VIII. szemeszter, 10. előadás 2006. május 8.
KAMPIS GYÖRGY
ÚJRA GYŐZ AZ EVOLÚCIÓELMÉLET?
Az evolúció huszadik századi tudományban betöltött szerepét jól jellemzi
Theodosius Dobzhansky elhíresült állítása, miszerint a biológiában minden csak
az evolúció fényében nyer értelmet. Az evolúciós gondolat a biológián kívül
számos más, születő félben lévő interdiszciplináris tudományterületen is egyre
termékenyebbnek és sikeresebbnek bizonyul. Mindezek fényében különösen
figyelemre méltó, hogy az evolúció elméletének társadalmi fogadtatása továbbra
is a születésének körülményeit idéző viharokat kavar.
I. AZ ÉRTELMES TERVEZETTSÉG (INTELLIGENT DESIGN, ID) PROBLÉMÁJA
A természet csodálatos formákat hoz létre. Vannak békák, amelyek a
sivatagban élnek. Bőrükben vizet raktároznak, beássák magukat a homokba olyan
mélyre, ahol hűvösebb és nedvesebb, majd hibernálják magukat, vagyis
gyakorlatilag leállítják az életfunkcióikat, és várnak. Ha néhány évente jön az
eső, gyorsan a felszínre másznak, ott szaporodnak, majd a néhány nap alatt
teljesen kifejlődő új békákkal kezdődik a folyamat elölről, mire a víz elvonul.
David Attenborough filmjeiből és könyveiből számos hasonló példát ismerünk az
élővilág bámulatos célszerűségére.
Egy közismert hasonlat szerint minden élőlény olyan precíz szerkezet, mint
egy óramű. Bámulatos pontossággal végzi összehangolt működését, mintha csak egy
mérnök tervezte volna. William Paley angol teológus nevéhez fűződik az a
gondolatmenet (1802-ből), amit a leggyakrabban idéznek: ahol óra van, ott
órásmester is van. Hogyan is lehetne másként, hiszen a sivatagban nem teremnek
sem órák, sem időzített békák?
Ma az evolúciós gondolat a viták kereszttüzében áll annak az "értelmes
tervezettség" (intelligent design, ID) mozgalomnak köszönhetően, amely
lényegében Paley gondolatait éleszti újra. Arról beszélnek például, hogy az
összetett szervek "irreducibilis komplexitással" rendelkeznek, vagyis
olyan bonyolultak, hogy részenként vagy apránként nem jöhettek létre, pláne nem
véletlenszerűen, ahogy az evolúcióelmélet állítja. Ezért egy intelligens
tervezőt kell feltételezni mint magyarázati elvet. De vajon csakugyan így van-e
a dolog, s azt is pontosan értjük-e, mit állít az evolúciós tanítás?
II.
A TUDOMÁNYOS ELMÉLET FOGALMA
A Harvard Egyetemen nemrégen elvégzett nagyhatású felmérés lesújtó képet
rajzol arról, hogy akár csak e nagynevű intézmény hallgatói is pontosan értik-e
az evolúciós elmélet legalapvetőbb fogalmait, vagy azt, hogy mit jelent egy
tudományos elmélet. A kutatók nem arra voltak kíváncsiak, ki ért egyet az
evolúcióelmélettel, hanem arra, hogy a megkérdezettek szerint mi az, amivel
egyetértenek vagy nem értenek egyet. A szerzők, Lombrozo, Shtulman és Weisberg
azzal zárják tanulmányukat, hogy a tudományfilozófiai ismeretek hiánya felelős
a tudatlanság jelentős részéért: már ott elakad a legtöbb hallgató, hogy mit
értsenek tudományos módszer és igazság alatt.
A tudományfilozófia egyik fontos kutatási területe az elméletek és a
tudományos magyarázatok szerkezete, vagyis azon tényezők vizsgálata, amelyek
egy elméletet megalapozhatnak és működővé tehetnek, vagy amelyek révén
megmutathatjuk, hogy az téves. Az alábbiakban tudományfilozófusként az
evolúciós elmélet hasonló vonatkozásairól beszélek, hogy meglássuk, miben
tévednek az ID hívei. Nézeteikkel való vitatkozás helyett azt mutatom meg, hogy
aggályaik alaptalanok, fáradozásukra nincs szükség, hogyha jól értjük az
evolúciót. Bevezetésként a probléma történetéről lesz szó röviden, ezt követi
az evolúció bizonyítékainak elemzése, majd néhány közismert tévhit cáfolata.
Végül az evolúció jövőjéről tett megjegyzésekkel zárom a tanulmányt.
