VII. szemeszter, 13. előadás – 2005. december 5.
KORNAI JÁNOS
KÖZÉP-KELET-EURÓPA NAGY ÁTALAKULÁSA - SIKEREK ÉS
CSALÓDÁSOK
Az előadás egy országcsoportot elemez, amely nyolc
korábbi szocialista országból, köztük hazánkból áll. Amikor az Európai Unió
2004-ben tagjává fogadta ezeket az országokat, a befogadás aktusával elismerte,
hogy tizenöt év alatt demokráciává és piacgazdasággá váltak. Mit jelent ez a
nagy átalakulás? Kétféle szempontból próbál az előadás választ adni erre a
kérdésre.
I. BEVEZETÉS: AZ ELŐADÁS TÁRGYA
A rendszerváltozás, az 1990. utáni nagy átalakulás
a közbeszéd állandó tárgya. Sokszor kerül szóba a politikusok megszólalásaiban
és a médiában; számos alapos és értékes tudományos kutatás vizsgálta. Szeretném
már elöljáróban körvonalazni, mi az, amire előadásomban vállalkozom és mi az,
ami kívül esik mai témám határain.
2004-ben tíz új tag csatlakozott az Európai Unióhoz. Nyolc közülük olyan
ország, amelyben 1990 előtt szocialista politikai és gazdasági rendszer
működött: Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia,
Magyarország, Szlovákia, Szlovénia.
Előadásomban kizárólag ezzel a nyolc országgal
foglalkozom. Földrajzilag pontatlan megnevezéssel, a rövidség kedvéért
Közép-Kelet-Európának nevezem ezt a régiót. Ennél sokkal több egykor
szocialista országban ment végbe vagy még mindig tart a rendszerváltozás. Az
általam vizsgált szűkebb terület nem tekinthető a posztszocialista országok
összességének reprezentatív mintájaként. Amiről itt most szó lesz, az a nagyobb
térségen, a posztszocialista országok összességének területén belül az aránylag
legsikeresebb zóna, ahol a leggyorsabban és a legkövetkezetesebben mentek végbe
a változások. Az, hogy az Európai Unió befogadta őket tagjai sorába, mintegy
"hivatalos igazolványt" állít ki arról, hogy ez a nyolc ország immár
demokráciának és igazi piacgazdaságnak minősül.
A nyolc országban eltérőek a nemzeti hagyományok,
a kultúra és a nyelv. Egyes országok a fordulat után nyerték el állami
önállóságukat, míg mások korábban is azok voltak. Mindegyikben más és más volt
a kormányok és az ellenzéki erők politikai összetétele, sokféle különbség
mutatkozik intézményekben, a kormányok politikájában. Előadásomban eltekintek
ezektől a különbségektől és kizárólag annak vizsgálatára szorítkozom, ami közös
bennük.
Az előadás két fő részből áll; ezek éppen a
távlatok tekintetében különböznek.
A bevezetést követő II. fejezet felülnézetben,
világtörténelmi látószögből írja le és értékeli a változásokat. A III. fejezet
alulnézetben, a jelenkori emberek mindennapi életének nézőpontjából szól a
változásokról.
II. A VILÁGTÖRTÉNELEM LÁTÓSZÖGÉBŐL
II. 1. A NYUGATI CIVILIZÁCIÓBAN VÉGBEMENŐ
GAZDASÁGI VÁLTOZÁSOK FŐ IRÁNYA
A nyugati civilizációban az elmúlt évezredben mind
inkább teret hódítottak a gazdaság kapitalista formái. A kapitalizmus
fogalmának szigorú definíciója helyett inkább felsorolom leginkább jellemző
összetevőit: magántulajdon, bérmunka, adás-vétel a piacon, hitelrendszer, a
magántulajdon és a magánszerződés törvényes védelme.
Nem fogadom el azt az elméletet, amely szerint a
történelem könyve egymástól jól elhatárolódó fejezetekre, egymást időrendi
sorrendben követő formációk sorozatára tagolódik. Eszerint előbb volt a
rabszolgatartó társadalom, ezt követte a feudalizmus, majd utána kialakult a
kapitalizmus. Valójában ezek a formák hosszú időn át egymás mellett éltek,
egymással keveredve és összefonódva. Ám ha valóban évszázados léptékkel mérve
követjük nyomon a változásokat, megfigyelhető a kapitalizmus expanziója, mind
szélesebb térhódítása. Ezt a tendenciát nevezem a nyugati civilizáció gazdasági
változásaiban mutatkozó fő iránynak.
A szocialista gazdasági rendszer létrehozása
gigászi kísérlet volt a kapitalizmus meghaladására. A kísérlet kudarcot
vallott. A szocializmus létrejötte elkanyarodás volt a változások fő
irányától. A posztszocialista átalakulás visszahelyezte ezeket az országokat
arra az útra, amely a fő irányba mutat.
