Makovecz Imre
A szerves építészetről, a szerves gondolkodásról

Az én szakmám az építészet - az építész pedig elsősorban a házaival beszél. Ha nem épít, nem érdemes szavakkal előadást tartania. Itt a szerves, organikus vagy élő építészetről lesz szó - vagy inkább, a saját épületeim fognak erről beszélni helyettem. Mindössze arra vállalkozom, hogy kommentárokat fűzzek a vetített képekhez.

A szerves, organikus vagy élő építészet csak akkor érthető, csak akkor nem igényel túl sok tipikusan értelmiségi magyarázatot, ha evidens a számunkra, hogy kicsoda Hans Scharoun (1893-1972), vagy Paolo Portoghesi (1931- ). Nem a nevek ismeretéről, inkább a művekről van szó: arról, hogy tudjuk, mit csináltak a múltban vagy mit csinálnak ma. De tudni kell azt is, hogy ki volt William Morris (1834-96) - nem azt, amit a marxista ideológusok állítottak róla, hogy tudniillik utópista szocialista lett volna. Ez minősítés volt, nem tényszerű közlés - de tény, hogy a maga idején, a 19. század második felében ő és társai fölvették a küzdelmet Mammonnal, a pénz istenével. A kapitalista centralizáció Angliában hihetetlen nyomort és elhagyatottságot zúdított a nagy tömegekre: azok a háziipari dolgozók, parasztok és kézművesek, akik korábban a juhok tenyésztése mellett odahaza szőttek is, s akik képesek voltak elsőrangú angol szövetek létrehozására is, most földönfutóvá lettek, bekényszerültek a városokba, hogy éhbérért, a puszta létfenntartásért dolgozzanak. Morris szembeszállt ezzel a folyamattal - a hangsúlyt a pénz helyett a tevékenységre helyezte. Úgy vélte, hogy az embereknek a szellem felszabadítására van szükségük. A Raffaello előtti korszakok szellemisége alapján az emberek egymáshoz való elidegenedett viszonyának megváltoztatását, a régi közösségi szellem feltámasztásának programját hirdette. Ebből hatalmas európai mozgalom nőtt ki, amely a 20. század elejéig ragyogó eredményeket ért el a tőkekoncentrációs folyamattal szemben. De akkor jött az első, majd a második világháború - és győzött a pénz.

Ennek a következményeit nyögjük ma is, itt, Magyarországon. Hiszen mi is látjuk, hogy mit jelent a tömeges elszegényedés, tapasztaljuk a magára hagyatottság érzését a családokban, tudjuk, hogy milyen az élet egy 51 négyzetméteres, hatodik emeleti lakásban. És így tovább. De a küzdelemnek nincs vége.

Engedjék meg, hogy egy költeményt olvassak föl, amely nevekből áll:

William Morris (1834-1896),
John Ruskin (1819-1900),
Lars Sonck (1870-1956),
Eero Saarinen (1910-1961),
Jan Gezelius (1923- ),
Rudof Steiner (1861-1925),
Frank Lloyd Wright (1867-1959),
Hans Scharoun (1893-1972),
Erik Asmussen (1904 - 1983),
Ton Alberts (1927-1999),
Paolo Portoghesi (1931-);

és velük párhuzamosan:

Orbán Balázs (1828-1890),
Malonyai Dezső (1866-1916),
Lechner Ödön (1845-1914),
Medgyaszay István (1877-1959),
Kós Károly (1883-1977),
Lajta Béla (1873-1920),
Toroczkai Wigand Ede (1870-1945),
Jánszky Béla (1884-1945),
Sáros László,
Gerle János (1947- ),
Csete György (1937- ),
Szűcs Endre (1944- ),
Kőszeghy Attila (1946- ),
Dévényi Sándor (1948- ),
Csernyus Lőrinc,
Siklósi József (1960- ),
Túri Attila (1959),
Salamin Ferenc (1958- ).

Egy költemény, személynevekből, vagy inkább sorsokból. Ők nem elvont perszónák, hanem emberi belsővel rendelkező személyek, akik vállalják az embertelen környezettel és az azt ignoráló különös társaságokkal szembeni küzdelmet.

