnyű és aránylag gyors meggazdagodás reménye miatt egyre többen vállalják ezt a kockázatot.
A drogkereskedelmet a szervezett bűnözéshez kapcsolódó személyek irányítják, akik gyakran nemzetközi bűnözői kapcsolatokkal is rendelkeznek. A kábítószer-bűnözés ezért részben a szervezett bűnözés része, magán viseli annak valamennyi ismertetőjegyét. Magyarországon a lefoglalt kábítószerek (kokain, marihuána, ecstasy) mennyisége 1996 és 2002 között megsokszorozódott, a hasisé lecsökkent. 2003-ra a kábítószerfogyasztás átstruktúrálódott, a lefoglalt marihuána és heroin mennyisége ismét nőtt, a kokainé azonban csökkent.
Az ecstasy terjedését bizonyítja, hogy 1996 és 2003 között közel 20-szorosára nőtt a lefoglalt mennyiség.
A "visszaélés kábítószerrel" kategóriájú bűncselekmények száma 1998 óta rendkívül gyorsan emelkedett. 1997-ben még csak 943, 2002-ben viszont már 4775 eset volt, amely viszont 2003-ra 3378 esetre csökkent le. Ennek a bűncselekmény-kategóriának az aránya 2002-ig folyamatos emelkedést mutat az összes bűnözésen belül: 1998-ban 0,3 %, 2000-ben 0,97 %, 2002-ben már 1,134 % volt.
De ez a szám még nagyon messze van a nyugati országok adataitól. New Yorkban például két év (1990-1991) alatt 4298 gyilkosság történt, és az áldozatok 31 %-ának testében találtak kokaint.
Az anyagi kár is rendkívül nagy, 2000-ben 160 milliárd dollár volt, ebből a bűncselekményekkel összefüggésben 100 milliárd dollár kár keletkezett.
II. MIÉRT SZEDIK, MIÉRT FOGYASZTJÁK AZ EMBEREK EZEKET A SZEREKET?
A drog kellemes közérzetet, hangulatot biztosít, segít elszakadni a realitástól, a környezettől, megszabadulni a gondoktól, hatására az egyén gondolatai csaponganak, gátlásai oldódnak, bizonyos drogok hatására látási és hallási téveszmék, hallucinációk jelentkeznek. Egyes kábítószereket fogyasztóik szeretik csoportosan élvezni, annak ellenére, hogy hatásukra az egyén visszavonul belső világába és igyekszik elkülönülni a társaitól. A drogfogyasztóban legyőzhetetlen vágy fejlődik ki, s nem egyszer - részben az elvonási tünetektől való félelem hatására - testi és lelki kényszer hajtja, hogy ismételten kábítószert vegyen magához. Ez azt is jelenti, hogy újra és újra hozzá kell jutnia a droghoz, azaz meg kell vásárolnia, ami nem egyszer megoldhatatlan anyagi terhet is jelent, és amit nem egyszer csak bűncselekmény (csalás, lopás, rablás stb.) segítségével tud megoldani. Így válik a bűnözés forrásává a kábítószer beszerzése. A droggal élők nagyon gyakran különböző bűnöző bandák befolyása alá kerülhetnek, mert csak a bandákon keresztül tudják megszerezni a számukra szükséges adagokat.
Hogyan
lehetséges, hogy a drogok által kiváltott "well-being"-ért, az öröm-
és boldogságérzésért az emberek kockáztatják egészségüket, egzisztenciájukat,
nem egyszer családi, baráti kapcsolataikat? Nagyon fontos kérdés, hogy a
kábítószerek segítségével szerzett rövid ideig tartó mesterséges örömérzés
vajon pótolni tudja-e a természetes úton elért, megismételhető és tartós emléknyomokat
hagyó boldogságot? Erre kérdésre az orvostudománynak, az agykutatásnak kell
választ adnia.
Miért választják a fiatalok a boldogság, az elégedettségérzés megszerzésének olyan módját, amely előbb vagy utóbb lelki és testi károsodáshoz vezet, miért akarják mesterségesen kiváltott örömérzettel pótolni az ember belső világából fakadó boldogságot? Ezt talán Baz Luhrmann filmjéből, a Romeó és Júlia "Verona Beach"-en játszódó modern változatából érthetjük meg, A filmben Mercutio, Romeo később tragikus sorsa jutó barátja Shakespeare veretes nyelvezetét használva beszél arról, hogy mindenki saját vágyai megvalósulásáról szeret álmodni.
"Úgy van, mindez álom:
Szülője elmélázó agyvelő,
Nemzője fecskeröptű képzelet"
Korunk divatos
kábítószere, az ecstasy az álmok hamis világába repíti az embert mentesítve a
külvilág komor valóságától – így próbálva azonos nevű tablettával
helyettesíteni a valódi, pl. a szerelmi szárnyalást (Shakespeare Hamletjében
Polonius is a "the very ecstasy of love" kifejezéssel illeti a királyfi
bolondnak tűnő viselkedését Opheliával szemben – ezt fordította Arany
János "szerelmi önkívüllétnek").