A közép-kelet-európai régióban nyolc ország közül
hatban a növekedés üteme már magasabb, mint amekkora volt a régi gazdasági
rendszerben. Ez még nem végső bizonyítéka az új gazdasági rendszer fölényének,
hiszen túl rövid a megfigyelt időszak - de azért bíztató teljesítmény.
Figyelemre méltó, hogy az új tagországokban
gyorsabban nő a GDP, a munka termelékenysége és az egy főre jutó
reálfogyasztás, mint az Európai Unió régi tagjainak gazdaságában.
II. 2. A NYUGATI CIVILIZÁCIÓBAN VÉGBEMENŐ
POLITIKAI VÁLTOZÁSOK FŐ IRÁNYA
Megfigyelhető, hogy az elmúlt évezredben a nyugati
civilizációban a politikai szférában végbemenő változásoknak is van egy fő
iránya. A politikai hatalom eltávolodik a monarchia szinte korlátlan
egyeduralmától. Megjelennek önkormányzó testületek, különböző társadalmi
csoportok képviseletei. Törvényeket hoznak az uralkodó hatalmának
korlátozására. Kialakulnak a parlamenti rendszer első elemei. Fokozatosan
kiterjesztik a szavazni jogosultak körét. Végül létrejön a kiforrott parlamenti
rendszer, előbb csak néhány, majd mind több és több országban.
A politikai szférában a változások fő iránya
a parlamenti demokrácia elterjedése. Ez hullámokban megy végbe. A harmadik
hullám a 70-es és 80-as években zajlott le Dél-Európában, valamint
Latin-Amerika és Ázsia egyes országaiban. A szovjet és kelet-európai kommunista
rezsimek összeomlását követő negyediknek nemrég lehettünk tanúi.
A demokrácia fogalmának többféle definíciója
ismeretes. Előadásomban az ún. "minimalista" kritériumot alkalmazom.
Ez a politikai szféra működését vizsgálva az abban érvényesülő eljárásokra
összpontosítja a figyelmet, procedurális szempontból minősíti a
politikai rezsimeket. Eszerint ott érvényesül demokrácia, ahol a vezetőket a
szavazatokért folyó verseny nyomán többpártrendszerű választás juttatja
hatalomhoz. És ehhez hozzá kell tenni: a vezetők leválthatók, mégpedig
ugyanazzal a civilizált eljárással. Nincs szükség puccsra, politikai
gyilkosságra vagy felkelésre ahhoz, hogy az ország megszabaduljon a hatalmat
gyakorló vezetőktől - elég ehhez a választáson leszavazni őket.
Ha a kormányzati forma kielégíti a demokratikus
minimum követelményeit, az persze még nem elég a demokrácia magasabb
színvonalához. Ahhoz sok minden más is kell, egyebek között az állampolgárok
széles körének intenzív részvétele a politikai folyamatokban, továbbá a vezetők
tevékenységének átláthatósága és nyilvános ellenőrzése. Mégis, már a
demokratikus "minimum" teljesítése is biztosíték a zsarnokság ellen.
És nekünk, közép-kelet-európaiaknak, akik évtizedeken át zsarnoki uralmak alatt
éltünk, ez is igen sokat jelent.
Többféle módon ellenőrizhető, vajon kielégíti-e valamely ország kormányzati
formája a demokrácia "minimum" követelményeit. Előadásomban egy
egyszerű tesztet alkalmazok. Eszerint egy politikai rezsim kiállta a próbát, ha
legalább kétszer leváltották az éppen hatalmon lévő kormányt civilizált többpártrendszerű
választás keretében. A diagramra rápillantva megállapíthatjuk: mind a nyolc új
tagország átment a teszten; mindegyikben legalább háromszor leváltották a
kormányt.
Akárcsak az előadás korábbi szakaszában a
gazdasági változásokkal kapcsolatban, most a politikai változásokról mondhatjuk
el: a közép-kelet-európai régió politikai szerkezete a történelmi változások fő
irányában mozog - s teszi ezt azután, hogy 1990 előtt évtizedekre eltérítették
a fő iránytól.
II. 3. HAT KARAKTERISZTIKUM
A két nagy világtörténelmi tendencia megvilágítása
után készen állunk arra, hogy összefoglaljuk a közép-kelet-európai nagy
átalakulás jellegzetességeit. Hat karakterisztikus vonást emelek ki.
1. és 2. A változások a nyugati civilizáció
fejlődésének fő irányaiban mentek végbe: a gazdaságban a kapitalista
gazdasági rendszer, a politikai struktúrában a demokrácia irányában.
3. Totális átalakulás folyt, párhuzamosan
minden szférában: a gazdaságban, a politikai struktúrában, a politikai
ideológia világában, a jogrendszerben és a társadalom rétegződésében.