Az élő építészet arra törekszik, hogy a korábbi geometriát egy új felfogással, a geometriának egy újabb felfogásával váltsa fel. A tér-idő-folytonosságról beszélek: arról, hogy a pont nem egy síkban kiterjedés nélkül található elem, hanem időpont a térben. Dramaturgiai jelentősége legalább olyan fontos, mint térbeli helyzete, e kettőt egymástól elválasztani nem lehet. Ebből következően az élő építészet megkérdőjelezi a tektonikát, a tektonika szokásos fogalmi kategóriáit. Nem idegen ettől az építészeti gondolkodástól az, hogy történelmi rekvizitumokat is beemeljen a kimozdított, nem-statikus, három dimenziósnak már nem mondható térbe: hogy az építészet eszköztárába beemelje a drámát. A drámát, amely a "megtörténhetett volna" és a "megtörtént" világ határán keletkezik.

Térjünk hát rá az épületekre - beszéljenek ők helyettem.

"1962-ben ezzel az építészettel még egyedül voltam, mint az ujjam... egy eldugott kis tervezőirodába mentem, ahol nem voltam Aczél és Bodor elvtársak szeme előtt. Akkor óriási öröm volt a számomra, hogy megépültek ezek a kis épületek, amelyekben föl lehet fedezni a cáki pincesortól Rudolf Steineren át, a Goetheaneumon keresztül ilyen áttűnésben sok mindent..."

"A belsőt színes tussal pácoltuk be... Komáromba fölmentünk egy Warszavával egy zsáknyi színes tusért, mert szeszes pácot nem lehetett kapni, és ezzel kentük ki az egészet... gyönyörű ragyogó színe volt, egészen addig, amíg egy biztosítási csalás kedvéért le nem égett..."

"Ezeken a rajzokon és fényképeken az izgatott, hogy bizonyos elemi pszichológiai mozgások, mint a közeledés és távolodás, gesztusai miként segítenek hozzá az építészeti tér dinamikájának megértéséhez..."

"Egy általam nem hivatalosan kiírt pályázat terve - az volt a feladat, hogy találjuk meg az egy embernek szükséges minimális teret... Ezen a rajzon az látható, hogy mi az az embert körülvevő, a mozgásával egybevethető tér, amely ahhoz szükséges, hogy ne érezze magát koporsóban..."

Video: Sárospatak, művelődési ház (1972-83)

"A Népművelési Intézettel összefogva próbáltunk meg egy sok ki- és bejárattal felszerelt épületet építeni, merthogy a korábbi "művelődési otthonok" kapujában egy nyugalmazott ÁVÓ-s ült, aki mindenkitől megkérdezte, hogy hova megy és mit akar, amitől aztán elment mindentől a látogató a kedve... A város akkori vezetőit sikerült is megnyerni ennek a zsdánovi kultúrpolitikával dacoló dolognak, de én emiatt a minisztérium utasítása alapján elvesztettem az állásomat..."

"Ez a népművészet kutatásának korszaka volt... Engem az egyik legelemibb, az úgynevezett tulipános minta izgatott, ami a mádéfalvi kapunkon, textíliákon, ládákon és egyéb helyeken is megtalálható. Valójában ez egy rúna, egy gömbfelületre fölszerkesztett jin-jang kiterített változata. Megint ott tartunk, hogy a tér nem olyan egyszerűen kezelhető dolog..."

Video: Budapest, Farkasréti templom, ravatalozó (1975)

"Az állásvesztés után nagy szerencsémre a Pilisi Parkerdőgazdasághoz kerültem, ahol egy zseniális, nagyszerű ember, dr. Madas László fogadott be. Hála Istennek még él Visegrádon... Az 1970-es években az összes ragasztott szerkezetet vele és a Faipari Kutatóval karöltve csináltuk. Ugyancsak együttműködésünk eredménye a Farkasréti Temető ravatalozója. Ez a belsőépítészeti munka tulajdonképpen egy emberi mellkast idéz fel: valóban lemodelleztem egy csontvázat, és nagyjából annak alapján rajzoltuk meg a terem belsejét."