III. A
DOPAMIN, A BOLDOGSÁG "HORMONJA"
Az emberi agy 1010 bit kapacitással rendelkezik. A fejlődés során kialakult ideghálózatának kb. 300 milliárd idegsejtje kémiai ingerületátvivő anyagok segítségével létesít kapcsolatot, "beszélget" egymással. A külvilágból érkező kognitív és nem kognitív ingereket, illetőleg az ember belső énjéből, illetőleg a testében jelenlévő jelfogókon keresztül érkező üzeneteket ez a hatalmas ideghálózat dolgozza fel és raktározza el, nem egyszer társítva korábban elraktározott élményekkel.
Az agyban jelenlévő kémiai ingerületátvivő anyagok, köztük a glutaminsav és a gamma-aminovajsav (GABA) főleg szinaptikus és nem-szinaptikus kapcsolatokban biztosítják az ingerület átvitelét az egyik idegsejtről a másikra. A középagy egyik területéről, a ventrális tegmentális áreából (VTA) kiinduló dopamint termelő és felszabadító pályák eljutnak a limbikus rendszerhez (nucleus accumbens), az elülső homloklebeny kéreghez, a bazális ganglionokhoz. A legújabb kutatások szerint a limbikus rendszerben, tehát az érzelmi életért és reakciókért felelős agyterületen a felszabaduló dopamin elégedettség-, boldogságérzetet vált ki. Ezt a központot boldogságközpontnak nevezhetjük.
Az itt felszabaduló dopamin más ideghálózatokra, az ott jelenlévő dopaminra érzékeny jelfogókra, D2-receptorokra hatva váltja ki ezt az érzetet. Tehát ezen ideghálózatok működését a dopamin úgy befolyásolja, hogy az ember belső énjében az elégedettségérzés, a nyugalom, a boldogságérzet kerekedik felül. Ezért nevezhetjük a dopamint boldogsághormonnak.
Tehát a középagy egyik területéről olyan idegpálya fut az agy érzelmi életet (pl. n. accumbens) és a megértést (pl. agykéreg) szolgáló és döntést hozó agyterületekhez, amely dopamint mint ingerületátvivő anyagot tartalmaz. Fiziológiás körülmények között idegi akciós potenciál hatására dopamin szabadul fel az ideg végkészülékéből, ahol hólyagocskákban van tárolva. Az esetek döntő többségében a sejtek közötti térben messzire diffundálva hatást fejt ki azokon az idegsejteken, amelyek dopaminra érzékeny jelfogókkal vannak felszerelve. Ez a pálya izgalomba jön, ha
Ez a mechanizmus azt a célt is szolgálja, hogy ismételt vágy keletkezzen a táplálkozásra és a szaporodásra. Az előbbi a létfenntartás, az utóbbi a fajfenntartás elemi feltétele. Mily csodálatos az emberi agy, az emberi teremtmény: saját létének és fajának fenntartását egy jutalmazási rendszerrel kapcsolta össze. Ez az Élet igenlésének neurokémiai magyarázata.
Nemcsak a létfenntartást szolgáló belső ingerek, tehát a táplálkozás, hanem a legújabb kutatási eredmények szerint is a különböző illatok szintén a limbikus rendszerben fejtik ki hatásukat. Legutóbb munkatársaimmal bizonyítottuk, hogy az agy azon területén, ahol a nazális területről, a szagérzékelés területéről befutó idegpályák végződnek, a bulbus olfactoriusban, szintén dopamin szabadul fel elektromos ingerlés és kábítószer, például az ecstasy hatására (Vizi és mtsai. 2004). Az állatvilágban kutyánál, macskánál kizárólag a szagingerek váltják ki a hím szaporodási érdeklődését a nőstény iránt. Ennek megfelelően ez az agyterület arányaiban lényegesen nagyobb, mint az embernél, ahol visszafejlődött. Embernél a másik iránt érzett intim vágyakozás sokkal összetettebb: látási, tapintási, hormonális, intellektuális és érzelmi emléknyomok felidézése játszik benne fontos szerepet.
Külön érdekességül szolgál Gulyás Balázs és fiatal kollégáinak kísérlete a Karolinska Intézetben, Stockholmban. Kimutatták ultrarövid felezési idejű izotópok segítségével (PET, Positron Emission Tomography), hogy egy magyar emberen a Himnusz hallgatása alatt az érzelmi élet és a boldogság központja, a nucleus accumbens fokozott izgalmi állapotba került, amit izotóppal jelzett glukóz fokozott felhasználása jelez.
Ez azt is bizonyítja, hogy a múltban elraktározott, kellemes érzéssel, boldogságérzéssel összekötött emlékképek, azoknak látási vagy hallási ingerekkel történő felidézése is képes ismételten boldogságérzetet kiváltani.