4. Az átalakulás erőszakmentes volt.
5. Az átalakulás folyamata békés
körülmények között zajlott le. Nem előzte meg háború. A változásokat nem idegen
katonai megszállás kényszerítette ki.
6. Az átalakulás elképesztő gyorsasággal,
egy-másfél évtized alatt megtörtént.
A világtörténelem tanulmányozásából tudhatjuk,
hogy különböző időpontokban a világ különböző régióiban sokszor zajlottak le
különböző "nagy átalakulások", átmenetek az egyik formációból a
másikba. A felsorolt hat karakterisztikumból három vagy négy felismerhető más
átalakulási folyamatokban is. Ám mind a hat karakterisztikum együttes
érvényesülése egyedül áll a világtörténelemben.
Ahhoz, hogy ezt az erős állítást igazoljam,
összehasonlításokat teszek más nagy átalakulásokkal. Bonyolult feladat ez az
összehasonlítás, és itt csak arra van lehetőségem, hogy összevontan, egy
táblázat segítségével végezzem el.
Tekintsünk először az 2. oszlopra. Összesen 26 országban jött létre 1917
után, 1990-et megelőzően a szocialista rendszer. Közülük itt most csak egyet
emelek ki, a Szovjetuniót. Van hasonlóság a 3. karakterisztikumban: ott is
totálisan átalakult a társadalom minden szférája, a változások párhuzamosan
mentek végbe minden szférában. Meghökkentő a hasonlóság a 6. karakterisztikumban,
a változás sebességében. Tizenöt év kellett ahhoz, hogy együtt álljon mindaz,
amit sztálini "klasszikus szocializmusnak" nevezhetünk. A tragikus
különbség az 1., a 2. és a 4. karakterisztikumban rejlik. Az első világháború vége
felé Oroszország éppen hogy elindult volna a nyugati típusú parlamenti
demokrácia felé. Véres forradalom döntötte meg a korábbi politikai hatalmat,
kivégezték a cárt és családját, megölték vagy kényszermunkával büntették meg a
korábbi rezsim vezető rétegét. Erőszak és terror kényszerítette a társadalomra
az új politikai és társadalmi rendszert. 180 fokos ellentéte ez az 1989-1990-es
bársonyos forradalomnak, a mi mostani átalakulásunk erőszakmentességének.
Áttérek olyan történelmi példákra, amelyeknél az
első sorban "igen" szerepel, azaz ahol és amikor a gazdasági változás
a fő irányban ment végbe. Még ha az első sorban "igen" szerepel is,
egyáltalán nem magától értetődő, hogy ezzel párhuzamosan a fő irányban, a
demokrácia irányában mozdul-e el a politikai szféra és hogy erőszakmentesen
megy-e végbe a változás.
A 3. oszlop két történelmi példát említ. Az
első példa Magyarország 1919-ben. A Magyar Tanácsköztársaság 100 napos uralma
alatt elkezdte a szocialista típusú rendszer erőszakos bevezetését. A
kommunista hatalmat katonai erővel döntötték meg, a vörös terrort az első
években fehér terror váltotta fel. Hosszú évek teltek el, mire a
Horthy-rendszer eljutott valamiféle konszolidációig.
A másik példa Chile. Ott Allende és kormánya
elindult azon az úton, amely feltehetően elvezetett volna egy szocialista
rendszer kialakításához. Ám még mielőtt az teljesen kifejlődött volna, 1973-ban
szétverte Pinochet tábornok puccsa. Bosszúhadjárat, ítélet nélküli retorziók,
politikai gyilkosságok, kínvallatások kísérték az Allende előtti gazdasági
rendszer restaurációját. Hosszú évek múltán fejlődtek ki az országban a
demokrácia intézményei.
Most következzenek összehasonlításképpen a
jelenkori elmozdulások a szocialista rendszertől. A 4. oszlop csupán
egyetlen példát mutat be, azt is csak igen röviden, mégpedig Kína esetét. Az
első sorban itt is "igen" olvasható. Kína gazdasága a kapitalizmus
felé halad, s már elég messze tart annak kiépítésében. A második sorban viszont
"nem" látható - a kínai politikai formák nem mozdultak el a demokrácia
irányában. Szó sincs erőszakmentességről. Erőszakkal tették el az útból Mao
híveit, később katonai erővel verték le a diákok békés nagy tüntetését. Kemény
rendőri erőszakkal lépnek fel a kommunista párt vonalától eltérő gondolatok
terjesztőivel szemben. Igen nagy az eltérés a 6. karakterisztikum
vonatkozásában: az intézményi változások üteme Kínában jóval lassabb, mint
Közép-Kelet-Európában.