III. EVOLÚCIÓS VITÁK RÉGEN ÉS MA
Az evolúció régi gondolat, számos előzménye van, például Erasmus Darwin,
Charles Darwin nagyapja is világosan megfogalmazta már a 18. sz. végén. A
modern elmélet kezdete Charles Darwin nagy műve, A fajok eredete (1859)
megjelenéséhez köthető. Darwin az első, aki szisztematikus munkával feltárja,
majd világos egységbe foglalja az élőlények korábbi földrajzi elterjedésére
vonatkozó ismereteket, és összekapcsolja azzal, amit a változatok és
változékonyság megjelenéséről mai körülmények között megállapíthatunk. A kettő
közötti kapcsolatot a geológiából átvett gondolattal, Lyell aktuációs elvével
teremti meg, mely azt állítja, hogy a régi földtani formákat a ma is működő
természeti erők hozták létre. Az evolúció darwini gondolata nem más, mint ennek
átfogalmazása az élővilágra. A Darwin szeme előtt lebegő mai erő a tenyésztő
által végzett mesterséges kiválasztás. Malthus nyomán felismeri, hogy a
természet ehhez hasonlót magától is alkalmaz: az adott élőhelyen született
egyedeknek csak egy része lesz képes fennmaradni és tovább szaporodni. Ez a
természetes kiválasztás gondolata.
Darwin fenti elképzelése leszármazási egységet teremt a fajok között, ami
azonnal nagy vitát váltott ki. Az emlékezetes 1862-es összecsapásban William
Wilberforce, Oxford anglikán érseke patetikusan azt kérdezi: "Ön a
nagyapja vagy nagyanyja révén származik a majomtól?" Wilberforce nem
véletlenül kapta persze kortársaitól a "Soapy Sam" (magyarul
leginkább: Síkos Samu) nevet, hiszen az evolúciós elmélet nyilvánvalóan semmi
ilyesmit nem mond. Darwin hosszú geológiai korszakok alatt végbement
átalakulásokról és a ma élő fajokkal való távoli, közös ősökről beszél. A
folytatás is közismert, a "Darwin bulldogja" nevet kiérdemlő Thomas
Huxley válaszol a trópusi betegsége miatt gyengélkedő Darwin helyett:
"Inkább lenne egy majom a nagyapám, mint olyan ember, aki elfedi az
igazságot". Talán ez az első példa az állatokkal való rokonság nyílt
felvállalására. Erre a mai evolucionisták között azóta sok példát találunk,
akik (bevallom, magam is) szívesen fényképezkednek gorillák és más főemlősök
társaságában.
A darwini kor vitái, mint látjuk, vallásos és világnézeti, vagy még inkább
érzelmi alapúak. Holott Darwin világosan fogalmaz műve sokat idézett utolsó
bekezdésében, ahol (ő maga is vallásos lévén) "felemelő
elképzelésnek" nevezi, hogy - mint írja - a Teremtő olyan világot alkotott,
ahol a körülöttünk lévő törvények hozzák létre az élő formák mai gazdagságát.
Ennek ellenére mindig újra felmerül, hogy a bibliai teremtés és a tudományos
elmélet ellentmond egymásnak, hogy úgymond "választani kell". Két
emlékezetes peres esetet említek, melyeknek anyaga az interneten könnyen
megtalálható.
A próbálkozások sorából jelentősége miatt kiemelkedik a Scopes-féle per,
ismertebb nevén a daytoni majomper. 1925-ben John Scopes középiskolai tanárt
perbe fogták és egy Tennessee állambeli törvény alapján 100 dollár
pénzbüntetésre ítélték, mert "a Bibliával ellentétben az ember állati
eredetét tanította". Ugyanakkor a perben Clarence Darrow evolucionista
lényegében sarokba szorította William Jennings Bryant, a vád fő tanúját.
Mindenki megkapta tehát, amit akart, s a törvényt nemsokára visszavonták.
Legutóbb 2005-ben a Pennsylvania állambeli Doverben jelentkeztek hasonló
igénnyel, ezúttal már az ID hívei. Újdonság volt, hogy a perben - legalábbis a
felszínen - nem a régi érzelmekre építettek, most az evolúció elleni kihívás
tudományos köntösbe volt csomagolva. Azt kérték, hogy az ID-t és vele együtt a
teremtéstörténetet a darwini (pontosabban a modern genetikát és
populációbiológiát magába integráló úgynevezett neodarwini) elmélet mellett,
annak alternatívájaként, másik tudományos elméletként tanítsák az iskolában.
Kísérletük kudarcot vallott, nem sikerült bizonyítaniuk, hogy az ID tudományos
elmélet lenne. Az alábbiakban éppen arról fogok beszélni, miért nem is
lehetséges a mai ismereteink mellett az evolúciót tagadó, "másik"
tudományos elmélet.
IV. EVOLÚCIÓ ÉS EVOLÚCIÓELMÉLET - EGY FONTOS KÜLÖNBSÉGTÉTEL
Egyik oldalon az evolúció bizonyítékai állnak, amelyek olyan szilárd
egységet alkotnak, ahol nincs helye értelmes kételkedésnek. Sajnos kevesen
értik meg, hogy az evolúcióval kapcsolatban két egészen különböző kérdésről van
szó, amit világosan el kell választani:
Egy dolog az evolúcióelmélet és egy másik maga az evolúció.