Általánosítva ez azt jelenti, hogy azon emlékképeinknek felidézése, amelyek egykor kellemes érzésekkel társultak - egy szép festmény vagy táj megtekintése, a szeretett személy fényképének a látványa, kedvesünknek simogatása vagy egy kellemes illat érzékelése - az érzelmi életünkért felelős agyterületünk, a boldogságközpont ismételt izgalmát váltják ki, és emiatt örömet, boldogságot érzünk. Ezekben az esetekben is dopamin szabadul fel nagy mennyiségben a limbikus rendszerben. Tehát az egykoron elraktározott és kellemes érzéseket is tartalmazó emléknyom előhívása az akkor észlelt boldogságérzést, igaz kisebb intenzitással, de ki tudja váltani. Hogy dopamin szükséges ehhez az érzelmi állapothoz, ezt az a nagyon jól ismert klinikai tapasztalat igazolja, hogy a dopamin jelfogóin gátlóként ható gyógyszerek, például a fenotiazin típusú nyugtatók, az élet jelenségeihez kapcsolódó reakcióinkat lecsökkentik, gátolják, az érzelmi élet elsivárosodásához vezethetnek, vagy legalábbis csökkentik az egy-egy élményhez kapcsolódó örömérzés erősségét és időtartamát.
Ezt az elképzelést támasztja alá Phillips és munkatársainak kísérlete, amelyet 2003-ban közöltek a Nature-ben.
A boldogságközpontban mérték a dopaminfelszabadulást patkányban. A patkány boldogságközpontjában a dopaminfelszabadulás megnövekedett, amikor felismert egy olyan helyzetet, melyben előzőleg ismételten megjutalmazták, illetve a helyzet olyan fénnyel volt társítva, amely jelenlétében a patkány már korábban kellemes élményhez jutott.
Általánosítva ez azt jelenti, hogy azon emlékképeinknek csupán felidézése, amelyek egykoron kellemes érzésekkel társultak, például egy szép festménynek, egy tájnak a megtekintése, az általunk szeretett személy fényképének csak a megtekintése, kedvesünknek egy simogatása, vagy egy kellemes illat érzékelése, az érzelmi életünkért felelős agyterületünk, a boldogság központ ismételt izgalmát válthatják ki és ezáltal örömet, boldogságot érzünk
Ezekben az esetekben is dopamin szabadul fel nagy mennyiségben a limbikus rendszerben. Tehát az egykoron elraktározott és kellemes érzéseket is tartalmazó emléknyom előhívása az akkor észlelt boldogságérzést, igaz kisebb intenzitással, de ki tudja váltani. Hogy dopamin szükséges ehhez az érzelmi állapothoz, ezt az a nagyon jól ismert klinikai tapasztalat igazolja, hogy a dopamin jelfogóin gátlóként ható gyógyszerek, például a fenotiazin típusú trankvillánsok az élet jelenségeihez kapcsolódó reakcióinkat lecsökkentik, gátolják, az érzelmi élet elsivárosodásához vezethetnek, vagy legalábbis csökkentik az egy-egy élményhez kapcsolódó örömérzés erősségét és időtartamát.
IV.
KÁBÍTÓSZEREK: AZ ÁLBOLDOGSÁG FORRÁSAI
A drogok többsége a mesocortico-limbicus dopaminerg rendszert aktiválja, dopamint szabadít fel a nucleus accumbensben, a limbikus rendszerben, az érzelem központjában, a boldogságközpontban, ami kellemes érzéshez vezet. Vagy úgy, hogy az idegből direkt módon dopamint szabadítanak fel (ecstasy, nikotin, amfetamin). Vagy az idegpálya aktivitását gátló ingerületátvivő anyaggal, a GABA-val működő idegek aktivitását gátolják (morfin, enkephalin, kannabisz), aminek eredményeképpen a gátlás alól felszabaduló, dopamint termelő idegpálya fokozottabban tud működni. Ma már azt is tudjuk, hogy ez a boldogságközpont felelős a különböző kábítószerekkel kapcsolatos függő viszony és hozzászokás kialakításáért is. Az egyén leküzdhetetlen vágyat érez, hogy a kábítószerrel elért kellemes érzéseket ismételten elérje, de ehhez egyre nagyobb dózis szükséges.
A szervezeten belül nagy mennyiségben jelenlevő endorfinok tartós megterhelés (hosszútávfutás, tenisz, fizikai munka stb.) hatására is elégedettségérzést, örömet okoznak, a GABA-val működő, a dopaminfelszabadulást gátló idegpályát gátolva.
A magányos hosszútávfutó, a joggingoló futó agyában ezek az endogén, opioid peptidek (enkephalin, b-endorphin) szabadulnak fel, és az agyban jelen levő morfinra érzékeny jelfogókon (m-receptorok) fejtik ki hatásukat, amely a VTA-ban nagy mennyiségben jelen levő jelfogókon keresztül fokozza a dopamin felszabadulását, és kellemes érzést okoz a tartós edzésben lévők számára.
V. A
KÁBÍTÓSZEREK MINT ÉLVEZETI CIKKEK - A DIVAT HULLÁMAI
Csak a 19. század közepén kezdtek felfigyelni arra, hogy az emberek nemcsak egészségi okokból szedik a drogokat, hanem pszichés hatásaihoz hozzá is szokhatnak. Az ópium kifejezetten kábítószerként, élvezeti szerként való használata a kontinensen nem öltött olyan méreteket, mint Angliában, ahol járványszerűen terjedt el. Amerikában az első jelentősebb fogyasztási-hozzászokási időszak az amerikai polgárháború (1861-65) idejére tehető, amikor is az ópium szinte kizárólagos gyógyszere volt a sérült katonáknak. A háború utáni időszakban a felnőtt lakosság kb. 4 %-a használt rendszeresen opiátokat.
