Miért kell víz a
földi élethez? Miért találjuk szépnek Mona Lisa mosolyát? Miért stabilizálják a
nők a társadalmakat? Miért halt volna ki az ember, ha nem lenne mindenevő? Az
előadás nemcsak azt mutatja meg, hogy a fenti kérdésekre válasz adható, hanem
azt a megdöbbentő tényt is bizonyítja, hogy a fenti kérdésekre a válasz
ugyanaz. Minden bonyolult rendszert a molekuláktól a Föld élővilágának egészéig
gyenge kölcsönhatások stabilizálnak. A minket körülvevő és a bennünk lévő
rendszerek - nagyobb molekuláink, sejtjeink, szerveink, baráti társaságaink,
munkahelyünk, a társadalom, amelyben élünk, és az egész Föld - mind-mind
hálózatok. E hálózatok hihetetlenül egyformán viselkednek. Közös vonásaikat,
stabilizálásuk módjait mutatja meg az előadás, amely izgalmas utazásra hív az
evolúció, a rák, az öregedés, az emberi nyelv, a számítógépes programok, a
gazdasági rendszerek és a történelem világába.
I. MIÉRT SZERETJÜK A HÁLÓZATOKAT?
MERT EGYMÁSBA ÁGYAZOTTAK
Az előadásban arra a kérdésre akarok
válaszolni, hogy mit kell ahhoz tennünk - személy szerint nekünk tennünk
-, hogy a világunk egy stabilabb, lakhatóbb, emberibb világ legyen?
Nyilvánvaló, hogy ennek a kérdésnek a megválaszolásához nemhogy az előadás, de egy
emberélet is kevés. Az is nyilvánvaló, hogy a kérdésre egzakt, tudományos
válasz nem adható. Mégis, a tudomány segíthet az ilyen horderejű kérdések
megválaszolásában is. Erre fogok egy szép példát hozni a következőkben.
A válaszhoz a hálózatok tudományát
hívom segítségül. Mik is azok a hálózatok? Minden olyan rendszer
felfogható hálózatnak, amely egymástól elkülöníthető elemekből áll, és amelyben
ezeket az elemeket gyengébb vagy erősebb kapcsolatok kötik össze. Az 1. ábrán
az előadás meghívottjainak, barátaimnak a hálózata látható. A piros pontok a
középiskolás (vagy volt középiskolás) kutató diákokat, a sárga pontok a Magyar
Tudományos Akadémia tagjait jelölik. A hálózat jól láthatóan két részre, két
modulra bomlik. Jó hír, hogy a kutató diák modul és az akadémikus modul számos
ponton kapcsolódik egymáshoz, kommunikál. Még jobb hír, hogy a piros pontok
közül nem egy, nem kettő idővel majd "besárgul", és kapcsolatainak
átrendeződésével modult vált, azaz a piros hátterű webcímen jelentkezett kutató
diákból akadémikus lesz, amire Falus András akadémikus barátom, a Mindentudás
Egyeteme korábbi előadója igen jó példa. Felmerülhet a kérdés: hol vagyok én a
hálózaton? A helyes válasz: sehol. A feltüntetett hálózatnak ugyanis
nincs olyan pontja, amely az összes többivel kapcsolatban állna. Ha ezt a
pontot is feltüntetnénk, a hálózat kismértékben átalakulna, de moduláris
szerkezete nem változna meg.
A hálózatok definíciója szinte minden
bennünk rejtőző vagy minket körülvevő rendszerre teljesül. A természet hálózatai
egymásba ágyazottak.
A hálózatok olyanok, mint szeretett
gimnáziumi fizika tanárom, a Rátz Tanár Úr-díjas Holics László egykori
krétapacája a táblán, amelyről ezt mondta: "Nézzétek! Ha elegendően távol
állok tőle, ez egy pont, ha közel megyek hozzá: maga lesz a végtelen." A
tisztelt olvasó is, ha messziről nézné valaki, olyan lenne, mint egy pont. Ha
azonban közelebb mennénk bármelyikünkhöz, azonnal emberi formánk lenne, és ha
még közelebb mennénk, kiderülne, hogy mindannyian sejtek hálózatából állunk.
Ahogy az olvasó a számítógép előtt ül éppen most, a beleiben baktériumok
hálózata vívja egymással a csatáit, és közben emészti a bekerült tápanyagot. A
sejtjeink fehérjék hálózatából épülnek fel, a fehérjéinket pedig atomok
hálózata alkotja. De mi magunk is hálózatok részei vagyunk. Az emberek
hálózata a társadalom. Mi, emberek és a minket körülvevő élőlények ökológiai
hálózatokat alkotunk egymással, az ökológiai hálózatok összessége pedig a Föld
bioszférájának teljes hálózatát, Gaiát hozza létre.
A hálózatok segítenek abban, hogy
megismerhessük a minket körülvevő világot. Ahányszor csak szólni kívánunk, el
kell, hogy döntsük, melyik hálózati szintről is akarunk beszélni a következő
mondatban. Képtelenség lenne a társadalomról szólván minden egyes polgárát
észben tartani, vagy Marcsi mosolyának örülve a mosolyt létrehozó sejthálózatba
akárcsak bele is gondolni. Ugyanakkor, ha Marcsi beteg, ahhoz, hogy
arcára visszatérjen a mosoly, az orvosnak nemcsak Marcsi sejtjeinek, de
fehérjéinek a hálózatát is ismernie kell. Amikor a hálózatokról kezdünk el
beszélni, olyanok vagyunk, mint Molière úrhatnám polgára, amikor rájött,
hogy ő születése óta prózában beszél. A hálózatok szintjeinek fogalmi
mankói nélkül meg sem tudnánk szólalni, és a legtisztább gondolataink is kusza
zagyvalékká mosódnának össze.