Meg fogom magyarázni, hogy miért gondoljuk: az evolúció maga tény (vagy
jelenség), nem pedig "elmélet", főleg nem az utóbbi szónak a magyar
nyelvbe is lassan beszivárgó angolszász értelmében. (Az angol köznyelv elmélet
alatt spekulációt, mégpedig többnyire alaptalan spekulációt ért: "Is it a
fact, or just a theory?" kérdik. Tény ez, vagy csak az Ön elmélete?).
A tudomány elsősorban tényekkel szeret foglalkozni (ott, ahol ez
lehetséges), s csak ezután jönnek a tényeket magyarázó elméletek. A valóságban
ez sokszor bonyolultabb, hiszen a tények megállapításához már szintén
valamiféle elméleteket veszünk igénybe, de a mostani célra mindez használható.
Elmélet alatt olyasmit szokás érteni, ami tényeket vagy jelenségeket más
tényekkel vagy jelenségekkel magyaráz - már ezen a ponton is sejthető, hogy
olyasmi, mint az ID, ami más tények helyett egy "elvet" hív
segítségül, nem a tudomány útját járja.
Miért nem közismert, hogy az evolúció tény, és nem elmélet? A harvardi
kutatók által emlegetett tudományfilozófiai ismerethiány mellett ennek oka
lehet az is, hogy Darwin maga mind a kettőről beszél A fajok eredetében.
Egyszerre akarja bizonyítani, hogy megtörtént az evolúció, és
megmagyarázni, hogy hogyan történhetett. Az, hogy a kettőt egyetlen
egységbe kapcsolta, csak emeli Darwin szellemi teljesítményét, elfedi viszont,
hogy itt logikailag két különböző dologról van szó, s hogy az egyik nem függ a
másiktól. A darwini evolúcióelmélet nem szükséges az evolúció alátámasztásához,
cáfolata nem cáfolná az evolúció tényét. Mindezek fényében meghökkentő, mennyi
energiát fecsérelnek (az ID hívei, de más mozgalmak is) arra, hogy bizonyítani
próbálják, a darwini elmélet téves. Nem az, de ezt a következő pontban fogjuk
megbeszélni.
Tény az evolúció akkor is, ha csak közvetve ismerjük. Nincs ebben semmi
szokatlan: a tudományban, akár a kriminalisztikában, feltételezések révén
keresnek tényeket, s azt tekintik ténynek, amit, mint egy gyilkosságot,
kétségbe vonhatatlanul sikerült igazolni.
V. AZ EVOLÚCIÓ BIZONYÍTÉKAI
Nézzük most, mik azok az alapvetések, amelyeken az evolúció tényéről való
tudásunk nyugszik. Mindössze kettőt emelek ki, s éppen nem a népszerű
őslénytani kérdéseket.
V. 1. BIOGEOGRÁFIA, A FÖLDRAJZI
ELTERJEDÉS ÉS A VÁLTOZATOK ÖSSZEFÜGGÉSEI
Darwin egyik legfontosabb felfedezése, hogy beszédes mintázatot mutat a
fajok és változatok földrajzi elterjedése. Ennek
nyomán Humboldt és (nagyot ugorva az időben) a közelmúltban MacArthur végzett
úttörő munkát a közben biogeográfiának elnevezett területen. Darwin azt is
észreveszi, hogy az elterjedés mintázatai feloldják a faj fogalmát: dél-amerikai
utazása során azt tapasztalja, hogy a távolsággal az általa látott fajok
besorolása bizonytalanná válik, majd még tovább utazva azonos körülmények
között egy világosan elkülöníthető másik fajt találunk. Kétszer messzebb utazva
pedig kétszer jobban "módosult" fajokat talál - ha pedig nem, annak
jó oka van: mint egy elválasztó hegy vagy folyó, a múltban szétvált vagy
összenőtt szigetek. Mindebből két dologra következtetett, s mindkettő
forradalmi a maga nemében.
Egyrészt megállapította, hogy a fajok nem azonosíthatók a jegyeik alapján,
hiszen ezek az egyedek és a földrajzi helyzet függvényében változékonyak. A
fajt pusztán kényelmi eszköznek tekinti e képlékeny halmaz megnevezésére, s
azóta így használjuk mi is. Nincs tehát "oroszlán", csak
"oroszlánok" vannak, akik mind különbözőek, s kicsit ízlés dolga ezek
után, hogy hol vonjuk meg a határt a rokon fajokhoz képest. Ez megdöbbentő
következtetés, amit sokaknak nehéz ma is elfogadni. Pedig vannak olyan fajok
(az ún. körfajok, ilyen a heringsirály vagy egy apró szalamandra, az Ensatina),
amelyek módosult változatai körbelakják a bolygót, miközben a populáció
egyetlen faj marad, de ha a kört bejárva visszatérünk, a fokozatos sor végén
mégis már egy másik fajt találunk.