A 16-19. században néhány híres ember (pl. Ronsard vagy Richelieu), később számos író (Mme de Staël - 1766-1817, Theophile Gautier - 1811-1872 stb.) nemcsak munkásságával tiltakozik kora társadalma ellen, de ópiummámorba merülésével is el akart különülni a polgári élet unalmától. Franciaországban főként Párizsban és a kikötővárosokban 1840 körül már több százra tehető a félig-meddig titkos ópiumszívó barlangok (fumerie) száma. Gautier és társai példáját számos más neves író követte (pl. Baudelaire, Cendrars, Colette, Apollinaire, Cocteau).
Thomas de Quincey (1785-1859)
Egy angol ópiumevő vallomásai című könyvében így ír: "Ha az ópiumevés érzéki élvezet, s ha be kell is ismernem, hogy oly mértékben hódoltam e gyönyörnek, amilyenre nincs írásos adat (mert ahogy mondják, van egy híres kortársam, aki az ópiumadagok tekintetében engem messze felülmúl), hadd mondjam el mindjárt azt is, milyen buzgó igyekezettel küzdöttem ez ellen a bűvös rabság ellen, s végül elértem, ami mind a mai napig tudomásom szerint egyetlen embernek sem sikerült - azt ugyanis, hogy az átkos köteléket, mely fogva tartott, szétszakítottam, majdnem az utolsó láncszemig." Majd így ír: "miképp is juthatott odáig egy értelmes lény, hogy fejét a nyomorúság ily rettentő igájába hajtsa".
Charles Baudelaire (1821-1867)
francia költő A mesterséges mennyországok című könyvében a hasis- és az
ópiumfogyasztás gyönyöreiről és borzalmairól ír. Világosan látja, hogy az ópium
hatása alatt nincs többé összefüggés az érzékszervek és a megélt érzetek
között. Érzékcsalódások uralják a gondolatainkat és döntéseinket, ami a
személyiség elváltozásához vezet. Két olyan magyar művet is
ismerünk a századelőről, amely kifejezetten az ópium hatását jeleníti meg: Sassy
Attila (1880-1967), aki az Aiglon művésznevet
használta, Ópium-álmok címmel egy egész sorozatot szentelt a
témának; és ne feledkezzünk meg Gulácsy Lajos (1882-1932) pompás
festményéről, Az ópiumevő álmáról (1913-18), amely szintén a mákgubók
formai motívumával játszik, és kombinálja ezt a pompázó színek csakugyan bódító
hatású kavalkádjával. Sok híres szecessziós alkotás eleveníti meg ezt a színes
világot - gondoljunk például olyan bécsi mesterek, mint Gustave Klimt vagy
Alphonse Mucha orgiasztikusan burjánzó, a mértani formákat zabolátlan
látomásokká stilizáló formavilágára. De Csáth Géza híres, irodalmi
értékű Naplója is egy megrögzött ópium-fogyasztó drámai
vallomása.
Timothy Leary amerikai
tudós a hatvanas években kidolgozta a tudatmódosító szerek filozófiáját vagy
ideológiáját, az ún. pszichedelizmust. Úgy gondolta, hogy a hétköznapi
észlelést és észjárást meghaladó "kitágított tudat" méltó igazán az
emberhez, és a szabadság eufóriájától visszahőkölő mindennapiság, józanság
csupán az ember elidegenedettségének, a tudat eldologiasodásának jele.
Akkoriban sokan vélték úgy, hogy a kábítószerek hatékony eszközei lehetnek a
fogyasztói társadalom manipulációja elleni felszabadító törekvéseknek.
A művész azonban nem ezektől a szerektől lesz kreatív, de
sajátos látásmódú műveivel alkalmanként a divatnak akar kedvezni, amikor
alkotásaiban megjeleníti e szerek okozta torzult érzéki hatásokat.
Az 1868-as Gyógyszerészeti Törvény (Pharmacy Act) vetett véget az ópium- és ópiumtartalmú készítmények gyógyszertáron kívüli árusításának Európában és Magyarországon is. A század végére előírták az ópium- és morfintartalmú gyógyszerek méregként való kezelését, így nagyon megnehezült a hozzájutás, viszont megjelent az illegális beszerzés.
Egy új drogfogyasztási járvány 1964-ben kezdődött és napjainkban is tart. Az illegális ópium rendszerint kis téglák vagy kekszek formájában kerül a feldolgozóhelyekre. Az apró ópiumdarabkákat pipában szívják el vagy alkoholos oldatban feloldva megisszák.
Az ópium és a morfin forrása ugyanaz a növény, amelynek mákszemeiből a magyar háziasszonyok a karácsonyi mákos bejglit sütik. Amerikában viszont legfeljebb madarakat etetnek vele.