Az egymásba ágyazottság mikroszkóp
vagy fogalmi szintek absztrakciói nélkül is tetten érhető. Számomra az egymásba
ágyazottság felismerésének első gyönyörű pillanata hároméves koromban érkezett
el. A reggeliző asztalnál ülve a kezemben egy Mackósajtot fogtam. A
Mackósajtról nem más, egy mackó mosolygott rám, aki a kezében tartott
egy mackósajtot. Ezen a mackósajton egy újabb mackó mosolygott, akinek a
kezében egy újabb sajt volt. Itt a nyomdai felbontóképesség feladta, de nem úgy
az én hároméves fantáziám. Zakatolni kezdett az agyam: millió mackót és millió
sajtot láttam magam előtt. Egymásba ágyazottan magam előtt.
II. MIÉRT SZERETJÜK A HÁLÓZATOKAT?
MERT KISVILÁGOK
A hálózatok nemcsak a lehetőségét teremtik
meg annak, hogy a világról gondolkodni kezdjünk, hanem segítenek abban is, hogy
a világ ismeretei eljussanak hozzánk. Az előadás meghívottjainak meglehetősen
bonyolult hálózata 320 elemet tartalmazott. Az egész Föld társadalmi hálója
több mint hat és félmilliárd elemet tartalmaz, és minden másodpercben egyre nő.
Hány lépés távolságra van két ember, mondjuk a tisztelt olvasó és XVI. Benedek
pápa egymástól?
A válasz nagyon egyszerű.
Megtiszteltetés a számomra, hogy ismerhetem Erdő Péter bíboros urat, aki
nyilván ismeri XVI. Benedek pápát, hiszen a pápaválasztó bíborosok egyike volt.
A tisztelt olvasó pedig (most már) ismer engem. A szükséges lépések száma tehát
három. Felmerülhet a kritika, hogy: "Hohó!!! Csalni tetszett. Az
ismert emberek azért ismertek, mert sokan ismerik őket. Egyszerű lehet a
pápához három lépésben kapcsolatot találni. Tessék megpróbálni mondjuk egy
nepáli teherhordót!"
Stanley Milgram, Duncan Watts és sok
más kutató vizsgálatok egész sorával igazolta, hogy bármilyen valószínűtlenül
ismeretlen is a célszemély, hat barát láncolatán át eljuthatunk hozzá. A Föld
egy kisvilág, ahol mindenki átlagosan hat lépés távolságra van bárki
mástól. A "kisvilágság" megsejtésében a magyarok világcsúcstartók. A
hatlépésnyi távolságot (ahogy arra Braun Tibor barátom nemrég rámutatott)
Karinthy Frigyes már 1929-ben, negyven évvel Milgram híres kísérlete előtt
leírta.
A kisvilágság a szalonbeszélgetések
témája maradt volna és nem okozott volna tudományos forradalmat, ha 1998-ban
Watts és Strogatz nem bizonyítják be, hogy a kisvilágság a hálózatok általános
tulajdonsága és a legváltozatosabb önszerveződő vagy mérnöki hálózatok, így
például az ideghálózatok és az áramhálózatok is mind-mind kisvilágok. Miért
ilyen általános a kisvilágság? A hálózatok attól válnak hálózatokká, hogy
elemeik össze vannak kötve. A hálózatokban fontos, hogy az információk gyorsan
terjedjenek, azaz az elemek hatékonyan legyenek összekötve. Felmerülhet
a kérdés: Ha ez ilyen fontos, miért nem kötünk össze minden elemmel minden
elemet? A válasz egyszerű: az elemek közötti kapcsolatok kiépítése és
fenntartása energiát igényel. A szükséges energia biztosítása a nagyobb
hálózatok esetén lehetetlenné válik. Képzelje el például a kedves olvasó, ha a
világ hat és félmilliárd lakosának mindegyikét ismernie kellene... Ráadásul
amíg ezt elolvasta, legalább húsz új lakossal kellett volna megismerkednie...
Nehéz lenne, ugye?
III. MIÉRT SZERETJÜK A HÁLÓZATOKAT?
MERT SKÁLAFÜGGETLENEK
Hány barátja lehet valakinek?
Skálafüggetlenül sok barátja. Mit jelent ez a furcsa
szó? A legtöbb embernek viszonylag kevés, tucatnyi barátja van. Vannak azonban,
akiknek negyven, sőt akár száz barátjuk is akad. Ők persze lényegesen
kevesebben vannak. Van olyan is, akinek több száz barátja van. Vizsgálatok
igazolták, hogy annak az esélye, hogy valakinek egy nagyságrenddel több barátja
legyen, éppen egy nagyságrenddel kevesebb. Azaz: a barátok mennyiségét leíró
összefüggés (amely logaritmikus formában éppen a 7. ábrán látható egyenest
adja) minden méréstartományban ugyanolyan. Független az alkalmazott skálától,
azaz: skálafüggetlen. A magyar származású Barabási Albert-László, a Mindentudás
Egyeteme egyik következő előadója igazolta 1999-ben, hogy a skálafüggetlenség a
legtöbb önszerveződő hálózatnak, így a már említett ideghálózatoknak és
áramhálózatnak is sajátja.