Másrészt Darwin felismeri, hogy a tapasztalt mintázat nem lehet más,
mint vándorlással és leszármazással való változás lenyomata. A feltérképezett
biogeográfiai mintázatoknak bármely egyéb, az evolúció (vagyis leszármazással
való módosulás) nélküli magyarázata ugyanis egy olyan elfoglalt teremtőt
kellene feltételezzen, akinek a puszta elképzelése is abszurditás. Kicsit
népszerű hasonlattal élve ez ugyanaz a probléma, mint a Mikulásé: hogyan viszi
ki a Mikulás az összes csomagot a helyére? Darwin tehát - a hasonlatot
folytatva, és műve már idézett utolsó paragrafusára is utalva - nem a
teremtőben nem hitt, hanem a Mikulásban. Hozzátehetjük, hogy ez a szorgalmas
teremtő nemcsak a Mikuláshoz hasonlóan elfoglalt kellene legyen, hanem
legalábbis tréfás kedvű. Úgy kellett volna megalkossa és külön- külön,
egyesével a helyére juttassa a fajokat és valamennyi változataikat, hogy azok
pontosan illeszkedjenek a leszármazási sémához is, mintha csak
vándorlással és változással keletkezek volna, és még arra is ügyelnie kellett
volna, hogy ahol a vándorlás valamiért lassabb vagy gyorsabb lehetett volna,
ott is pont ennek megfelelően nézzen ki a dolog, s ezt is figyelembe vegye a
fajok közötti különbségben.
Kicsit hivatalosabb nyelvre váltva: a tudomány a racionális észre épít. Mindig
a legvalószínűbb vagy legkevésbé valószínűtlen tényeket fogadja el. Darwin
bizonyítékai után nem marad kétség, hogy a leszármazással és vándorlással való
módosulás lenyomata ilyen tény.
Mindez mára csattanós megerősítést nyert természetesen egy egészen másik
oldalról, a genetikai markerek révén is. Például az emberi gének sorozatát
vizsgálva azt tapasztaljuk, hogy a települések kormeghatározása alapján
rekonstruált vándorlási útvonalak pontosan egybeesnek azzal, amit abból lehet
megállapítani, hogy egyes gének minden emberfajtában megvannak, mások majdnem
mindegyikben, és így tovább, s egy olyan sort alkotnak, ami az embertípusokat
egymásból származtatja az egyes új géneket létrehozó elágazó minta szerint. Ez
is mutatja, ha csak egyetlen példán is, hogy az evolúcióban mennyi részlet
támogatja egymást.
Gyakran hangoztatják, s bizony igaz, hogy az evolúció tényének tagadásához
az egész tudományt kellene tagadni: benne a geológiai rétegek korát, a
földrajzot és az antropológiát, a genetikát s még sok minden mást.
V. 2. CSÖKEVÉNYES SZERVEK, "ÜGYETLEN" MEGOLDÁSOK
A bizonyítékok egy másik csoportját alkotják azon formák, amelyek evolúciós
zsákutcákról számolnak be, hibákról, illetve olyasmiről, ami az adott célra
alkalmatlan vagy ügyetlen, s ezért csak az evolúció fényében érthető meg.
A csökevényes szervek olyasmik, mint a kérődzők bőr alatt maradó
metszőfogai vagy a delfinek egymáshoz képest nem mozgó, részben összenőtt
kézcsontjai. Egyetlen magasabb rendű állat sincs, amelynek néhány testrésze ne
volna ilyen állapotban. A csökevényes szervek hasonlók más, alkatilag rokon
fajok szerveihez, de rendszerint kisebbek, torzak, esetleg rejtettek. Darwin
másik szóhasználatával élve ezek használaton kívüli szervek, tehát feleslegesek
vagy károsak (figyelembe véve, hogy más szervekhez hasonlóan betegség vagy
sérülés forrásai lehetnek). Létük többféle okból is kizárólag az evolúció
tényével magyarázható. Egyrészt nincs olyan tervező vagy teremtő, aki ilyent
alkotna, hiszen ezek "rosszak". Másrészt, s ez fontosabb: két műben
lévő közös hibák alapján egy plágiumpert is meg lehet nyerni, a közös
csökevények tehát itt is közös ősre utalnak. A majomban és az emberben is
vannak ilyen közös csökevények (pl. bőrizmok), s a magasabb rendűek csökevényes
szerveinek rendszere szépen illeszkedik a teljes leszármazási törzsfához.
Végül, a csökevényes szervek igen változékonyak, amit már maga Darwin is
használaton kívüli voltuknak tulajdonított, ami egyben mai torz alakjuknak is
az oka a hosszú leszármazás és módosulás láncolatain keresztül. Manapság
befagyott véletlennek nevezik az ilyesmit: hogy egy véletlen módosulás tartósan
megmarad, pusztán mert öröklődik.