A morfin a legfontosabb fájdalomcsillapítók egyike. Egyes esetekben életmentő a stresszt kivédő hatása miatt. Hatását m-receptorokban fejti ki. Ilyen jelfogók nemcsak az agyban, hanem számos perifériás szövetben is találhatóak. Közelükben nagy mennyiségben szabadulnak fel ideg-végkészülékekből endogén opioid peptidek is, amelyek ezekhez a jelfogókhoz kötődnek, és fájdalomcsillapító hatást fejtenek ki. Amíg nem ismertük ezeket az endogén, az agyban előforduló peptideket, arra a kérdésre, hogy egy növényi alkaloid számára miért vannak az állati és emberi agyban sztereospecifikus receptorok, nem tudunk válaszolni. A peptideket Hughes és Kosterlitz fedezték fel 1972-ben, és mivel hatásukat ugyanazon a jelfogón fejtik ki, mint a morfin, endorfinoknak ("endogén morfin") nevezték el őket.
A legszélesebb körben használt illegális opiát a félszintetikus morfinszármazék heroin (diacetilmorfin). A heroin voltaképpen "prodrug", ugyanis belőle a szervezetben aktív metabolitként morfin képződik. A heroin használata a 60-as években terjedt el. Ezt részben a viszonylag könnyű hozzáférhetőséggel, részben a II. világháborút követő demográfiai robbanással magyarázzák. 1971-ben a Vietnamban harcoló amerikai katonák 42 %-a élt heroinnal. A 60-as években Törökországból a nyers ópiumot a korzikaiak Marseilles-be vitték, és itt heroint készítettek belőle, majd a szert Amerikába szállították ("French connection"). 1970-re az USA-ban 750 ezret ér el a heroinfüggők száma.
A kezdő heroinisták szívással vagy injekcióval ("skin popping", belövés) kezdik, s később térnek rá az intravénás adagolásra. A heroin jóval lipidoldékonyabb, mint a morfin, ezért gyorsabban jut be az agyba. Az intravénás alkalmazás a leghatékonyabb, mert a hatás gyors. Ennek a formának a népszerűsége azzal járt, hogy jelentősen megemelkedett a másodfertőzések (AIDS, bakteriális endocarditis, menengitis, osteomyelitis, hepatitis B, pneumonia, szeptikus pulmonáris embolia, tetanus) veszélye. Különösen veszélyes a közös fecskendőhasználat, amely a vér útján terjedő fertőzések (pl. AIDS, hepatitis B) kialakulásában jelentős tényező. Ismeretesek olyan statisztikák, melyek szerint a nagyvárosi AIDS-es férfibetegek 34 %-a az abúzus során közösen használt fecskendőtől fertőződött meg. A nőbetegek 80 %-a esetében is az egyedüli kockázati tényező az volt, hogy ők vagy szexpartnerük másokkal közös fecskendőt használt. Talán erre, az AIDS-től való félelemre vezethető vissza, hogy a heroinszippantás és -inhalálás (szívás) népszerűsége ma egyre nő. A heroin inhalálás útján is 1-2 percen belül megjelenik a vérben. Tehát a hatása nem sokkal lassúbb így, mint intravénás adása esetén.
Mivel az intravénásan adott heroin hatása mindössze néhány órát tart, a függő viszonyba került egyén már kora reggel arra ébred, hogy azonnal szüksége van a szerre, ha el akarja kerülni az elvonási tünetegyüttes kialakulását. Így nem egyszer arra kényszerül, hogy kimenjen az utcára, rendszerint pénz nélkül, fenyegetően rossz közérzettel, és elkövessen valami törvényellenes dolgot, hogy a droghoz jusson. Ezeknek a bűncselekményeknek (lopás, prostitúció, drogkereskedelm) - óriási ára van a társadalom számára. Ez akkor is igaz, ha az intravénás heroinélvezők száma még az Egyesült Államokban is viszonylag csekély: 1 200 000 heroinista közül mintegy 500 000 az intravenás abúzust folytatók száma.
A heroin és a morfin intravénás alkalmazását azért is kedvelik, mert a bolusban beadott drog magas vérszinthez vezet, és az agyban nagy lesz a koncentrációja, így azonnal fellép az általános melegérzet, a szexuális orgazmushoz hasonló állapot, a mámor, a gyönyör ("rush"; "kick"; "thrill"). Ezek a tünetek az abúzus kialakulásának közvetlen előidézői. Ez az állapot azonban mindössze 45 másodpercig tart, amelyet eufória, majd végtelen nyugalom, álmosság ("nod" - a fej leesése, bólintás) követ. Általában az "utcai" heroin változó tisztasága, alkohollal vagy más KIR-depresszánssal való kombinálása vezet az intoxikációhoz. Sokszor végzetes kimenetű lehet az elvonás lezajlása után a visszaesés első adagja is: ugyanis ilyenkor a tolerancia gyorsan, jelentősen csökken, s az addig jól tűrt adag toxikus légzésdepressziót okoz.
VI. 2.
AMFETAMIN, ECSTASY
A kábítószerezés egy sajátos területe az amfetamin és származékainak használata. Amerikai orvosok a 2. világháború után publikálták, hogy a német Luftwaffe amfetamint használó pilótái között jelentősen megnövekedett a pszichózisok száma. Az amfetamint a pilóták repülési idejének megnövelésére használták - így próbálták az emberveszteségek miatt kieső személyzetet pótolni.