Vessünk egy pillantást az 5. oszlopra:
Nyugat-Németország átalakulására a második világháború után, először az 1. és a
2. karakterisztikum szempontjából. A nácik uralma idején alapjában véve tovább
élt a kapitalista gazdasági rendszer, de a politikai struktúra végzetesen
eltért a fő iránytól. Ami a 3. karakterisztikumot illeti, nem volt szükség
totális átalakulásra, csak részlegesre. A legfontosabb különbség a 4. és a 5.
karakterisztikumban mutatkozik. Ez nyilvánvalóan nem lehetett erőszakmentes
átalakulás. Először súlyos áldozatokat követelő háborúban kellett szétzúzni a
nácik hatalmát. A szövetséges hatalmak még hosszú időn át megszállva tartották
az országot. A békeszerződés, valamint a szövetségesek katonai jelenléte
kényszerítette ki a demokratikus alapintézmények megteremtését. Ez volt a
kiindulópontja a belső erők által mozgatott későbbi reformoknak. A 6.
karakterisztikummal, a sebességgel kapcsolatban megállapítható: történelmi
léptékkel mérve igen gyorsan ment végbe a demokratizálás.
Az összehasonlítások lezárásaként a 6.
oszlopban visszatérünk ahhoz a nagy történelmi folyamathoz, amellyel az
elemzést kezdtük, a kapitalista gazdaság és a demokrácia első, eredeti
kialakulásának évszázadokig tartó változásaihoz. Nyilvánvalóan azonos az 1. és
2. karakterisztikum, hiszen a nagy történelmi átalakulásból vezettük le a
"fő irányok" meghatározását. A 3. karakterisztikum, a változások
totális jellegének vonatkozásában megállapítható: a gazdasági és politikai
átalakulás a társadalom működésének minden szféráját magával ragadta. Ha
azonban nem évszázadokat, hanem ennél jóval rövidebb időszakokat tartunk szem
előtt, szó sincs olyan különlegesen szoros párhuzamosságról, mint amit
Közép-Kelet-Európában láthattunk az elmúlt tíz-tizenöt évben. Országonként
változó időrendben, eltérő késleltetésekkel hol a politikai szférában, hol a
vallási-szellemi-ideológiai világban, hol a gazdaságban gyorsultak fel az
események. Ami a 4. és 5. karakterisztikumot illeti, országonként és
korszakonként eltérő, mennyire voltak békések és erőszakmentesek a változások,
mikor mozgatta előrefelé a változásokat véres felkelés, forradalom, háború és
idegen országok meghódítása.
A legnagyobb eltérés természetszerűleg a 6.
karakterisztikumban, a változás sebességében mutatkozik. Évszázadok teltek el,
amíg először fejlődött ki és hódította meg egy-egy ország egész gazdaságát a
kapitalista rendszer. A modern parlamenti demokrácia kiteljesedését is
évszázados folyamat előzte meg. Most viszont mindez hihetetlen sebességgel ment
végbe Közép-Kelet-Európában.
II. 4. GYORSÍTÓ TÉNYEZŐK
Mi tette lehetővé az átalakulás - világtörténelmi
léptékkel mérve - rendkívül nagy sebességét? Itt, ebben a rövid előadásban csak
négy tényezőt emelek ki.
(i) Sok emberben ösztönösen él a tehetség és
hajlandóság a vállalkozásra és a gazdasági kezdeményezésre. Ezek kibontakozását
a történelem prekapitalista évszázadaiban sokféle körülmény nehezítette, s ezek
az akadályok fokozatosan hárultak el, és már csak ezért is lassan és
fokozatosan nyert teret a szabad vállalkozás. A kommunista korszakban sokféle
bürokratikus és ideológiai akadály állt a gazdasági kezdeményezés útjában. Most
viszont, a nagy átalakulás keretében hirtelen omlottak le az akadályok
Szinte robbanásszerűen tört elő a lappangó üzleti tehetség, kezdeményezés és
vállalkozói készség.
(ii) Más nagy átalakulásokkal szemben erős
ellenállást tanúsítottak az ancien régime, a régi rend urai és
haszonélvezői. Most Közép-Kelet-Európában nem igen tapasztalhattunk
ellenállást. A régi nómenklatúra nem az új renddel szembefordulást választotta,
hanem igyekezett abba beépülni.
(iii) Az átalakulás gyorsaságának legfontosabb
magyarázatát a közép-kelet-európai országokat körülvevő külvilág hatásában találhatjuk
meg. A "külvilág" szót a legszélesebben értelmezzük; sokféle külső
hatást sorolunk ide.
Az egyik hatás a külföldi minta átvétele. A
vállalati menedzsment és a bankrendszer működési formáitól a politikai
intézményekig, a média programjától a hirdetésekig, az oktatás szervezetétől a
tudomány és a művészetek finanszírozásáig nincsen olyan területe a társadalmi
tevékenységnek, ahol ne követték volna a külföldi mintát.
Rendkívül nagy hatást gyakoroltak a külföldi
befektetők. Nemcsak tőkét hoztak, hanem - a technikai know-how-n túlmenően -
annak ismeretét, hogy hogyan kell vállalatot vezetni, milyen jogrendre és
magatartási normákra van szükség egy kapitalista gazdaság működtetéséhez.