"Zelnik Jóska A nomád nemzedék című könyvében írja le azt a korszakot, amikor Aczél elvtárs egy felelőtlen pillanatának következtében hirtelen új életre kapott a már réges-rég elhalásra ítélt népművészet Magyarországon. Azzal kezdődött, hogy a párt engedélyezett a tévében egy Ki Mit Tud-ot, amelyen gitárral a kezében Halmos Béla és Sebő Feri mezőségi dalokat kezdett énekelni. Ezt követően egymás után több nyáron át népművészeti táborokra került sor Tokajban, ezeket Zelnik Jóska szervezte. Ezt a házat erre a célra, saját gyönyörűségünkre építettük. Samu Géza csinálta mellé a gyönyörű szobrot. A tánc, az ének, az írás és a beszéd egyszerre jelent meg itt: a népművészet visszatért a városból a vidékre. Számtalan zenekar, táncegyüttes, táncház alakult: ekkor újult meg a magyar népművészet, s vált mára mindenki számára ismertté Európában. Ehhez a páratlan jelenséghez jártak ide az emberek Finnországtól Angliáig - tanulni."

 "A 70-es években a Pilisi Parkerdőgazdaság területén egy kirándulóközpontba terveztem ezeket a kis faházakat. Építettünk ide egy vendéglőt és egy erdei művelődési házat is, ahol a gyerekek megismerhették a gombafajtákat, a gyógynövényeket, még teát főzni is megtanultak..."

Video: Visegrád, művelődési ház (1984)

"A központi teret 12 oszlopon álló kupola borítja, a 12 állatövi csillagkép korongokra van fölfestve körbe: középen egy opeion nyílik, amely napsütésben napóraként jár körbe. A külső gyűrűben helyezkednek el a különböző foglalkoztató helyiségek. Sajnos időközben a Pilisi Parkerdőgazdaságnak ez a funkciója - hogy embereket fogadjon, hogy kicsit tudatosabban a természet szeretetére és megbecsülésére nevelje őket - megszűnt, nagyjából egy időben azzal, hogy Mados László elment nyugdíjba. Az étkezőt elbontották, a bükköst kitermelték. Az erdei művelődési ház azonban, hála Istennek, még működik."

"Dobogókőn egy síházat építettem két öreg tóttal, ott laktak a közelben, reggel 6 órakor autóbusszal mentünk föl - remek volt az egész. Jó volt csinálni. A tetején a régi grányica-fedést megújítottuk."

"Akkoriban 15 000 forint volt egy négyzetméter házgyári lakás ára, mi négyzetméterenként 8700 forintból építettük ezeket a lakásokat. Ezért minisztériumi fegyelmiben részesültem. Így van. Hol van már a tavalyi hó..."

"Egy faluház, a legkedvesebbek egyike, úttörők táncolnak körbe egy életfát Zalaszentlászlón. Targuba Miklós volt itt az a bátor tanácselnök, akit aztán gyáva tanácselnökökhöz vittünk, hogy kedvet kapjanak kulturális egyesületek létrehozásához..."

"...sorra hoztuk létre a kulturális egyesületeket, nagyon sok ilyen faluházat építettünk, később már nem csak én..."

"Ennek a háznak az alaprajza egy kiterjesztett szárnyú madárhoz hasonlít, a lefedése pedig tollakhoz hasonló. Állt ugyanis előtte egy I. világháborús emlékmű, amilyen mindenütt volt az országban: a tetején egy turulmadár ült, de '49 környékén jöttek a Lenin-fiúk, és leverték. Én egy nagyon nagy madarat rajzoltam művelődési ház helyett, mondván, na ezt verjétek le, ha tudjátok..."

Video: Szigetvár, Vigadó (1985)

"Ez a ház sajnos a mai napig nincsen készen. Szigetváron volt egy nagyszerű tanácselnök, aki azt mondta nekem: ő az asszonnyal megbeszélte, hogy egyszer még az életben szeretne Szigetváron színházba menni és ott a Bánk bánt megnézni. Ezt a vízióját velem kezdte el megvalósíttatni. Közbejött a rendszerváltás, ez a nagyszerű ember belerokkant a rendszerváltásba - kommunista volt! - egy kétszobás lakással meg egy Wartburggal abszolválta az antivilágot, el is ment Szigetvárról Pécsre, aztán meghalt. Hitt a szocializmusban. Akik utána kerültek a város élére, olyan helyzetbe hozták a házat, hogy azt kellett megvizsgálni, nem kell-e lebontani az egészet, mert a vizet ráeresztették az alapokra. Így áll még most is."