Miért ilyen általános a
skálafüggetlenség? A hálózati szomszédok számának skálafüggetlen eloszlása a
hálózatok önszerveződéséből következik. Benoit Mandelbrot ezt a hatást
Máté-hatásnak nevezte el. A Máté-hatás a Bibliára, Máté evangéliumának egy
helyére utal: "a kinek van, annak adatik" (Máté 25:29). A
skálafüggetlen eloszlás a preferált kapcsolódásból fakad. Aki előbb ott volt,
annak jóval több esélye van arra, hogy szomszédjai legyenek, mint annak, aki
később érkezett. Az önszerveződő hálózatokban mindig az elsők nyernek, és
sokszor csak ők. Gondoljunk csak a pilótajátékokra. Ez az a pont, ahol a
hálózatok megtanítottak minket a siker első titkára: ha tudunk, próbáljunk meg
elsők lenni.
A skálafüggetlenség nemcsak a
barátok, a kapcsolatok, a pénz eloszlására igaz, hanem az önszerveződő hálózatok
térbeli megjelenésére is.
A térben a skálafüggetlenséget
fraktálnak hívjuk. A fraktál önhasonló objektum. Ilyen a hópihe, a hegy, a fa,
a felhő és még a fodrozódó hullámok is a tavon, de önhasonló a galaxisok sűrűségeloszlása
is. Természetes környezetünk fraktáljellegű. Az önhasonlóság önmagában nem elég
ahhoz, hogy az ismétlődő alakzatok eloszlása skálafüggetlen vagy fraktálszerű
legyen. A méhkas sejtjei is hasonlítanak egymásra, de méretük nem különbözik.
Az önmagukhoz hasonló, de méreteloszlásában skálafüggetlen alakzatokat nevezzük
fraktáloknak. Ezek az alakzatok a környezetünk megszokott részei.
Az ember tehát fraktálokhoz szokott,
fraktálokat szeret. A legszebb építményeink, mint ahogy az animáción látható
reimsi katedrális is, skálafüggetlen, fraktálszerű alkotások. A gótika
csúcsíveinek változatos ismétlődése a természetben megszokott alakzatokra
emlékeztet bennünket. A lakótelepi házak méretének monoton ismétlődése egyetlen
egy méretet, egyetlen egy skálát ismer. Az ilyen látvány nem skálafüggetlen,
nem fraktáljellegű, nem szép. Egy lakótelepen túl nagy, túl egyformán nagy
minden. Az ellenkező véglet is tragikus. A nagymama lakása nem azért nem
skálafüggetlen, mert benne minden egyformán nagy, hanem azért nem, mert benne
minden nipp egyformán kicsi. Ezért hat túlzsúfoltnak, vagy akár nyomasztónak.
Érdemes kipróbálni! Illendően hosszas tépelődés után érdemes elrakni az
évtizedek alatt felgyűlt múzeumból néhány porcelánfigurát, és rögtön jobban
érzi az ember magát!
A fraktálszerű környezet
felbecsülhetetlen érték. Bár nem tudunk róla, mégis ezért érezzük jól vagy
rosszul magunkat valahol. Többet mondok: ez is hozzájárul ahhoz, hogy a turista
jól vagy rosszul érzi-e magát egy adott helyen. Utcáink a legtöbbször azonos
méretű házakkal zsúfolódnak tele. A skálafüggetlen eloszlás akkor és attól lesz
skálafüggetlen, ha a kicsiny méretű tárgyakból sokkal, de sokkal több van, mint
a dromedár házakból. Hol vannak a mütyűrkék az utcáinkon? A kirakatokban!
Mitől érezzük magunkat jól a legszebb
városainkban? A kirakatoktól! Mit rombolnak le a magukat modernnek tartó cégek?
A kirakatainkat, a gyönyörű kirakatainkat. Kérek tehát mindenkit, aki ezt
olvassa és tehet érte: ha jól akarjuk magunkat érezni ebben az országban, védjük
meg a kirakatainkat!
A skálafüggetlenség nemcsak térben,
de időben is jelentkezik. Benoit Mandelbrot - a korábban említett Máté-hatáshoz
hasonlóan - e hatást József-hatásnak nevezte el. A József-hatás elnevezés a
bibliai hét szűk és hét bő esztendőre utal. A véletlenszerű események sokszor
nem véletlenek. Az önszerveződő hálózatok, a természetes környezet
véletlenjeinek eloszlása sokszor skálafüggetlen jellegű. Mit jelent ez? A
földrengések a legtöbbször kicsik. Néha azonban nagyok. Nagyon ritkán pedig sajnos
nagyon nagy baj van. Ugyanígy az eső. Sokszor csak csepereg. Ritkábban zuhog.
Noé bárkájára pedig a Biblia szerint egyszer volt csupán szükség (eddig).
Félreértés ne essék: soha nem fogjuk tudni megmondani pontosan, hogy mikor
következik be egy nagy földrengés vagy özönvíz. De a skálafüggetlen eloszlásból
az események bekövetkezésének valószínűsége megérezhető.
A hálózatok tehát nemcsak a
lehetőségét teremtik meg annak, hogy a világról gondolkodni kezdjünk,
nemcsak segítenek abban, hogy a világ ismeretei eljussanak hozzánk, hanem a
véletlent is kiismerhetővé teszik. Aki erről még többet akar tudni, annak
javasolom, hogy olvassa el Barabási Albert-László Behálózva című kitűnő
könyvét.
IV. A GYENGE KAPCSOLATOK
STABILIZÁLJÁK A HÁLÓZATOKAT
Előadásom első felében a hálózatok
általános tulajdonságaiból ismertettem hármat, az egymásba ágyazottságot, a
kisvilágságot és a skálafüggetlenséget. Az előadás második felében egy negyedik
fogalmat fogok bevezetni: a gyenge kapcsoltságot. A hálózatok gyenge
kapcsolatai fognak választ adni kezdő kérdésemre: Mit kell ahhoz tennünk, hogy
világunk stabilabb, lakhatóbb, emberibb világ legyen?