A vizsgált nyolc ország tagja lett fontos - a
Nyugat által vezérelt - nemzetközi szervezeteknek, a NATO-nak, az OECD-nek, a
WTO-nak, aktívabb lett a kapcsolat az IMF-fel és a Világbankkal. A tagságok
sorozatát betetőzte az Európai Unióba való belépés. Az, amit brüsszeli nyelven
"harmonizációnak" neveznek, az nem csak a jogszabályokban ment végbe.
Közép-Kelet-Európa minden téren mind inkább hasonulni igyekezett a nyugati
példához. Elsősorban belső hajtóerők késztettek erre az alkalmazkodásra.
Megállja a helyét az 5. karakterisztikum; nem volt idegen katonai megszállás.
Ám nem érdemes tagadni, sokféle változást külső nyomás kényszerített ki.
(iv) Az átalakulást felgyorsította a modern
technika. Gondoljuk el, milyen csigalassúsággal terjedtek el a történelmi
cselekményeket erjesztő hírek évszázadokkal ezelőtt - és milyen
villámsebességgel terjednek ma, a televízió, az email, az internet, a
mobiltelefonok korában. Minden változás felgyorsult.
II. 5. ELSŐ ÉRTÉKELÉS
Azt állítottam, hogy a közép-kelet-európai nagy
átalakulás az egyedüli a világtörténelemben, amelyben együtt áll a korábban
felsorolt hat karakterisztikum. Ez pozitív állítás, igazsága nem függ
annak világnézetétől, filozófiai és politikai felfogásától, aki állítja. Vagy
igaz, vagy nem - cáfolatához elég lenne egy ellenpélda a világtörténelemből.
Más a helyzet akkor, ha normatív megközelítést
alkalmazunk és minősítjük azt, ami történt. Megkockáztatom a következő
minősítést: a Közép-Kelet-Európában végbement nagy átalakulás, az imént leírt
hat jellegzetes vonásával, világtörténelmileg egyedülálló sikertörténet.
Kockázatos ezt kijelenteni, hiszen sokan újra és újra csak kudarcról és
csalódásról szoktak szólni. Az ilyesféle minősítéssel kapcsolatban már nem
tehető fel az a kérdés: igaz-e vagy nem. Mit minősítünk "jónak" és
mit "rossznak" - ez értékítélet. Ugyanazt a tényt, amelyet
mindenki egyetértésével helyesen írtunk le, kedvezőnek minősíti az egyik ember
és kedvezőtlennek a másik attól függően, milyen értékrend alapján ítélkezik.
Aki minősít, értékel, jónak vagy rossznak ítél meg valamilyen fejleményt, az
mondja is meg: milyen értékek alapján értékel. Amikor a mi régiónk nagy
átalakulását világtörténelmi távlatból tekintve páratlan sikertörténetnek
nevezem, azt saját értékrendem szerint tettem.
Ebben első helyen áll, legnagyobb értékkel, a
demokrácia, és ehhez kapcsolódva az emberi jogok.
Második helyre teszem azt a meggyőződést, hogy
előnyben részesítem a kapitalista rendszert a szocialista rendszerrel szemben.
Nem mintha "szeretném" a kapitalizmust. Nem éppen szeretnivaló rend,
hiszen tele van visszataszító vonásokkal. Ugyanabban az értelemben preferálom,
mint ahogy Churchill előnyösnek tartotta a demokráciát - eddig még nem hozott
létre kedvezőbb rendszert a világtörténelem. Fölényben van más történelmileg
létezett és ma is létező rendszerekkel szemben, mert hosszú távon magasabb
termelékenységet, gyorsabb gazdasági növekedést, gyorsabb technikai fejlődést
és az anyagi életszínvonal gyorsabb emelkedését biztosítja. És még egy fontos előnyös
vonása van, ami az általam elsőként kiemelt értékhez, a demokráciához
kapcsolódik. Igaz, a kapitalista gazdaság összefér nem-demokratikus politikai
rezsimmel. Együtt élhet autoritariánus uralommal, sőt akár kemény diktatúrával
is. Ami viszont különlegesen fontos, az a fordított irányú kapcsolatra
vonatkozik: nincsen demokrácia kapitalista gazdaság nélkül. A kapitalista
gazdaság nem elégséges, de szükséges, nélkülözhetetlen feltétele a
demokráciának.
Végül prioritásaim közül harmadikként említem meg:
magas értéket tulajdonítok az átalakulás erőszakmentes, vértelen, békés
jellegének.
Bizonyára vannak, akik nem osztják az én
értékrendemet és ezért - még ha készek is a világtörténelmi távlatot vállalni -
más minősítéshez jutnak el. Nem számíthatunk ebben a tekintetben konszenzusra.