A tüdő anatómiailag az úszóhólyagnak felel meg, s több jel utal arra, hogy
feladatát nem valami hatékonyan látja el. Az általa okozott problémák egyike az
emésztőcsatorna és a légutak kereszteződése, emiatt a félrenyelt étel fulladást
okozhat. Ismét csak: igen rosszindulatú tervező hozna csak létre ilyet. Megérthető
azonban a tüdő ezen vonása, ha azt tételezzük fel, hogy csakugyan átalakult
úszóhólyag, s hogy a rossz tulajdonságai e "nyersanyag" és a
módosulási út együttes eredményei.
Mindezeknél is érdekesebb a zsiráf története. A zsiráf esetlen, ügyetlen
állat, nehézkesen mozog, roppant kiszolgáltatott ivás közben. Minek köszönheti
a létét? Mai tudásunk szerint egy evolúciós balesetnek. A zsiráffal
kapcsolatban a tudomány többször módosította az álláspontját. Eleinte
voltaképpen a teremtéstörténet logikájából kiindulva azt próbálta
megmagyarázni, hogy a zsiráf miért "jó" mégis. Közös volt a bibliát
szó szerint értők és az evolucionisták véleménye abban, hogy valami (vagy
valaki) gondoskodott a zsiráfról: hogy szerencsétlen alkata ellenére "jól
járt", például mert a fák tetejéről tud legelni, s így biztosíthatja
életét a magas fák között. De időközben kiderült, hogy a zsiráf leggyakrabban
nem a fák koronáján, hanem a bokrokon legel, ebben hosszú nyaka ugyanannyira
akadályozza, mint minden másban. Ismét egy gonosz teremtő munkája ez? A dolgot
tovább bonyolította (most már az evolúció szempontjából nézve), hogy a zsiráf a
kecske és az antilop rokona, a kecskék pedig - bármilyen hihetetlen - tudnak
fára mászni. Miért nem mászik fára a zsiráf, ahelyett, hogy hosszú nyaka lenne?
(Ebben a kérdésben pontatlanság, hogy a zsiráf és a kecskefélék élőhelye nagyon
eltérő, és másfajta a növényzet is - de a zsiráf legközelebbi rokona, az okapi
a közelben él, olyan fák között, amelyekre a kecske is fel tudna ugrálni.)
Kérdésünk már feltételez valamennyit az evolúcióelméletből, mégis alkalmas
lehet az evolúció tényének megvilágítására. Ma úgy tudjuk ugyanis, hogy a
zsiráf nyaka szexuális szelekció eredménye, s hogy az okapival közös ősök
hímjei a nyakukkal viaskodtak, itt a hosszú nyak előnyt jelentett. Hasonlóan
küzdenek ma is a hím zsiráfok, nyak-birkózással és erőteljes pörölycsapásokkal,
az állatvilágban gyakori szimbolikus küzdelmekkel ellentétben néha halálos
sebeket ejtve egymáson.
A történetnek többféle tanulsága van. Az evolúció ténye nélkül a zsiráffal
nem nagyon lehetne mit kezdeni, elfogadva viszont a leszármazással való
módosulást, érthetővé válik felépítésének célszerűtlensége mint evolúciós
melléktermék vagy baleset. Ugyanakkor, azt gondolom, a zsiráf esete az előző
példáknál is jobban mutatja, hogy az evolúció nem azzal a logikával működik,
mint a tervezés. Tévedés lenne ezek után azt gondolni, hogy az evolúcióelmélet
(amely megmagyarázza, hogyan keletkezhettek egymásból az élőlények)
azzal a feladattal volna kénytelen szembesülni, hogy a meglévő fajokat kell
létrehoznia. Az evolúció tényéből következik az evolúciónak az a sajátossága,
amit "opportunizmusnak" szokás nevezni: hogy nagyon sokszor
esetleges, hogy "ügyetlen". Óriási különbség, hogy svájci órát
akarok-e terveztetni az evolúcióval, vagy az ingaóra is megfelel. Az evolúció
felfedezésével együtt jár ezért annak a felismerése, hogy az élőlények
korántsem optimálisak egy adott "célra", s hogy talán egész
másmilyenek is lehetnének.
VI. TÉVHITEK AZ EVOLÚCIÓELMÉLETTEL KAPCSOLATBAN
VI. 1. AZ EVOLÚCIÓ AZ EMBERHEZ VEZETŐ
ÚT
A közismert ábra, ahol a majomtól az emberig vezető utat látjuk, azt
sugallja, amit a címünk állít, de kétszeresen is félrevezető. Félrevezető azért
is, mert (úgy, ahogy gyakran rajzolják) ma élő fajokat hasonlít össze, pedig
ezek nem egymás, hanem egy közös ős leszármazottai. De félrevezető főleg azért,
mert visszafelé húz ki egy szálat az evolúciós folyamatból, a jelen felől
ábrázolja a múltat.