A magyar kutatók a hálózatok
leírásában élen járnak. A már említett Barabási Albert-László mellett mestere,
Vicsek Tamás, a Mindentudás Egyeteme egy korábbi előadója is jelentőset
alkotott ebben a témában. A magyar tudomány a hálózatok matematikai
absztrakcióinak, a gráfoknak az elméletében is jelentős sikereket mondhat a
magáénak. A véletlenszerűen összekötött gráfok viselkedését Erdős Pál és Rényi
Alfréd írta le 1960-ban. Munkájukat Bollobás Béla folytatta nagy nemzetközi
sikert és elismertséget vívva ki magának. A matematikai hálózatok, a gráfok
kapcsolatai sokszor egyformák. A természetben előforduló hálózatok
kapcsolataiban azonban erős kölcsönhatások és gyenge kapcsolatok egyaránt
előfordulnak. A legtöbb hálózatban a kapcsolódás erőssége egy folyamatos skálán
változik. Ha a gondolkodásban idáig jut az ember, jó néhány kérdés felmerül:
Mikortól válik az erős kapcsolat gyengévé? Melyik a fontosabb: az erős
kölcsönhatás vagy a gyenge kapcsolat?
A 11. ábrán egy amerikai iskola
diákjainak barátság-hálózata látható. A vajszínű pontok a fehér, a kék pontok a
fekete, a zöld pontok pedig az ázsiai diákokat jelölik. Az iskola baráti
hálózata négy részre, négy modulra oszlik. A fekete és fehér diákok jól
láthatóan elkülönülnek, és elhatárolódás mutatkozik az alsó és a felső
tagozatos diákok között is. A részletes elemzés kimutatta, hogy az ilyen
hálózatok esetén az egyes modulokon belül erős baráti kölcsönhatások
tapasztalhatóak, míg a modulok közötti kapcsolatok általában gyengék. Gyenge
kapcsolatok híján az iskola négy, egymástól elszigetelt és sorait szorosra záró
közösségre esne szét. Gyenge kapcsolatok híján az együttműködésből igen könnyen
bandaháború lehet. Az ilyen és hasonló eredményeket 1973-ban Mark Granovetter
általánosította, aki kimondta az azóta sokszor bebizonyított tételt: a
gyenge kapcsolatok stabilizálják a társadalmi hálózatokat.
A hálózatok eddig megismert három
tulajdonsága, az egymásba ágyazottság, a kisvilágság és a skálafüggetlenség
mind-mind általános érvénnyel bírt, és igaznak bizonyult a legtöbb hálózatra.
Vajon Granovetter tétele csak a társadalmi hálózatokra igaz?
Két évvel ezelőtt az egyik
megdöbbenésből a másikba estem, amikor könyvek és cikkek ezreinek átolvasása
után kiderült, hogy a gyenge kapcsolatok stabilizáló szerepét rendkívül
sokfajta hálózatban leírták már. Megkockáztathatóvá vált az általános kijelentés:
a gyenge kapcsolatok stabilizálják a komplex rendszereket. Az előadásom soron
következő részében a gyenge kapcsolatok hasznára fogok öt példát hozni a
legkülönbözőbb hálózatok esetén.
Adós vagyok azonban valamivel.
Válaszolnom kell a két, korábban felvetett kérdésre. Melyik a fontosabb: az
erős kölcsönhatás vagy a gyenge kapcsolat? Illetve: mikortól válik az erős
kapcsolat gyengévé? Első ránézésre az erős kölcsönhatás nyilván fontosabb, mint
a gyenge, hiszen az határozza meg a hálózat válaszait. Ha eltávolítjuk az erős
kölcsönhatásokat, a hálózat először megváltozik, majd szétesik, és ezzel, ha
addig élt, meghal. Ha a gyenge kapcsolatokat távolítjuk el, első ránézésre nem
történik semmi. A hálózat él, válaszai ugyanazok. Itt azonban pontosítani kell!
A hálózat válaszainak átlaga marad ugyanaz. A válaszok szórása,
változékonysága azonban a gyenge kapcsolatok eltávolításával egyre nő.
Gyenge kapcsolatok nélkül a hálózat instabil és kiszámíthatatlan lesz. Fontos
tehát az erős kölcsönhatás, hiszen nélküle szétesik a világ. De fontos a gyenge
kapcsolat is, hiszen nélküle a világ kiszámíthatatlan, fenyegető, félelmetes és
élhetetlenül instabil marad.
A gyenge kapcsolatok stabilizáló
hatása funkcionális definíciójukra is alkalmas. Ezt a definíciót először Eric
Berlow fogalmazta meg 1998-ban: akkor gyenge egy kapcsolat, ha eltüntetése után
a hálózat válaszainak átlaga nem változik meg, de a válaszok változékonysága,
szórása nő.
V. A VÍZ GYENGE KAPCSOLATAI ADJÁK A
FÖLDI ÉLET ALAPJÁT
A gyenge kapcsolatok nemcsak attól
lehetnek gyengék, hogy mindig kicsit vannak jelen. A gyenge kapcsolatok
jelentős része nem is olyan gyenge, de csak átmenetileg van jelen. Az
ilyen gyenge kapcsolatok hol itt, hol ott jelentkeznek. Azaz fogalmazhatunk
máshogy is: az erős kölcsönhatások biztosítják a hálózat állandóságát, a gyenge
kapcsolatok viszont a hálózat változásait segítik elő. A hálózat olyan, mint az
úton haladó szekér. A gyenge kapcsolatok gyengéd rugdosása kell ahhoz, hogy
kimozduljon azokból a helyi stabilitási gödrökből, amelyekbe néha belepottyan.