Azt a tanulságot azonban érdemes levonni előadásom
gondolatmenetéből, hogy - amennyire csak lehetséges - próbáljuk elhatárolni
egymástól a pozitív állításokat, amelyek tényekkel igazolhatók vagy cáfolhatók,
és a normatív állításokat, amelyek a minősítő-ítélkező egyén vagy csoport
értékrendjétől függnek. Annál is inkább érdemes ezt a tanulságot hangsúlyozni,
mert sajnálatos módon ez a kétféle megközelítés sok beszédben és írásban
összemosódik.
III. A MINDENNAPI ÉLET LÁTÓSZÖGÉBŐL
III. 1. BAJOK ÉS GONDOK
Az "utca embere" nem végez nagy
történelmi távlatú nemzetközi összehasonlításokat. Amikor a rendszerváltozást
értékeli, elsősorban saját tapasztalatából és az őt körülvevő világ mindennapos
életéből von le következtetéseket.
A siker és a kudarc érzetei mindenkinél
keverednek, aki részese vagy akár csak együttérző megfigyelője
Közép-Kelet-Európa átalakulásának. Nem képzelt nehézségekkel vagy az emberek
egy kis hányadának gondjaival állunk szemben, hanem valóságos súlyos negatív
jelenségekkel. A bajok és veszteségek hosszú jegyzékét állíthatnánk össze. Itt
most csak néhányat emelek ki.
Miközben a lakosság egy része magasabb jövedelmet
élvez, mint 1990 előtt, sokak életszínvonala változatlan maradt vagy
érzékelhetően csökkent. Drámai változások mentek végbe a jövedelmek és vagyonok
eloszlásában. Igaz, voltak kiváltságos rétegek a szocializmus idején is, mégis,
a jövedelmek eloszlása aránylag egyenletesebb volt. Most megjelent a látványos
gazdagság az egyik oldalon, a korábban kevésbé szembeötlő szegénység elmélyült
és láthatóbbá vált. Az Európai Unió új posztszocialista országaiban
egyenlőtlenebb a jövedelmek eloszlása, mint a régi tagok konszolidált és
fejlettebb gazdaságában.
A jövedelmekkel kapcsolatos súlyos gondok szorosan
összefüggnek a foglalkoztatás problémáival. A régi rendszerben teljes volt a
foglalkoztatás, sőt krónikus munkaerőhiány érvényesült. Bárhogy hatott is ez a
termelés hatékonyságára, a munkavállalók számára ez garantálta a munkahely
biztonságát. Ennek vége! Jelentős mértékben csökkent a foglalkoztatás és
megjelent a nyílt munkanélküliség. Odalett a munkahely biztonsága.
A munkaerőpiacon végbement, súlyos traumát okozó
változás olyankor történt, amikor az élet sok más dimenzióban is
bizonytalanabbá vált. A posztsztálinista szocialista társadalomban azokat, akik
nem vállalták a politikai cselekvés kockázatát, aránylag szilárd és
kiszámítható létfeltételek vették körül. Most egyszerre minden mozgásban van,
semmit sem lehet előre tudni. Azelőtt a vállalatok örökké éltek, most viszont
tömegesen születnek és tömegesen halnak meg. A fogyasztói árakat korábban
hosszú időre megmerevítették, most örökösen változnak. A bankkamaton és a
devizaárfolyamon nem tud kiigazodni az egyszerű állampolgár. Régen szörnyű
nehéz volt lakást szerezni, de ha valaki benne ült, akárcsak albérlőként, nem
mozdíthatták ki. Most akár ki is lakoltathatják, ha nem fizeti a bért, vagy
elárverezik az otthonát, ha nem törleszti rendszeresen az adósságot. Ahogy
felszámolták a rendőrállamot, romlott a közbiztonság. Amit az ellentmondást nem
tűrő államhatalom és a bürokrácia szilárddá merevített - cseppfolyóssá,
kockázatossá, bizonytalanná vált.
A régi rendszerben is létezett korrupció,
leginkább kölcsönös szívességek, politikai és baráti kapcsolatok útján - de a
korrupt cselekedetek zöme láthatatlan maradt. Most át- és átjárja a társadalmat
a korrupció, átszövi a politikai, gazdasági és kulturális élet ezerféle
tranzakcióját, jelentkezik kis összegekkel és milliárdok csúsztatásával, az
állami és társadalmi hierarchia alacsony és magas szintjein. Sok korrupciós ügy
kerül a nyilvánosság elé.
Az emberek felháborodnak a politikai élet
visszásságai miatt. Sokan úgy látják, hogy a többpártrendszer nem higgadt
politikai versenyt hozott, hanem a hatalomért vívott gátlástalan harcot,
hazudozást, üres ígérgetést. Ennek egyik elszomorító következménye, hogy az
emberek számottevő része nem eléggé bízik a demokrácia alapvető intézményében,
a parlamentben. Ebben a tekintetben kiáltó a különbség a régi 15 és az új 8
EU-tagállam között.