A
metamfetaminnal szerkezetileg rokon ecstasyt és rokon vegyületeit elsősorban a
"rave"-nek nevezett, hajnalig tartó táncpartik résztvevői
fogyasztják. A diszkókban táncolók közül sokan nem fogyasztanak alkoholt, mivel
az amfetaminszármazékok jobban oldják a gátlásokat, és jobban felerősítik a
testek szavak nélküli kommunikációját. "Előnyös" az amfetaminokra
jellemző serkentő doppinghatás is, a résztvevők megállás nélkül tudják
révületben végigtáncolni az éjszakát. A szexuális gerjesztés és a gátlások
teljes oldódása következtében sokszor előfordul, hogy a gyakori szeretkezések
alkalmával a legelemibb elővigyázatosságokat sem veszik figyelembe, ezért az
ecstasy tabletták fogyasztásának a HIV-fertőzések és nem kívánt terhességek
gyakori következményei. A kimerültség, a hirtelen súlyvesztés, a mértéktelenül
felfokozott szívműködés és hallucinációval járó akut pszichózisok miatt nagyon
gyakran van szükség sürgős orvosi beavatkozásra, és legalább ilyen sűrűn
szorulnak rá az ecstasy-fogyasztók az utókövetkezmények, a depresszió, a
szorongásos állapotok, a paranoiás szimptómák kezelésére.
Megállapítottuk, hogy az ecstasy is fokozza a dopamin felszabadulást a boldogság központból, a nucleus accumbensből. A nikotin és az amfetamin hasonló hatású. Tartós szedése súlyos károsodást okoz az agyban. Károsítja azt a neuronhálózatot, amely egy szerotonin nevű kémiai ingerületátvivő anyaggal működik. Ez pedig memória zavarokhoz vezet. További káros hatásai: tág pupilla, vérnyomás emelkedés, pánikszerű szorongás állapot, diszkó közlekedési baleset.
Az álboldogságot kiváltó drogok hatásmechanizmusára tehát az a jellemző, hogy a
boldogság pályát izgalomba tudja hozni, de ennek nem lesz olyan emléknyoma,
amely segítségével újra és újra az emlék felelevenítésével pozitív érzések
lennének úrrá az egyénen. Újra és újra a droghoz kell nyúlnia, hogy igen rövid
időre örömérzése legyen. Ami a hozzászokás mechanizmusát illeti, egy circulus
vitiosus, ördögi kör keletkezik.
Tartós használatuk súlyosan veszélyezteti az egyén szellemi integritását, és nagyfokú pszichés és fizikális függőséget és kötődést okozva képtelenné teszi a társadalomba, családba való beilleszkedésre, illetve elvonja a tanulástól, munkától. A drogfogyasztóban legyőzhetetlen vágy fejlődik ki, s nem egyszer – részben az elvonási tünetektől való félelem hatására – testi és lelki kényszer hajtja, hogy ismételten szedje a szert. Mindig, nagyobb és nagyobb mennyiség kell, amely végül lelki és testi károsodáshoz vezet.
VI. 3. KOKAIN
A kokaint többféleképpen fogyasztják. Vannak, akik csak alkalomszerűen, például összejöveteleken, koncerteken. Előfordul, hogy a hatás fokozása érdekében egyszerre több kábítószert használnak, s a kokain csak a keverék egyik eleme. Ilyen keverék például a "speedball" (kokain és heroin), melyet intravénásan adnak be, hogy fokozzák a "rush" érzését.
VI. 4.
HALLUCINOGÉN HATÁSÚ VEGYÜLETEK - MESZKALIN
Korában már szóltunk róla, hogy a hallucinációkat előidéző
drogok sok nép vallási rituáléjához hozzátartoztak. Az ősi "varázsitalok"
legtöbbjéről ma már tudjuk, hogy milyen hatású pszichoto-mimetikumokat
tartalmazott.
A mexikói indiánok egy kaktusz, a meszkal gyökerének főzetét használták vallási szertartásaikban. Hernandez természettudóstól, II. Fülöp háziorvosától származik e főzet hatásának első leírása. A szerző De Historia plantarum Novae Hispaniae című, Madridban kiadott könyvében részletesen leírta a Peyotl (másképpen Peyote) kaktusz hatását. Ludwig Lewin német farmakológus amerikai utazásai során ismerkedett meg ezzel a kaktusszal (el is nevezte Anhalonium lewinii-nek), amelyből kivont néhány alkaloidot. Későbbi könyveiben ismertette a különös hatású növény tulajdonságait. E kaktusz főzetét 1890-ig főleg Észak-Amerikában használták. Ettől az időtől számítva egész Amerikában elterjedt. Az Észak-Amerikai Bennszülött Egyház tagjai a hivatalos vallási szertartásaik közé sorolták a meszkalin élvezetét.
VII. A
KÁBÍTÓSZER-ŐRÜLET ÚJ HULLÁMA
A 20. század 60-as éveiben az európai és amerikai társadalom a világháború borzalmai és a holokauszt tragédiája után elkezdte élvezni a békeévek előnyeit, s gyarapítani kezdte vagyonát. Az ifjúság körében viszont elégedetlenség lett úrrá: utcára vonultak, tüntettek, egyetemeket foglaltak el; mások akartak lenni, mint őseik. A fiatalság soha nem látott tömegeit lázba hozó zenei forradalmat a Beatles átütő sikere vezette be. A fiatalok között elharapódzó droghasználatra, a sárga kapszulákban kapható amfetamin-készítményekre, amelyek ekkor nagyon divatosak voltak, utalt a híres Beatles szám a Yellow Submarine is.