A valóságos evolúciós utak a jövő felé elágaznak, ezzel sokféle lehetőséget
hoznak létre. Sokszor apróságokon múlik ilyenkor, megjelenik-e egy bizonyos ág,
és ha igen, sikeres lesz-e. Az evolúcióelmélet értelmében egyáltalán nem
biztos, hogy az ember az evolúció csúcsa. Lehetett volna egy értelmes
dinoszaurusz, sőt az is elképzelhető, hogy a fejlett értelem megjelenése maga
is esetlegesen történt meg, s nekünk mindössze "szerencsénk van",
hogy megesett.
VI. 2. CSODÁRA LENNE SZÜKSÉG
Mindez a következő kérdéssel is összefügg: mennyire csodálatos, mennyire
valószínű az evolúciós folyamat? Valóban csodára lenne szükség hozzá? Ennek
magában is számos vonatkozása van, itt csak egyet emelek ki, amit a
millió/millárd problémának nevezek.
Pár éve egy hazai kormány a szokott hiány (400 milliárd forint)
ledolgozására vonatkozó ötleteket kért a lakosságtól. Össze is jött számos tipp
- arra, hogy hogyan kell megtakarítani, ha mindet megvalósítjuk, 400 milliót. A
kognitív pszichológia azt tanítja, hogy az ember nem jól dolgozik nagy
számokkal, és ez is egy példa erre. A millió és a milliárd között nem
"három nulla" a különbség, hanem három nagyságrend, vagyis nem
ábrázolhatók például ugyanazon a számítógép-monitoron, mert ha az egyikük egy
képpont, akkor a másiknak ezer képpontnak kell lennie. A nagy ötletek
lényegében nullát takarítottak meg.
Az evolúcióban szerepet játszó (véletlen vagy akár nem véletlen) folyamatok
mármost 1023 számú molekula (ez a tízes után nem három, hanem 23
nullát jelent) néhány milliárd évig tartó működését jelentik, miközben minden
egyes másodpercben milliószámra történnek kémiai reakciók. Nem valószínű, hogy
akik a csodát emlegetik, érzékileg fel tudnák mérni ezeket a nagyságrendeket -
mint ahogy senki más sem tudja. Akkor hogyan tudunk velük dolgozni? Nem
érzékileg, hanem számítási módszerek révén, amelyeket a valószínűségelmélet
dolgozott ki. Ezekkel, megfordítva, épp azt számolták ki, hogy az élet
keletkezéséhez szükséges legalapvetőbb molekulák szinte azonnal a rendelkezésre
álltak, s hogy ehhez hasonlóan az evolúcióhoz szükséges többi esemény is elég
gyakran megtörténhetett.
Szellemes illusztrációját adja ennek Freeman Dyson princetoni fizikus. Ha
csodának azt az eseményt nevezzük, aminek nagyon kicsi a valószínűsége, akkor -
mint kiszámolta -, az életünkben történő események gyakoriságára vonatkozó
ésszerű becslés mellett átlagban havonta történik velünk egy csoda: "Épp
ma kaptam emailt a húsz éve nem látott barátomtól, épp amikor őrá
gondoltam."
VI. 3. PÉLDÁKKAL CÁFOLHATÓ
Talán sokaknak meglepő, de az evolúció elmélete vagy más tudományos elmélet
pusztán példákkal nem cáfolható. Sőt a példák zsákutcájába nem is szabad
belemenni, mert ez obstrukcióhoz, a kutatás feltartásához vezet. Egy nemrégi
vitában az ID mellett érvelő a többedik viszontválaszában 62 oldalas irományt
nyújtott be. A kifogások száma ugyanis tetszés szerint szaporítható, hiszen kérdezni
mindig könnyebb, mint válaszolni.
Mivel magyarázza az evolúcióelmélet a csillók vagy más sejtszervecskék
létrejöttét? Az ID hívei szerint nem magyarázza. (Mivel a háttérben egy másik
tévedésről van szó, most a magyarázatot nem keverem ide.) Mondjuk tehát, hogy
így van. Az evolúcióelmélet azonban attól még nem lesz téves, ha egy
kiválasztott eseményt egy adott pillanatban nem képes magyarázni. Egy elmélet
leginkább olyan, mint egy kutatási program, aminek a keretében szép lassan
haladunk előre a megismerésben. Egy illusztrációval megvilágítva: a gravitációs
elmélet (még kevésbé a gravitáció ténye) nem függ attól, hogy vajon
magyarázza-e az összes különleges csillagászati jelenséget.
A tudományfilozófiában a magyar származású, Londonban világhírt szerzett
Lakatos Imre nyomán lokális és globális ellenpéldákat különböztetnek meg. A
lokális ellenpéldák ártalmatlanok. A globális ellenpélda viszont olyan, ami az
elmélet alapjait ássa alá. Ilyen lenne, mondjuk, ha valaki a törzsfába a
biogeográfiai és egyéb szempontok figyelembe vételével be nem illeszthető
élőlényeket találna, vagy ha kiderülne, hogy egyes formákat valamilyen
egyedfejlődési korlátok miatt lehetetlen másokból létrehozni.