Számos felmérés ad számot régiónk polgárainak hangulatáról. Ezek arról
tanúskodnak, hogy az emberek közérzete megoszlik. Arra az egyszerű (vagy
egyszerűnek látszó) kérdésre: "Elégedett-e az életével" jóval többen
felelnek igennel az Európai Közösség régi tagállamaiban, mint a nyolc új
tagországban. Megközelítő átlagként azt mondhatjuk: a mi régiónkban minden
harmadik ember elégedetlen, vagy éppenséggel nagyon elégedetlen.
III. 2. KOGNITÍV PROBLÉMÁK
Az emberek reagálnak a bajokra - és a reakció
hevessége, keserűsége nem csak a nehézségek valóságos súlyosságától függ. Sok
múlik azon is, hogy akit a baj ér vagy aki azt együttérzéssel figyeli, miként
érzékeli, hogyan dolgozza fel magában. Próbáljuk áttekinteni a témánk
szempontjából legfontosabb kognitív problémákat.
Sokan túlzott várakozásokkal tekintettek a
rendszerváltás elé. Az olyan szavak, mint a "Nyugat",
"piac" vagy "demokrácia" szinte misztikus jelentést kaptak.
Ha irreálisan felfokozódnak a remények, elkerülhetetlen a csalódás. És aki
csalódott, az a valóságosnál is nagyobbnak érzi a bajt.
A társadalompszichológiában jól ismert jelenség,
hogy a közérzet nem csak a valóságos körülményektől függ, hanem attól is, hogy
az egyén kihez hasonlítja magát. A szocialista rendszer fellazulása
idején a szovjet birodalom nyugati peremén még azzal nyugtatgatták magukat az
emberek, hogy nálunk mégis csak jobb, mint a Szovjetunióban. Különösen nálunk,
Magyarországon tűnt hihetőnek ez az önbiztatás: "Mi vagyunk a legvidámabb
barakk a lágerben." Ám amikor a régió minden országában megnyíltak a
határok, s különösen most, amikor az EU tagjaivá váltak, áthelyeződtek a
"referenciapontok". Mindenki a német, a francia vagy a skandináv
viszonyokhoz hasonlítja a sajátját. Persze, minél magasabbra helyezi valaki az
összehasonlítás mércéjét, annál elégedetlenebb azzal, ahol maga tart.
Az emberek könnyen felejtenek, sokféle élménnyel
kapcsolatban rosszul működik a kollektív és az egyéni memória.
Évtizedekkel ezelőtt dőlt az emberekből a panasz amiatt, mert bizonyos
árucikkekből hiány volt, éveket kellett várni autóra, lakáskiutalásra vagy
telefonállomás felszerelésére. Manapság lassan én, az 1980-ban írott Hiány
című könyv szerzője leszek az utolsó kelet-európai, aki még visszaemlékszik a
hiánygazdaságra és igazi örömöt érez amiatt, hogy megszűnt. A hiány helyébe
bőséges kínálat lépett. Most már szinte csak zúgolódást lehet hallani amiatt,
hogy belefulladunk a sok áruba, az árak megfizethetetlenek és gyötri az
embereket a "fogyasztói társadalom". A rosszul működő memória
következtében leértékelődnek alapvetően fontos vívmányok (pl. a szólás, a
gyülekezés, az utazás szabadsága, az eszmék szabad versenye, a protestálás joga
és így tovább), holott ezek jól érzékelhetőek az emberek mindennapi életében.
Mindez, groteszk módon, nosztalgiaérzésekhez vezet.
Utolsónak említem meg a tapasztalatok gondolati
feldolgozásának záró fázisában bekövetkező torzulást, a hibás okozati
elemzést. A bajoknak és nehézségeknek sokféle oka van. Csak néhányat emelek
ki.
(i) A régió fejlettsége elmaradt a tőle nyugatra
lévő területétől. Jó kilátások vannak arra, hogy ez a rés fokozatosan csökken -
ám ez nem következik be egyhamar. Számos erőforrás szűkössége a fejlettség
közepes, az élenjárókhoz képest erősen elmaradott szintjével magyarázható.
(ii) A bajok egy másik része abból származik, hogy
átmenetben vagyunk. Például az intézményi átalakulás közben vákuumok,
joghézagok, szabályozatlan tevékenységek keletkeznek. Ám senkit sem nyugtat
meg, hogy az ilyesféle jelenségek átmenetiek.
(iii) Más bajokat nem is lehet megszüntetni, mert
magából az új rendből következnek. Minden rendszernek vannak veleszületett
rendszerspecifikus negatív tulajdonságai. Amíg a kapitalizmus kapitalizmus
marad, mindig lesz munkanélküliség, mindig erős lesz a jövedelmek eloszlásának
egyenlőtlensége, mindig lesznek a versenynek vesztesei, akik komoly anyagi
gondokba sodródhatnak, mindig elárasztanak mindent a hirdetések és így tovább.