E különös világról szólt A szelíd motorosok című film, Jack Kerouac Úton
című regénye, mint ahogy Salvador Dali és Vasarely némelyik képét is
értelmezhetjük úgy, hogy ezt a különös, eltorzult világot akarják ábrázolni.
Az ebben az időben elterjedő hippi életformában a hallucinogén hatású vegyületek élvezete szinte a csoporthoz tartozás egyik legfontosabb megnyilvánulása, az öltözködésnél is fontosabb dolog volt. A hippik a marihuána-szívás, az LSD-szedés okozta sajátos színes hallucinációkkal telített világában érezték magukat a legjobban. Ez a hangulat érződik azokon a művészi alkotásokon is, amelyek az LSD hatását akarták ábrázolni. Az egyik leghíresebb Beatles-szám, a Lucy in the Sky with Diamonds nemcsak a kezdőbetűk játékában, hanem zenéjében és szövegében is tükrözi azt az állapotot, amelyben íródott, mint ahogy Huxley írásaiban, illetőleg néhány festő festményein határozottan érzékelhető a hallucinogén anyagok fogyasztása okozta sajátos látásmód. Az igazság kedvéért meg kell jegyezni, hogy John Lennon és Paul McCartney tagadta, hogy a szám címe az LSD-re utalna, és azt állították, hogy Lennon 4 éves kisfia, Julian adta ezt a címet egy iskolai rajzának. Mindez azért érdekes, mert egy másik dalukban már nyíltan énekelnek kábítószeres élményekről. A kábítószer-fogyasztás káros hatásait mutatja a Beatles Help című dala: "I'm not so self assured, Now I find I've changed my mind and opened up the doors" ["Nem bízom magamban, Már meg is gondoltam magam, és kitárom a kapukat] – könnyen lehet, hogy a szöveg Aldous Huxley The Doors of Perception (1954) című nagyhatású könyvére utal, amely bevezetőjében a meszkalin fogyasztásáról és annak hatásairól is szót ejt. Huxley így ír: "De az, aki visszajön a falon nyíló kapun át, sosem lesz már egészen ugyanaz, mint aki kiment."
Az az ember, akit tartósan megérint a kábítószerezés világa, már nem az az ember, aki előtte volt; aki egyszer az irracionális világba látogatott és így szerzett magának, még ha rövid ideig tartó boldogságot is, az már egy "másik" ember, mert ismételten abba a másik világba vágyik. Annak az embernek nehéz döntést kell hoznia, hogy a boldogságszerzés melyik útját választja. A nehezebbet, de valódi emberi értékekkel együtt járót, vagy a könnyebbet, a mesterséges úton előidézettet, de értéktelent. Ez egy erkölcsi döntés, amit ráadásul fiatalon kell meghozni. Ezért van szükség a mi segítségünkre. Segítsünk!
VIII. E
SZÖRNYŰ KÓRT MEG KELL ELŐZNI
Az ENSZ a kábítószer-problémák közös legyőzésével foglalkozó különleges ülésszaka után politikai deklarációt fogalmazott meg (New York, 1998. június). A deklaráció megállapítja, hogy "A drogok életeket és közösségeket pusztítanak el, aláássák a fenntartható emberi fejlődést és elősegítik a bűnözést. A drogok minden országban a társadalom minden részletét érintik; a kábítószerrel való visszaélés különösen a fiatalok szabadságát és fejlődését befolyásolja. A drogok súlyosan veszélyeztetik az emberiség egészségét és jólétét, az államok függetlenségét és demokráciáját, a nemzetek stabilitását, a társadalmak felépítését, valamint emberek és családok millióinak méltóságát és reményét."
Mi tehát a teendő? Hogyan lehet elkerülni, hogy bár az elmúlt évek során tranzitországból célország lettünk, ne eszkalálódjon a helyzet, és fiatalságunk ne legyen áldozata e szörnyű divatnak, kórnak? Hogy az örömszerzésre ne a mesterséges utakat válassza, mert az lelke elsivárosodásához, teste szétrombolásához vezet? Hogy ne a mesterséges paradicsomban érezze jól magát, hanem az ember belső énjéből fakadó, emléknyomokat is hagyó tartós boldogság legyen földi létének célja? Vagy ahogy Baudelaire írta: "Valóban, az embernek, elfajulás és szellemi halál büntetésének terhe alatt, tilos aláásnia létének alapvető feltételeit és felborítania a saját képességei és az azok gyakorlására szolgáló környezet között fennálló egyensúlyt, egyszóval: aláásni egyéni sorsát abból a célból, hogy egy újfajta végzettel helyettesítse." (A Mesterséges mennyországok).