Ennek egyik gyönyörű példájaként az utóbbi két évben derült fény arra, hogy a
sejtjeink működéséhez nélkülözhetetlen óriásmolekulák,
így az animáción bemutatott
fehérjemolekula is, mindaddig meglehetősen merevek, ameddig vízmentes közegben
vannak. Ha azonban víz éri őket, akkor megmozdulnak és dolgozni kezdenek. A
tisztesség kedvéért hozzá kell hogy tegyem: az ábrán bemutatott stresszfehérje
mozgásaihoz a víz mellett az ATP energiájára is szükség van. Víz nélkül azonban
e mozgások sem jöhetnének létre. Így igaz az összefoglaló megállapítás: mozgás
nélkül nincsenek enzimreakciók, nem másolódik a DNS, nem történik semmi a
sejtjeinkben. Mozgás nélkül nincs élet. Azaz: a víz itt-ott-amott jelentkező
gyenge kapcsolatai nélkül nincs élet. Amikor a kedves olvasó legközelebb
megiszik egy pohár vizet, kérem, gondoljon arra, hogy a fehérjéi mozgását
lehetővé tevő gyenge kapcsolatokat iszik éppen.
VI. A FEHÉRJÉK GYENGE KAPCSOLATAI
SEGÍTIK AZ EVOLÚCIÓT
Az előzőekben bemutatott
stresszfehérjék fontos szerepet töltenek be a sejtjeinkben. A stresszfehérjék
javítják ki az elrontott fehérjéket, és ezáltal védik a sejtjeinket a
károsodás, a stressz ellen.
Ha megvizsgáljuk, hogy e
stresszfehérjék különböző osztályai milyen kapcsolatokat építenek ki a többi
fehérjével a sejt fehérjehálózatán belül, akkor azt találjuk, hogy e
kapcsolatok döntő többsége gyenge. Az eddigiek alapján tehát a stresszfehérjék
valószínűleg alkalmasak arra, hogy stabilizálják a sejtjeinket.
Suzannah Rutherford és Susan
Lindquist 1998-ban bukkant rá arra, hogy ez így is van.
Ha elrontom a stresszfehérjéket, a
gyümölcslegyek utódai között torzszülöttek jelennek meg. Ráadásul a torzulások
változatlanul öröklődnek tovább. Így a 14. ábrán bemutatott vak legyek utódai
is vakok maradnak. Van azonban még itt egy igen fontos adat. Akárhogyan is
rontom el a stresszfehérjéket, csak két százaléknyi torzszülöttet kapok. A
legyek sejtes hálózata átlagosan ugyanúgy válaszol az egyedfejlődés
során. Tízezer légy átlagos, "normális" lesz. 174 légy azonban 23
féle módon lesz torzszülött. A stresszfehérjék gyenge kapcsolatainak
kiesésével a hálózat nem egyszerűen instabil lett, hanem a stressz a stabilitás
egyforma unalma helyett az instabilitás gyönyörű változatosságát hívta elő.
Érdemes egy pillanatra elgondolkodni
ezen. Egyszerűsítsük le ehhez a kapott eredményt. Ha nincs stressz, minden légy
egyforma. Ha van stressz, a legyekből egy addig elrejtett, óriási változatosság
tör elő. Mire jó ez? Ha a stressz elég nagy, a legyek akár bele is
pusztulhatnak. Ha minden légy egyforma, minden légy egyszerre hal bele az
elszenvedett stresszbe. De ha a stressz torzszülöttek sokaságát hívja elő, új
esély adódik. Lehet, hogy az egyik torzszülött túléli a stresszt, és egy új
populációt alapít. Ami torzulás volt korábban, a körülmények drasztikus
megváltozása miatt az lesz a norma.
E gondolatkísérlet során egy
evolúciós ugrásnak voltunk a szemtanúi. Soha nem lett volna belőlünk ember, ha
nem rejtegetnénk magunkban megannyi torzszülöttet, amely képessé tesz bennünket
a túlélésre a lehető legváltozatosabb bajok esetén is. Mi a tanulság tehát? A
túlzott stabilitás, az egyformaság hosszú távon halál. A különlegeseket, a
torzakat, a furcsákat szeretni kell. Ők ugyanis a túlélés zálogai.
Miből lehet megtudni, hogy egy
élőlény mennyire stabil? Az emberi egyedfejlődés kritikus pontja az arc és a
szem kifejlődése. Ez a pont zajérzékeny. Ha az emberpalánta instabil, a
fejlődés zavart szenved, az arc és a szem aszimmetrikus, torz lesz. Úgy vélnénk
tehát, hogy a szimmetrikus arc a gyönyörű. Nézzük meg Mona Lisát az animáción!
Leonardo mester, úgy tűnik, hogy itt
valamit meglehetősen elszúrt. Ez az arc minden, csak nem szimmetrikus.
Szárnyaljuk túl Leonardot, és szimmetrizáljuk Mona Lisát! Az eredmény egy
szépnek kevéssé nevezhető debella. Szimmetrizáljunk máshogy. Az eredmény megint
kiábrándító. Mona Lisa arcának szépsége az aszimmetriájában rejlik. A
tisztesség kedvéért meg kell, hogy jegyezzem, hogy itt az aszimmetria az arc
aszimmetriája mellett a kép beállításának aszimmetriájából is fakad. Mindez
azonban nem változtat a tényen, hogy Mona Lisa arca azért szép, mert majdnem
szimmetrikus.
Amikor a kedves olvasó a kedvese
arcában gyönyörködik, ne feledje, hogy titokban a kedves gyenge kapcsolatainak
arányát méri éppen fel, és azt latolgatja, hogy élete párja vajon a stabilitás
és az instabilitás kellően helyes arányát fogja-e átadni gyermekeiknek.