"Kakasd egy különös világ, ahol két menekült nép lakik együtt. Az egyik, a sváb a Rajna-vidékről a vallási türelmetlenség és a nyomor elől jött ide a török uralom után, amikor a magyarságot szinte kipusztították. 1945 után egy részüket háborús bűnösként 30 kilós motyóval kipaterolták az országból. A helyükre jött a másik népcsoport: csángó magyarokat hoztak ide. A fiatalok szerelme hozta össze őket - ezért ennek a háznak az egyik oldalán áll a székely torony (mögötte a nagyterem, ahol mulatni lehet, mert a csángó magyar bizony tud mulatni), a másikon a sváb torony, alatta a közigazgatás termei és a bank, mert azt meg a sváb tudja jobban... de a kettő között ott a kocsma, ahol az egyik spritzennek mondja, a másik fröccsnek ugyanazt. Jól működik a mai napig is."

Video: Siófok, evangélikus templom (1986)

"Életemben kevés igazi szent emberrel találkoztam, de Józsa Márton, aki ezt a házat megépíttette - Isten nyugosztalja -, valóban szent ember volt. Naplót vezetett a házról, ahol a fél tégla, a sóder és a megváltó Krisztus úgy keveredett össze egy szent turmixban, amit soha nem lát az ember. Az építkezés első napján összetákolt egy asztalt, nyárfából egy kis keresztet rá, és a munkásoknak minden reggel úgy kellett a munkát kezdeni, hogy zsoltárt énekeltek. Annak is, aki nem hisz Istenben. Úgy énekeltek, mint a parancsolat. Gyönyörűen dolgoztak - ezt látják Önök is. Amikor elvégezte a munkát és megépült a paplak is, Marci bácsi pasztorációs céllal elvonult az öregek otthonába, és egy fiatal házaspárnak adta át az épületet."

Video: Paks, római katolikus templom (1987)

"A paksi templom még vastagon a szocializmus éveiben készült. Nem volt könnyű megépíteni, mert föl kellett venni a harcot a Paksi Atomerőmű MSZMP KB-tag igazgatójával, aki szerint ide nem templomot kell építeni sunyiba', hanem munkáskocsmát. Én visszakérdeztem, hogy Önök hányat építettek, mire azt válaszolta: nem a maga dolga, hogy ezt a kérdést föltegye, templom nincs. Szóval mielőtt megépítettük a templomot ebbe a sváb környezetbe, megkérdeztük az embereket, van-e kifogásuk ellene, és nem volt - végül a tanácselnök segítségével tudtuk megvalósítani. Egy tehetséges, fiatal kommunista volt ez is, sajnos időnek előtte meghalt. A népművészet díszítő elemei itt is térbelivé változnak."

Video: Neszmély, általános iskola (1987)

"Az 1970-es években épített iskolákra a középfolyosós megoldás volt a jellemző. A tantermek többnyire egy szűk folyosóra nyíltak. De egy egészséges fiúgyereknek, ha vége az órának, rohangálnia kell. Ezért Neszmélyben a tantermeket egy aula köré helyeztem el, ahol levegő, tér, fény van, ahol a hetesnek valahogy kínos szaladgálni a rohangálók után... Kiderült, hogy ez valóban jól működik, a fiúgyerekek - főleg róluk van szó - valóban normálisabbak..."

"Ez is egy iskola, csak nagyobbaknak - Sárospatakon. Ez is még a "létező" szocializmus idejében történt - csak egy sumák kanyarral sikerült gimnáziummá tenni, mert kezdetben a központi utasítás szakmunkásképző intézetre vonatkozott, holott itt gimnáziumra volt szükség. Ez viszont a reformátusok féltékenységét váltotta ki, teljes joggal, mert akkor még egyházi gimnázium nem tudott igazán működni. Most már megvan, hála Istennek."

"Überlingen a Bodeni-tó északi oldalán fekszik, ide terveztem egy panziót, étterem is van benne, és egy kis áruház."