A társadalom és az állam együttes fellépésére van szükség. Az állam a maga eszközeivel kell, hogy küzdjön, elsősorban a prevenciót, a megelőzést szolgálva. A civil társadalomnak pedig, azaz nekem, Önöknek, nekünk valamennyiünknek még ennél is nagyobb a felelőssége. A családon belül kell (és lehet igazán!) elejét venni e szörnyű kór terjedésének, amely "csökkenteni igyekszik az emberi szabadságot és a vele járó nélkülözhetetlen fájdalmat" (Baudelaire). Nagy a felelőssége az írástudóknak, az írott és elektronikus sajtónak, nekünk, tudósoknak, akik ismerjük a szörnyű kór egyénre és társadalomra kifejtett romboló hatását. A megelőzés mindenkinek a feladata, aki csak egy csöppnyi felelősséget érez a másik ember iránt.
|
Bibliográfia |
|
A kábítószer-probléma az
Európai Unióban és Norvégiában: Éves jelentés 2004, Kábítószer és Kábítószer-függőség
Európai Megfigyelő Központja, 2004. A kábítószer-függőséget
gyógyító kezelés, kábítószer-használatot kezelő más ellátás vagy
megelőző-felvilágosító szolgáltatás szabályairól szóló 26/2003. (V.16.)
EszCsM-GyISM együttes rendelet Bayer I.: A drogok
történelme: A kábítószerek története az ókortól napjainkig, Budapest,
Aranyhal Könyvkiadó, 2000. Baudelaire, Ch.: A
mesterséges mennyországok, Budapest, Gondolat, 1990. Demetrovics Zs.:
Drogkultúra, drogfüggés, társkapcsolatok, Etnoregionális Kutatóközpont
Munkafüzetek 27, Budapest, MTA Politikai Tudományok Intézete, 1997. Demetrovics Zs.:
Droghasználat Magyarország táncos szórakozóhelyein, Nemzeti Drogmegelőzési
Intézet, Szakmai Forrás Sorozat Kutatások I., Budapest, L'Harmattan, 2001. Rácz J. (szerk.): Drog és
Társadalom: Az addikció mintázatai, Budapest, Új Mandátum Könyvkiadó, 2002. Drogmegelőzés: A hatályos
büntetőjogi szabályozás, A kábítószeres bűncselekményekkel kapcsolatos
rendelkezések a Büntető Törvénykönyvben. Jelentés a magyarországi
kábítószerhelyzetről, Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium, 2003. Nemzeti Stratégia a
kábítószer-probléma visszaszorítására: A kormány kábítószer-ellenes
stratégiájának koncepcionális alapjai, Ifjúsági és Sportminisztérium 2000.
június, (A stratégiai anyagot a Kormány 2000. július 4-én, az Országgyűlés
2000. december 5-én fogadta el). Paksi B., Demetrovics Zs.:
A drogprevenciós gyakorlat megismerése: A budapesti drogprevenciós programok
felmérése és értékelése, Nemzeti Drogmegelőzési Intézet Szakmai Forrás Sorozat
Kutatások II. Budapest, L'Harmattan, 2003. McGuire, P.: Longterm
Psychiatric and Cognitive Effects of MDMA Use, Prinzleve, M., Haasen, Ch.,
Zurhold, H., Matali, JL, Bruguera, E., Gerevich, J., Bácskai, E., et al.:
Cocaine Use in Europe - a Multi-centre Study: Patterns of Use in Different
Groups. European Addiction Research (megjelenés alatt). Principles of Drug
Addiction Treatment: A Research-Based Guide, National Institute on Drug
Abuse, National Institutes of Health Parrott, A. C., Lasky, J.:
Ecstasy (MDMA) Effects upon Mood and Cognition: Before, During and After a
Saturday Night Dance, In: Psychopharmacology, 1998. 139: 261-268. Parrott, A. C., Lees, A.,
Garnham, N. J., Jones M., Wesnes K.: Cognitive Performance in Recreational
Users of MDMA or Ecstasy: Evidence for Memory Deficits, In: J.
Psychopharmacol., 1998. 12: 79-83. de Quincey, Th.: Egy angol
ópiumevő vallomásai, (Fordította: Tandori Dezső), Budapest, Európa
Könyvkiadó, 1983. Reneman, L., Booij, J., Schmand,
B, van den Brink W., Grunning B.: Memory Disturbances in "Ecstasy"
Users Are Correlated with an Altered Brain Serotonin Neurotransmission, In:
Psychopharmacology, 2000. 148: 322-324. Szabó Zs., Fehér Z.:
Rendőrségi drogmegelőzési-bűnmegelőzési programok 2002. előterjesztés,
Készült a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság részére. Ujváry I.: Az
amfetamin-típusú drogok kultúrtörténete, kémiája, farmakológiája és
toxikológiája, In: Psychiat. Hung., 2000. 15 (6): 641-687. Varga I.: Anyagba zárva:
Drogos sorstörténetek, Budapest, Válasz Könyvkiadó, 2003. Vizi E. Sz., Palkovits M.,
Lendvai B., Baranyi M., Kovács K., Zelles T.: Distinct Temperature-dependent
Dopamine-releasing Effect of Drugs of Abuse in the Olfactory Bulb, In:
Neurochem. Int., 2004. 45: 63-71. |