VII. AZ ÉLŐVILÁG GYENGE KAPCSOLATAI
STABILIZÁLJÁK A FÖLDET
A gyenge kapcsolatok stabilizáló
hatása nemcsak az élőlényeken belül, hanem az élőlények között is érvényesül.
Gondolkodtunk-e már azon, hogy mi
tesz erdővé egy erdőt? Vajon a fáktól erdő az erdő? Nem. Az erdő
erdőségének lényegét nem látjuk. Az ugyanis a talajban van. Az erdő fáit
láthatatlan gombaszövedék köti össze. A gombák teszik lehetővé azt, hogy az
árnyékban lévő fáknak a napon lévő társaik tápanyagot adhassanak. És a gombák
juttatják el a napon lévő fákhoz az árnyékban lévő fák által termelt
védőanyagokat is, amelyekkel a napon lévő fák az ultraibolya sugarak káros
hatásai ellen védekezhetnek. A gombák teszik lehetővé, hogy az erdő egyik
szélén lévő fa átadhassa a társainak azt a vasat, amit csak ő tudott felszívni.
Ha a kutyánk az egyik fa tövébe odapisil, a bejuttatott tápanyagból az erdő
minden fája részesül.
Az erdő tehát nem sok fa egymás
mellett. Az erdő egyetlen élőlény, amelynek minden különálló része
segíti a másikat. Az erdő ezért stabil. Érdemes tanulnunk az erdőtől.
VIII. A NŐK GYENGE KAPCSOLATAI
STABILIZÁLJÁK A TÁRSADALMAT
Térjünk vissza a társadalmakra, és
vizsgáljuk meg, közülünk ki tud és ki nem tud tanulni a fehérjéktől, a
sejtektől és az erdőktől.
Kedves Férfi Polgártársaim! Az
önkritika pillanata jött el a számunkra. A társadalmakat nem mi, hanem a nők
stabilizálják.
A nők társadalomstabilizáló szerepét
a pávián nőstényeken tanulmányozták.
A vizsgálatok kimutatták, hogy ha a
pávián nőstények körbevakargatják a páviáncsoportot, akkor a páviáncsoportban
az újszülöttek túlélési aránya nő. Több vakargatás, nagyobb csoportösszetartás,
nagyobb szaporulat. Persze minden határon túl azért ez a recept sem érvényes, a
túlzásba vitt vakargatás ugyanis már nem segít.
Az emberi társadalom nőstényei
nyilván nem vakargatással töltik a napjuk felét. Ehelyett azonban valami
olyasmit tesznek, ami ugyanilyen hatékony: locsognak és fecsegnek. És
Szvetelszky Zsuzsa könyve óta már tudományosan is tudjuk, hogy ezen kívül még
pletykálkodnak is. A fecsegés, a pletykálkodás nem léhaság. Nem a férfiak
idegeit nyomorító női lelemény. A fecsegés és a pletykálkodás olyan evolúciós
vívmány, ami stabilizálja a társadalmakat. Minden férfi, aki rossz szemmel néz
akár csak egy nőt is fecsegés vagy pletykálkodás közben, megakadályozza ezzel a
nő evolúciós kötelességének teljesítését, és a társadalom stabilitását ássa
alá. Ne szidjuk tehát a fecsegést, hanem tanuljuk el! Hogy ez mennyire
létkérdés, arra még visszatérek.
Hadd mondjak még két példát a nők
társadalmakat stabilizáló szerepére. Két ellenpéldát. Az első Romeo és Júlia
története. Ha a Montague és Capulet nagymamákat a városka és a kor szelleme
engedte volna együtt kötögetni, akkor fecsegés közben azonnal szóba került
volna, hogy ez a Romeo fiú beleszeretett a Julisba. A Julis meg sírt, amikor a múltkor
felmászott az erkélyre az ebadta Romeo. Hát mégiscsak borzasztó, hogy ezek nem
lehetnek egymáséi… (zsebkendők elő, szemek törölgetése folyik). Ez lett volna
az a pillanat, amikor az egyik harcosabb nagyi feláll, és kijelenti: Nagymamák!
Ne tűrjük! Ezeknek a gyerekeknek egymás mellett a helye! Szegény William meg
mehetett volna egy kontinenssel odébb egy jó kis könnyfakasztó drámáért.
Egy kontinenssel odébb sajnos van
dráma bőven ma is. Afganisztán és néhány más tradicionális iszlám ország azért is
instabil, mert a nők nem gyakorolhatják társadalomstabilizáló szerepüket.
Ezekben az országokban a legtöbb céltalan női fecsegés még ma is házasságtörési
kísérletnek minősül és tiltás tárgyát képezi. A női egyenjogúságért küzdő
mozgalmak támogatása nem altruista tett. A nők szabadsága (a fecsegés
szabadságát is beleértve) a világ stabilitásának egyik kulcsfontosságú kérdése.
Most érkeztem el annak a
bemutatásához, mi lesz velünk, férfiakkal, ha nem tudunk tanulni a fehérjéktől,
a sejtektől, az erdőktől és a nőktől.
Az animáción azt mutatom be, hogy
ezer 50 és 54 év közötti magyar férfiból hány halt meg 1970 és 2004 között. Az
eredmény lesújtó. A középkorú magyar férfiak a rendszerváltást megelőző és
követő gazdasági-társadalmi átalakulások közben úgy hullottak, mint a legyek.