VI. 4. VÉLETLENÜL NEM KELETKEZHET
Valóban létrejöhetnek-e egymásból az élő formák? Az
ID hívei kételkednek ebben, arra hivatkozva, hogy "véletlenül" nem
keletkezhet egy egész új szerv. A véletlen szerepéről már volt szó, a viták
lényegét ismerve itt amúgy is helyesebb úgy fogalmazni, hogy vajon
"egyetlen lépésben" van-e esély egy radikálisan másfajta élőlény
keletkezésére.
Ez az evolúcióelméletnek valóban sokáig fejtörést okozott, bár az élőlények
morfológiai sorával kapcsolatban mégis kevesen gyanakodtak globális
ellenpéldára. A formák sorában ugyanis "volt logika", ami arra utalt,
hogy helyes a leszármazási elképzelés. Az utóbbi idők nagy felfedezéseinek
egyike mármost az úgynevezett homeobox-gének megtalálása, amelyek közösek
számos élőlényben és az egyedfejlődést szabályozzák. Ezek - valamint a
"makromutációk", például a Drosophila bithorax-mutációja
(amely egy- és kétszárnyú alak között vált) - arra utalnak, hogy lehetséges
radikális átmenet. Mindössze egyetlen gén megváltoztatásával az Artemia,
az akvaristák által is jól ismert "sóféreg" (valójában egy apró rák
lárvája) formát vált a hatlábú és a százlábú alak között! Egyre több a
bizonyíték arra, hogy a fejlettebb organizmusok evolúcióját is hasonló
nagyszabású változások kísérik, akár egyetlen generáció alatt.
VI. 5. MINDENKINEK JOGA VAN MÁSFÉLE
NÉZETHEZ
Két egészen másfajta kifogás vagy tévhit következik, az első a tudás
szabadságára utal.
Milyen alapon zárnánk ki például az ID-t a tudomány demokratikus
közösségéből? Hiszen mindenkinek joga van másféle nézethez! Igen, ez így van,
de - csak hogy érthetően fejezzem ki magam - alkotmányos értelemben. Ebben az
értelemben bárkinek joga van zongorázni is, mégis évekig kell tanulni, hogy
érdemes legyen meghallgatni. Ugyanez a helyzet a tudományos nézetekkel: bárkinek
joga van hozzájuk, de nem várhatja el, hogy pusztán ennek alapján
meghallgassák. A tudás (a zongorázni tudás vagy akár a tudományos tudás) - és
most egy furcsa, de igaz állítás következik - nem demokratikus. A tudomány
egésze a demokratikus, mert lehetővé teszi, hogy bárki elsajátítsa és
megvitassa, miután megtanulta. Az ID és más evolúcióellenes nézetek és a
biológia vitája ebben az értelemben tehát nem is vita, hanem a biológia
részéről csak ismeretterjesztés ("zongoralecke").
Fontos viszont hozzátenni, hogy attól persze egy tudományos nézetnek még
nem lesz igaza, ha információhiányos ellenféllel szemben fejtik ki. Az
evolúcióelmélet nem attól igaz, hogy az ellenfelei nem értik. A tudományos
igazság dinamikája a tudományon belül érvényesül, és biztosak lehetünk benne,
hogy az evolúcióelméletet még valóban sokat kell majd finomítani, ahogy már
eddig is.
VI. 6. A TUDOMÁNY ELSZEGÉNYÍT
Gyakran hallani, hogy a tudomány elszegényíti a világot, az evolúcióelmélet
pedig az értelmétől is megfosztja. Azt szokták emlegetni, ha minden
"csak" véletlen, akkor semmi sincsen, aminek értéke volna. Ha az
ember maga is állat, akkor nem lehet morális lény: az evolúcióban "minden
mindegy", illetve "semmi sem számít".
Csak az mond ilyet, akinek az evolúcióelméletről fogalma sincsen. Az
természetesen igaz, hogy az evolúció ténye (nem az
"evolúcióelmélet") áttételesen kiiktatja a vallási tanítások közül
azt, hogy az emberi képességek transzcendens eredetűek. Áttételesen, mert ugyan
semmit nem mond ezekről, de mégis ahhoz a következtetéshez vezet, hogy az
emberi moralitás, ha van, maga is evolúciós eredetű kell legyen. Ám az evolúció
elmélete ismeretében ebből éppen hogy nem nihilizmus vagy az emberi értékek
tagadása következne. Pontosan az evolúció révén ismerhetjük majd meg ugyanis a
korai emberi közösségben megjelenő, az állati példákon túlmenő emberi
kooperációt és összetartást, vagy az agresszió sajátosan fajspecifikus, emberi
kontrollját, ami az embert a legszelídebb, a viselkedését kultúrájával
szabályozó emlőssé teszi.