Video: Sevilla, magyar világkiállítási pavilon (1991-1992)

"A sevillai Expo magyar pavilonját 370 millióból építettük meg - mielőtt bezárt volna a világkiállítás, felbecsültettük egy madridi céggel, amely 10 millió dollárra taksálta a forgalmi értékét. 1995-96 körül háromszázezer dollárért kótyavetyélték el egy alkalmi konzorciumnak, amelyik aztán továbbadta másik kettőnek, de ezek nem kaptak a várostól működési engedélyt arra, amit működtetni akartak benne. Végül is a sevillai építészeti egyetem vásárolta meg, egy állandó kiállítás van benne, és szerencsére jó állapotban van. Nagy kaland és nagy öröm volt ezt megcsinálni."

"Az egri uszoda esetében az volt az igazi feladat, hogy egy hangár méretű épületet úgy helyezzünk el, hogy ne verje szét a kisváros léptékrendszerét. Ezért az úszócsarnokot olyan épületgyűrű veszi körül, amely megfelel az Egerre jellemző alacsony, horizontális beépítésnek. Terveztem bele egy barokkos tornyot, amely egy betonhéjat repeszt szét. Amikor még úgy volt, hogy lesz budapesti világkiállítás, én egy gyűrű mentén tornyokat terveztem építeni. A kiállítást megakadályozták, de én - jelentem - a nyolc tornyot azért a legkülönbözőbb helyeken megépítettem. Ha nem is Budapesten, de körülötte, kissé távolabbi sugárban van ez a gyűrű - Egertől Lendván és Sepsiszentgyörgyön át Strasbourgig csak megépültek ezek a tornyok..."

"Lendva egy néhai Zala megyei kisváros, ahol rendkívül egészséges és gyönyörű szimbiózisban élnek magyarok és zsidók: egymás mellett a kisvárosi és paraszti miliő, akárcsak Dunaszerdahelyen vagy Makón. Ide kellett egy művelődési házat, talán inkább színházat építeni - működik."

"Makóra, a hagyma városába nagyon szívesen járok, nagyon szeretem, mert kitűnő, amúgy szocialista polgármestere van, elsőrangú ember, aki tudja, hogy mit akar, szívós, mint a macska, holott nálam egy kicsivel magasabb és körülbelül 30 kilóval nehezebb. És szépen lépésről lépésre halad előre a város fejlesztésében..."

Video: Százhalombatta, római katolikus templom (1995-1998)

"A százhalombattai katolikus templom belsője voltaképpen egy tisztás, amelyet megkövesedett fák vesznek körül. Az 1960-as évek liturgikus reformja értelmében ma már nem kell keletelt, egy irányban szerkesztett templomot építenünk, inkább centrális épületekre célszerű törekednünk, mert a hívek közössége - ezt neveztem én tisztásnak - maga Krisztus misztikus teste, amelynek kellős közepén kell az átváltozásnak megtörténnie. Ez tehát egy centrális épület, de azért én közben egy kicsit kacsintgattam a középkori-kora középkori kánonra, tehát a bejárat azért nyugatra néz, az oltár pedig kelet felé van."

Video: Csenger, görög katolikus templom (1999-2000)

"Csengerben tizennyolc éve vagyunk jelen: a település revitalizációjával elsősorban a város főépítésze, Csernyus Lőrinc foglalkozik. Nagykárolytól egészen a magyar oldalig, Mátészalkáig megszerveztük a városok és települések szövetségét: kemény munkánkba került, hogy Csengersimán megnyíljon egy határátkelő, és az almát ne hatalmas kerülővel kelljen Ukrajna irányába fölvinni, továbbá hogy a túloldali magyaroknak hóban-sárban ne kelljen gyalog sorban állniok, ha át akarnak jönni Magyarországra. Most is ott vagyunk, és ameddig kívánják, maradunk is, mert programunk - a Kós Károly Egyesülés programja - , a települések újraélesztése. Nagyon nehéz a szél ellen dolgozni, változatlanul rendkívül erős, sőt egyre keményebb, egyre könyörtelenebb a centralizációs szándék - most már gazdaságilag is."