1970-ben a magyar férfiak haladósága még jobb volt, mint Nyugat-Európa számos
államában. A kilencvenes évekre az arány megfordult, és messze az EU átlag, sőt
az 1938-as szint alá kerültünk! A magyar férfit nyugodtan felírhatjuk a
veszélyeztetett állatok listájára. Az egyetlen jó hír, hogy a tendencia egy
picit megfordult az utóbbi években.
Miért pusztulnak a magyar férfiak?
Bizonyára néhányan a választ az egészségügyi ellátás romlásában keresik. De
tévednek. A magyar nők ugyanis túlélték a rendszerváltást. A hasonló korú nők
halandósága semmit sem változott ebben az időszakban.
Mit nem tudunk mi, férfiak, amit a
nők tudnak? Kopp Máriáék vizsgálata, a Hungarostudy rengeteg lehetséges okot
jelölt meg. Ebből egyet, a legfontosabbat emelném ki. Ha stressz ér bennünket,
a férfiak tipikus válasza a kompetíció. Uraim! Ha stressz van, mi könyöklünk,
harcolunk, gyilkolunk és szorongunk amiatt, hogy ezt kellő hatékonysággal
tudjuk-e elvégezni. Ezenközben stresszhormonunk, a kortizol szintje megnő,
gátolja az immunrendszerünket és hajlamosít a legváltozatosabb betegségekre.
Jön a szívinfarktus, a gyomorfekély, a rák, és szép lassan kihalunk.
Ezenközben a nők? Ők ezenközben
kooperálnak. Kiöntik, ami a szívüket nyomja, boldognak, boldogtalannak. És
megnyugodnak, túlélik a bajt. Uraim! Nem lenne itt az ideje megtanulni ezt?
X. A TÁRSADALMI BIZALOMNAK SZÁMOTTEVŐ GAZDASÁGI
HASZNA VAN
Ideje összefoglalni az eddig
tanultakat. Mire jók a gyenge kapcsolatok? Rengeteg példa mutatta, hogy a
gyenge kapcsolatok stabilizálják a hálózatokat. Ez azonban kölcsönös: láttuk,
hogy a hálózatok is stabilizálják gyengén kapcsolt elemeiket. A gyenge
kapcsolatok azonban a stabilitás mellett mást is adnak nekünk. A gyenge
kapcsolatok kellenek ahhoz, hogy igazán sikeresek legyünk. Ahhoz, hogy
kiemelkedjünk a társadalom alsó 20 %-ából, tudást kell szereznünk.
A kedves olvasó ezt a leckét már
megtanulta, ezért olvassa ezt a weblapot éppen most. Ahhoz azonban, hogy a
társadalom felső 20 %-ába bekerüljünk, a tudás nem elég. Ehhez kapcsolatok,
leginkább gyenge kapcsolatok kellenek. Hallom, ahogy az olvasó hátrafordul és
odaszól valakinek a számítógép mögé: Te képzeld, ez a Csermely úr a
sutyi-mutyira buzdít itten minket! Nem! A gyenge kapcsolatok a hálózatok távol
eső, egymáshoz nem hasonló pontjait kötik össze. Ha vannak gyenge
kapcsolataink, kitágul az agyunk. Megtanulunk más szempontokat is figyelembe
venni. Megértünk másokat. A saját igazságunkat is képesek leszünk úgy
megfogalmazni, hogy más is megértse. Akármilyen értéket is állít elő a
tudásunk, hasznosabb, alkalmazhatóbb, elfogadhatóbb lesz, ha vannak gyenge
kapcsolataink. Remélem, sikerült megértetnem, hogy ez nem a sutyi-mutyi miatt
van így, hanem abból fakad, hogy gyenge kapcsolataink révén szervesebb részei
leszünk az emberek közösségének, a társadalomnak.
Társadalmi méretekben a gyenge
kapcsolatoknak gazdasági haszna van. Az új gondolatok, az innovációk nagyon
sokszor abból fakadnak, ha két egymástól addig elszigetelt gondolatkör hirtelen
találkozik. Mi segíti elő az ilyen, váratlan és tervezhetetlen találkozásokat?
A gyenge kapcsolatok. A tudásalapú társadalom a gyenge kapcsolatok nélkül
semmit sem ér.
Összefoglalva: ahhoz, hogy egy
társadalom egyszerre legyen stabil is és fejlődőképes is, tagjainak kellő számú
gyenge kapcsolatot kell kialakítaniuk egymással.
Mi segítheti a gyenge kapcsolatok
kifejlődését? Éppen az, aminek a kifejlődését a gyenge kapcsolatok segítik: a
diverzitás. Az azonos elemek erős kölcsönhatásba lépnek egymással, a
különböző elemek viszont gyenge kapcsolatokat képeznek. Feltéve, ha tolerálják
a különbözőségüket. Ha a különbözőséget nem toleráljuk, az eredmény nem
stabilizáló gyenge kapcsolat lesz, hanem szakadék, ami a káoszba taszít.
Nem újak ezek a gondolatok.
Államalapító királyunk, Szent István király Szent Imre herceghez intézett Intelmeiben
így ír: "Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő.
Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad
és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt
lakjanak." Remélem, az idézett sorok leírásának ezredik évfordulójára már
csak-csak rájövünk arra, hogy mit is jelentenek.
A tolerancia azonban nem elég. Ennél
több kell. Bizalom. Bizalom híján ugyanis nem fogunk kapcsolatba lépni
senkivel, akit ne ismernénk eléggé. Nem fogunk - mert nem merünk. Bizalom híján
a társadalom atomizált csoportokra szakad szét. Az ilyen társadalomban nem
születnek újítások, nem teremnek új ötletek. Az ilyen társadalom veszélyes.