Okos, előrelátó, következetes kormányzati politika enyhítheti a genetikus bajokat,
de teljesen megszüntetni nem tudja őket, és mindig fenyeget az újraéledésük.
Aki a kapitalista rendszer komoly és megfontolt híve, az ezekkel a bajokkal
együtt vállalja - mert még így is előnyösebbnek tartja a szocialista
rendszernél.
(iv) Bajokat okozhatnak vagy a más okok miatt
keletkezett nehézségeket tovább növelhetik azok a hibás döntések, amelyeket a
politikusok - kormányok, a kormánypártok és az ellenzék, valamint az
érdekképviseletek vezetői - hoznak.
A bajok négyféle okát soroltam fel (közepes
fejlettség, az átmenet okozta bajok, a kapitalizmus rendszerspecifikus bajai és
a politikusok hibás döntései), de említhetnék más magyarázó tényezőket is. Ám
sokaknál összekeverednek az okok, s egy szimpla végkövetkezetést vonnak le: a
bajok oka a rendszerváltás.
III. 3. MÉG EGYSZER AZ ÉRTÉKÍTÉLETEKRŐL
Mint már korábban hangsúlyoztam, a közvélemény
megoszlik, az egyének különböző kérdésekre eltérő válaszokat adnak, a kisebb
fenntartásokkal összekapcsolódó elégedettségtől a morgáson-zúgolódáson át a dühödt
elégedetlenségig. Szeretnék néhány megjegyzést fűzni azok hangulatához, akiknek
ítélete inkább a negatív felé hajlik.
A negatív ítéletekben sajnálatos módon
összekeveredik a félig helytálló, félig téves ténymegállapítás, a félig
megalapozott, félig elhibázott okozati elemzés, és az ítélkezés alapjául
szolgáló, a mindennapi élet értékeit előtérbe toló értékrend. Akik itt
ítélkeznek, nem gondolkodnak évszázados történelmi perspektívában. Nem törődnek
azzal, hogy milyen eredményeket hoz majd a távolabbi jövőben a kapitalista
gazdaság és a demokratikus államrend. Ma érzik a bajokat, szenvednek
tőle, vagy bántja őket, hogy mások szenvednek - és ezért inkább kudarcként, nem
pedig sikerként élik meg a rendszerváltást.
Senkinek sincs joga vállrándítással napirendre
térni a kiábrándult emberek negatív ítéletei felett. Nincs joga rövidlátással,
a nagy történelmi összefüggések iránti vaksággal vádolni őket. Minden embernek
egyetlen élete van. Aki most, mondjuk, ötven vagy hatvan éves és szegény,
esetleg munkanélküli is, azt nem kompenzálja az ígéret, hogy majd a későbbi
nemzedékek jobban fognak élni. Ő már azt nem igen fogja élvezni. De még a
fiatalokat sem könnyű türelemre inteni, hiszen semelyik elvesztett mai pillanat
nem igazán pótolható egy későbbi, jobb pillanattal.
Vissza kell-e tehát vonnom az előadás első felében
tett kijelentést, miszerint alapjában véve egyedülálló sikernek minősíthető
Közép-Kelet-Európa nagy átalakulása? Nem akarom visszavonni. Nem hiszem, hogy
lehet - sőt hogy szabad - ilyesféle összefoglaló értékítéletekben egyenleget
kalkulálni: ennyi és ennyi a siker, annyi és amannyi a kudarc, s ha az egyenleg
pozitív, akkor sikernek, ha negatív, akkor kudarcnak kell tekinteni. Nem tudom
elfogadni ezt a szimpla "mérlegkészítő" megközelítést. Inkább két
külön számlát vezetnék (ha már elkezdtem a könyvelés nyelvét használni.) Az
egyik számlán világtörténelmi perspektívából, a másikon a ma élő nemzedék
tapasztalatának szemszögéből értékelem az eseményeket.
Értelmesnek és védhetőnek tartom azt a kijelentést,
hogy ami ebben a régióban végbement, az egyszerre világtörténelmi jelentőségű
siker (mert vér nélkül és hihetetlen sebességgel létrejött egy az előzőt
meghaladó rendszer), és ugyanakkor több fontos vonatkozásban nagy
gondokkal és súlyos bajokkal kísért folyamat (mert fájdalmat, keserűséget és
kiábrándulást okozott sok embernek). Ezzel a kettős minősítéssel foglalnám
össze Közép-Kelet-Európa nagy átalakulásának értékelését.
|
Bibliográfia |
|
Bara Z., Szabó K. (szerk.): Összehasonlitó
gazdaságtan: Bevezetés a gazdasági rendszerek elméletébe, Aula,
Budapest, 1997. |