Video: Piliscsaba, katolikus egyetem, Stephaneum (1995-2001) 

"Több mint tíz évig dolgoztunk a piliscsabai katolikus egyetemen. Egy fűtetlen kis hétvégi házban kezdtük el, akkor még az oroszoké volt a terület, de tudtuk, hogy a miénk lesz. Für Lajosnak, Antall Józsefnek és a magyar parlamentnek köszönhetően indíthattuk el a folyamatot, amely egészen a közelmúltig töretlenül haladt - mi ma már ezen a területen nem dolgozhatunk... A régi laktanyákat, amelyeket a szellemi szenny nem tett teljesen tönkre, felújítottuk és kibővítettük - és olyan új épületeket is emeltünk, mint amilyen a Stephaneum, amely egy színpaddal kiegészített nagyelőadónak és hét előadóteremnek ad helyet. Itt kupolák alatt, erdőkben és dór oszlopfőbe rejtett lépcsőkön haladva, középkori hangulatokat idéző sikátorok között lehet közlekedni. Nem lehet eldönteni, hogy a falak emelkednek-e vagy dőlnek, mintegy mozgásban, de statikailag egymásba kapaszkodva épültek meg. A nagyteremben az akusztika mindenféle mesterséges rásegítés nélkül is jó - hála Istennek ide minden ellenkezés ellenére sikerült egy nagyteljesítményű orgonát is építenünk, más forrásokból szerezve hozzá a pénzt."

"2003 októberében szentelték föl Csíkszeredán ezt a templomot. Négyezer ember jött el a felszentelésre. Ne tudják meg, hogy szól az, amikor a katolikusok nem pityognak, hanem énekelnek - és azt éneklik, hogy győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat. Jó volt ott lenni."

"Ezek a rajzok a velencei biennálén voltak kiállítva, és egy fiktív világról, az Atlantisz világáról szólnak. Alapjuk tulajdonképpen egy zseniális berlini fotós, Karl Blossfeldt (1865-1932) rügyekről készített képsorozata. Platón azt mondja, hogy Atlantisznak azért lett vége, mert lakói képesek voltak a növekedés erőit befolyásolni - magyarul bebújtak a fába, és a fák megindultak... A kelta hagyomány is ismeri ezt a legendát: Machbethnek is azt jósolta az egyik boszorkány, hogy akkor lesz vége a királyságának, amikor az erdő elindul ellene. Shakespeare is ismerte a kelta hagyománynak ezt az ősi motívumát."

Video: Királyhágó téri lakóegyüttes terve (2004)

"Ennek az egy új munkának - egy a Királyhágó tér és a Németvölgyi út közötti, lakóházból, üzletekből és irodarészekből álló épületegyüttesnek - a kiviteli tervdokumentációját hamarosan átadjuk a megrendelőnek. Életem egyik nagy ritkasága, hogy Budapesten dolgozhatok..."

"Legutolsó munkám ugyancsak a XII. kerülethez kapcsolódik. A Felső-Krisztinavárosban a háború alatt elkezdtek építeni egy templomot, de a szovjet rendszerben leállították a munkálatokat. A megépült épületrészekben a végén a Hully-Gully disco (magyarán, egy bordély) működött. Az egyház visszakapta az ingatlant - ez a terv a meglévő alapokra tekintettel készült el. Nagyon magas, 70 méteres lesz a tornya, ha megépül."

Epilógus

Befejezésül annyit: noha a 70. évemben vagyok, annyira szeretek dolgozni, hogy nem bírom abbahagyni. Minden reggel bejárok, és teszem azt, amit tehetek. A korábbi iroda hét kft-re bomlott, amelyek azonnal újraegyesültek MAKONA Egyesülés néven. Tehát a ház, amelyben dolgozom, körülbelül negyven embernek ad munkát. Ők azt a szerves gondolkodást gyakorolják, amelyben nincs helye a "más a pénz, és más a szerelem" szokásos kettősségének. Az ember természetének, szociális és szellemi helyzetének megfelelő környezetet kell terveznünk. A családi ház tehát legalább annyira fontos építészeti feladat, mint egy nagy templom tervezése. És ehhez ki kell vallatni az asszonyokat arról, hogy hogyan szeretnének élni a gyerekekkel, a családdal - mert ezt csak ők tudják. Ők a legfontosabbak. Nélkülük mi fényes, de üres fiúk maradunk, erővel, szeretettel ők töltik ki a mi ürességünket. Ameddig ezt a szolgálatot lehet folytatni, ameddig vén fejjel érdemes még kikérdezni az életről az asszonyokat, addig fogom is.