VIII. szemeszter, 13. előadás - 2006. május 22.
JERMENDY GYÖRGY
MIÉRT BAJ A CUKORBAJ?
A cukorbaj (cukorbetegség,
diabétesz mellitusz) a lakosság kb. 5 %-át érintő idült jellegű megbetegedés.
Középpontjában a szénhidrát-anyagcsere zavara, a kórosan magas vércukorérték
áll. A 21. század egyik igazi egészségügyi gondját az elhízáshoz társuló
cukorbetegség rohamos, világméretű terjedése jelenti. A cukorbetegség kezelési
lehetőségei terén az inzulin felfedezése döntő fordulatot hozott, s napjainkban
a terápiás fegyvertár egyre tovább bővül. A cukorbetegség megfelelő kezelésével
a vércukorértékek normalizálása, s ennek révén a jellegzetes szemészeti, vese-
és idegrendszeri kockázatok, illetve az érelmeszesedésből adódó szövődmények
kockázata is számottevően csökkenthető.
I. BEVEZETÉS
A cukorbetegek száma, előfordulási aránya jelenleg
meglehetősen magas. A cukorbetegség az európai államokban - kisebb-nagyobb szórással - a lakosság 4-5 %-át érinti, az Egyesült
Államokban ez a szám jelenleg 7-8 %-ra tehető. Az előfordulási arány egyes
esetekben etnikumfüggő, így bizonyos népcsoportokban az előfordulási gyakoriság
elérheti az 50 %-ot is (klasszikus példa erre az Egyesült Államokban élő pima
indiánok). Hazánkban csak becsült adatok állnak rendelkezésre, de a széles
körben elfogadott adatok szerint a hazai teljes lakosság 5-6 %-a szenved ismert
módon cukorbetegségben.
Gond az, hogy a cukorbetegség előfordulási aránya az életkor
előrehaladtával növekszik, így a 60-65 év feletti lakosságréteg esetében az
átlagos 5-6 % helyett 12-15 %-os előfordulással számolhatunk, ami azt jelenti,
hogy a magasabb életkorú felnőttek között minden hatodik-nyolcadik ember
cukorbetegségben szenved.
További problémát jelent, hogy nemcsak a jelenlegi betegszám
magas, hanem az elmúlt egy-két évtizedben a betegség előfordulási arányának
változása is meglehetősen meredek növekedést mutatott. A WHO (Egészségügyi
Világszervezet) általában 5 évenként teszi közzé a világon előforduló betegek
számát s a várható növekedés ütemét. Ezen adatok szerint a világon 20-25 év
alatt a cukorbetegek száma meg fog duplázódni. A határozott növekedés
elsősorban a 2-es típusú diabéteszre jellemző, a magyarázat pedig az elhízás
világméretű terjedésével áll összefüggésben. A növekedés üteme elsősorban a
fejlődő országokban (India, Kína) drámai.
Az ismert és nyilvántartott cukorbetegek nagy száma mellett
komoly aggodalomra ad okot a fel nem ismert betegek számának alakulása is. A
napjainkban egyre szélesebb körben megvalósított szűrővizsgálatok általános
tapasztalata ugyanis az, hogy minden ismert 2-es típusú diabéteszre egy fel nem
ismert (szűrővizsgálattal felderített) diabétesz-eset esik.
Napjaink jellegzetes gondja, hogy a 2-es típusú cukorbetegség
kialakulásának időpontja egyre fiatalabb életkor felé tolódik el, s ma már nem
számít ritkaságnak a serdülőkorban diagnosztizált "felnőttkori"
diabétesz. Jellemző, hogy ezzel a kérdéssel már a bulvárlapok is foglalkoznak.
A cukorbetegség (elsősorban a 2-es típusú) világméretű
terjedésének hátterében az elhízás rohamos térhódítása áll, ami egyértelműen a
helytelen táplálkozással és a mozgásszegény életmóddal áll szoros
összefüggésben.
Végezetül tekintettel kell lenni a diabéteszt megelőző, a vércukorértékeket
tekintve enyhébb, de a szív- és érrendszeri megbetegedések vonatkozásában a
cukorbetegséggel azonos mértékű kockázatnövelő hatással rendelkező állapot
(csökkent glukóztolerancia) gyakori előfordulására is.
Az érintett egyének számára a legnagyobb gondot az jelenti,
hogy az orvostudomány mai állása szerint a cukorbetegség egy életre szóló
megbetegedést jelent. A terápiás lehetőségek ugyan egyre fejlődnek, de azok
csak egyre tökéletesebb betegellátást biztosítanak, a betegség felszámolását azonban
nem teszik lehetővé.