Robbanásveszélyes. Az ilyen társadalomban minden kicsiny sértődésből
bandaháború lesz, ami évekre, évtizedekre előre megmérgezi azt a bizalmat, ami
nélkül nincs se stabilitás, se jólét. Társadalmi bizalom híján nem járunk
messze attól, hogy felélesszük a középkori vérbosszú "nemes"
hagyományát természetesen kifinomultabb módszerekkel. Állítsuk meg ezt. Hogyan?
Az előadás záró gondolatai éppen erre adnak választ.
XI. HOGYAN SZEREZZÜNK GYENGE
KAPCSOLATOKAT?
Elérkeztem az előadás végéhez, és
elérkeztem ahhoz, hogy végre valahára megválaszoljam azt a kérdést, amelyet az
előadás elején feltettem. Mit kell ahhoz tennünk - személy szerint nekünk
tennünk -, hogy a világunk egy stabilabb, lakhatóbb, emberibb világ legyen?
Remélem, az előadás megmutatta, hogy
nekünk személy szerint is feladatunk van abban, hogy megőrizzük és fejlesszük a
környezetünk gyenge kapcsolatait. Hogyan?
Az első tanács: védenünk kell a
minket körülvevő diverzitást. Ebben a kérdésben nincs helye latolgatásnak.
"Hány faj kipusztulása nem okoz még gondot? Hány különleges embert lehet
ebből az országból kiutálni, elkergetni ahhoz, hogy a maradék ennek még ne
lássa kárát?" Mindenki fontos. Ahhoz, hogy ez a társadalom túlélje
a stresszt, minden tagja, legyen az bármilyen furcsa, bármilyen torz: érték.
Nem kegyből, puszta humánumból érték. A túlélés miatt érték. Mindenki,
aki más, mint mi vagyunk, közös stabilitásunk miatt közös kincs.
A második tanács: hagyjuk el a
cuccainkat. (No persze, ne a számítógépnél, amikor majd felállunk a monitor
elől.) Az önszerveződés ősi parancs. A hálózatok elemei kapcsolatokat keresnek.
Az ember is kapcsolatokat keres. Kapcsolatok nélkül megőrülünk.
A magányos embernek is vannak
kapcsolatai. A cuccaival vannak kapcsolatai. Az, aki a családja, a szerettei, a
barátai helyett a kocsiját, a mobilját, a ruháit ápolja és gondozza, evolúciós
zsákutcába keveredett. Nem a neki megfelelő szinten alakítja ki a kapcsolatait.
Nem a cuccok, az emberi kapcsolatok oldják a szorongásainkat és tesznek minket
boldoggá.
A harmadik tanács: legyünk
toleránsak. Barátkozzunk azokkal is, akik nagyon mások, mint mi vagyunk. Ahogy
említettem, ez nemcsak azért kötelességünk, mert így tudunk hozzájárulni a
társadalom stabilitásához, hanem azért is jó, mert ez ad nekünk személyes
sikert.
Végezetül arra kérem tehát a kedves
olvasót, hogy gondoljon a 15 legjobb barátjára. Van köztük olyan, aki nagyon
más, mint ön? Akinek nagyon mások a jövedelmi viszonyai, mint az öné, aki
nagyon más iskolázottságú, mint Ön, aki soha nem ülne le a számítógép elé, és
soha nem olvasná el ezt a weboldalt?
Ha van a 15 legjobb barátja között
ilyen ember, akkor gratulálok. Nagyon jó érzés önnel együtt egy olyan országot
építeni, amely stabilabb és gazdagabb lesz. Kérem, ne hagyja, hogy ez a fontos
barátság elsikkadjon, és kérem, bíztasson fel másokat is arra, hogy keressenek
ilyen barátokat.
Ha nincsenek öntől nagyon különböző
barátai, akkor gondolkodjon el rajta, hogy képes lesz-e valaha is megérteni ezt
a bonyolult országot, amiben él? Ha nem érti ezt a bonyolult országot, amiben
él, hogyan érezheti benne biztonságban magát? Nem lenne itt az ideje, hogy
jobban megválogassa a barátait?
Ahhoz, hogy ismeretlenekkel is
kapcsolatba tudjunk kerülni, bizalmat kell fejleszteni magunkban. A bizalom
átlagos szintje a modern társadalmak stabilitásának záloga. Ha van bizalom, a
társadalom esélyt kap arra, hogy stabil legyen. Továbbmegyek: ha van bizalom, a
társadalom esélyt kap arra, hogy innovatív legyen. Jelentős újítások csak
bizalomteli légkörben születhetnek.
Aki ma Magyarországon nem tesz
meg minden tőle telhetőt azért, hogy a társadalmi bizalom nőjön, az a közös
jövő ellen dolgozik. Remélem, sikerült meggyőznöm erről az olvasót. Ha
igen, kérem, segítsünk a többieknek, hogy erre ők is rájöjjenek.
Zárógondolatként Jiddu Krishnamurtit,
a huszadik század egyik legnagyobb indiai gondolkodóját szeretném idézni:
"A tudás a világ alkotóelemeiről
szerzett ismeret, a bölcsesség az elemek kapcsolódásának ismerete." A
hálózatok tudományát nagyon fontos pontnak tartom az életemben, mert az elemek
kapcsolódásának ismeretére tanít. Remélem, az előadás során át tudtam adni
valamit abból az örömből, amit az ismerkedés ezzel a szép területtel már eddig
is adott nekem. Köszönöm, hogy megtisztelt a figyelmével.
|
Bibliográfia |
|
Könyvek magyar nyelven Csermely P.: A rejtett hálózatok ereje, Vince Kiadó, Budapest, 2005. Könyvek és folyóirat-közlemények angol nyelven |