Szabadjon ehhez egy személyes megjegyzést fűzni. A moralitás puszta létének
vallási kinyilatkoztatásokkal való azonosítása mondhatni európai betegség, ami
többek között az ázsiai magas kultúrákat is megfosztja a moralitás és az emberi
értékek világától. Ennél nagyobbat nem is lehetne tévedni, hiszen a Földön sok
helyen él az ember szigorú erkölcsi szabályok között, Ázsiában talán még
inkább, mint Európában. A vallott erkölcsi elvek is lehetnek közösek - talán
éppen az evolúcióelmélet révén fogjuk megérteni, hogy miért. Hiszen nem
tarthatjuk véletlennek, hogy a nagy vallások hasonló értékeket karolnak fel,
lehet, sőt valószínű, hogy ezek egyetemes emberi tulajdonságokból fakadnak.
Ennek felderítésében az evolúciós pszichológia vagy az emberi természet kutatása
ugyanúgy szerepet játszik, mint a vallás képességének evolúciós antropológiai
vizsgálata.
VII. AZ EVOLÚCIÓ JÖVŐJE
Végül, mi várható a jövőben, vajon újra győz-e az evolúció, ahogy a múltban
is többször megtörtént? Emblematikus, hogy az evolúciót annyian támadják, míg a
többi tudományos elméletet kevesebben, bár ma is létezik a tevékenységét komoly
arccal végző Lapos Föld Társaság. Az evolúció annyira ellentétes a naiv,
hétköznapi várakozásainkkal, a megértése pedig annyira nehéz (akárcsak a
kvantummechanikáé), hogy általános elfogadása talán sohasem várható. Az
evolúciót, mint tudományos elméletet, úgy gondolom, nem kell félteni. Azt
viszont nehéz megjósolni, hogy az ID vagy más mozgalmak milyen új vitákat,
esetleg pereket kezdeményeznek majd, s azt még kevésbé, hogy ezeken, ha
lesznek, mi fog történni. Olyan sok tényezőn, sokszor annyira apróságokon múlik
a jövő, hogy már csak ezért sem lehet előre látni - éppen az evolúcióelmélet
tanítja ezt.
Mégsem vagyok pesszimista. Egy meglepő irányból valószínűleg számíthatunk
pozitív fejleményekre, és ez az alkalmazott evolúció. A 17. század eleje,
Francis Bacon Novum Organuma óta úgy működik a tudomány, hogy a
bizonyosságot összeköti a cselekvéssel: azt gondolja, hogy amit értünk, azt
magunk is létre tudjuk hozni vagy meg tudjuk változtatni. Az evolúciós
technológia lehetősége alkalom lesz ennek bizonyítására. Ma ott tartunk, hogy
(pl. a Brandeis Egyetem beszédes nevű GOLEM projektjében) emberkéz érintése
nélkül szaporodnak önmagukat tökéletesítő robotok, amelyeket egy evolúciós
folyamat tervezett véletlenszerű elemekből, "intelligens tervező"
közvetlen közreműködése nélkül. Ehhez csak nyersanyagokra és kombinálódásra,
véletlenre, no meg időre van szükség. Még a robotok gyártását is robotok
végzik, igaz, ezeket a kísérletezők biztosították. Lehetséges-e a teljes
folyamatot automatizálni, kiiktatható-e belőle az ember alkotta cél és a
segédeszközök? Egy jelenleg is folyó kísérlet szerint a válasz igenlő lehet. A
robotok szaporodása létrehozhat olyan "melléktermékeket", amelyek új
célokat követnek, ezek segítségével a "tervezési tér", a lehetséges
robotok és célok tere hatékonyan bejárható lehet. Egy hasonló elgondolásokon
nyugvó projektet az Európai Unió is támogat, magyar résztvevőkkel, köztük az
általam vezetett modellező csoport munkatársaival. A fejlődő rendszereken
alapuló nyílt evolúciós technológia a közeljövő realitása. Ha bűvészinasként mi
is meg tudjuk ismételni az evolúciót, talán kevesebben gondolják majd, hogy nem
létezik.
|
Bibliográfia |
|
Attenborough, D.: Az élő bolygó,
Novotrade, Budapest, 1989. Darwin, Ch.: A fajok eredete,
Typotex, Budapest, 2000. Dawkins, R..: A vak órásmester:
Gondolatok a darwini evolúcióelméletről, Dyson, F. J.: One in a Million,
New York Review of Books, 2004. vol. 51. no. 5. Intelligens tervezés (ID) Jacob, F.: Mi az élet titka?,
Magyar Lettre Internationale, 44. 2002. Lombrozo, T., Shtulman, A., Weisberg, M.: The
Intelligent Design controversy: Lessons from psychology and education.,
In: Trends in Cognitive Sci., 10 (2): 56-57. Morowitz, H.: Energy Flow in Biology,
Academic Press, New York, 2006. |