A cukorbetegség idült természetű kórlefolyása során -
különösen nem kellően kezelt betegek esetében - a diabétesz jellegzetes kis- és
nagyér-szövődményei alakulhatnak ki, amelyek a betegek életminőségét az
esetleges látásromlás, veseműködési zavar, idegrendszeri szövődmények, illetve
az érelmeszesedésből eredő kórképek (szívizominfarktus, szélütés, alsó végtagi
érszűkület) révén jelentősen ronthatják.
II. MI A CUKORBETEGSÉG LÉNYEGE? MIKOR ÁLLAPÍTHATÓ MEG A
CUKORBAJ?
A betegség hivatalos neve, a diabetes mellitus - vagy
az egyre inkább elterjedt magyar helyesírás szerint: diabétesz mellitusz -
szószerinti fordításban édes (mellitus), bő vizelést (diabinein = túlcsordulás)
jelent. Ez arra a tünetre utal, hogy a vizeletben cukor jelenhet meg. A
diabétesz mellitusz diagnózisának kritériumait 1999-ben tette közzé az
Egészségügyi Világszervezet (WHO), Magyarországon is ezt az ajánlást követjük.
A cukorbetegség csak látszólag egységes kórkép, a számos típus besorolása,
rendszerezése a szakemberek feladata. A mindennapi életben a két alapvető
típus, az ún. 1-es típusú diabétesz és a 2-es típusú diabétesz előfordulására
kell elsősorban számítani. Fontos körülmény, hogy a cukorbeteg-populáción belül
a döntő többséget (a betegek kb. 90 %-át) a 2-es típusú diabéteszben szenvedők
alkotják.
A diabétesz mellitusz kórisméjét általában a klinikai tünetek
keltette gyanú, máskor szűrővizsgálat keretén belül végzett
vércukor-meghatározás eredménye alapján állapítják meg.
Klinikai tünetek
A cukorbetegség klasszikus klinikai tünete a vizelet
mennyiségének megnövekedése (polyuria), az állandó szomjúságérzet miatti
fokozott folyadékfelvétel (polydipsia) és az egyéb okkal nem
magyarázható fogyás. A beteg panaszkodhat fáradtságra, az étvágytalanság mellett
hányingerre, hányásra; ez utóbbiak azonban már a betegség előrehaladottabb
formájának, a ketózis megjelenésének tünetei lehetnek. Gyakori a
szeméremtest-táji viszketegség megjelenése. Olykor visszatérő, nehezen gyógyuló
fertőzések hívják fel a figyelmet a cukorbajra. Súlyos, elhanyagolt esetben
tudatzavar, eszméletvesztés, kóma alakulhat ki, ami kezelés nélkül akár
halálhoz is vezethet. Az előzőekben említett klasszikus tünetek 1-es típusú
diabéteszben általában néhány nap alatt kialakulnak, s a panaszok elviszik a
beteget az orvoshoz. Ezzel éles ellentétben a 2-es típusú diabétesz
kórfejlődése gyakran tünetszegény, olykor tünetmentes is lehet, s ez esetben
szűrővizsgálat vagy más okból végzett orvosi vizsgálat deríti fel a már zajló
cukorbetegséget.
A diabétesz mellitusz diagnózisa
A diagnózist a vércukor-meghatározás biztosítja. Jelentősége
van az éhgyomri és a glukózzal történt terhelés utáni 2 órás vércukorértéknek.
Élettani körülmények között az
éhgyomri vércukorszint ≤ 6,0 mmol/l (újabb, még teljes körben nem
elfogadott ajánlás szerint ≤ 5,5 mmol/l) és a terhelés utáni 2 órás érték
< 7,8 mmol/l.
Cukorbetegség esetén az éhgyomri
vércukor értéke ismételten mérve ≥ 7,0 mmol/l, illetve a 2 órás
vércukorérték ≥ 11,1 mmol/l.
Jelentősége van a köztes állapotoknak
is (éhomi vércukor 6,1 - 6,9 mmol/l), illetve 2 órás érték 7,8 - 11,0 mmol/l),
ilyen esetben a glukózintolerancia enyhébb, a diabéteszt általában megelőző
stádiumai (emelkedett éhomi vércukor, csökkent glukóztolerancia) állapíthatók
meg.
III. A DIABÉTESZ KÉT ALAPVETŐ TÍPUSA
1-es típusú diabétesz
Az 1-es típusú diabétesz mellituszra a hasnyálmirigy (pancreas)
inzulint termelő béta-sejtjeinek pusztulása a jellemző. Ez olyan cukorbetegség
kialakulását eredményezi, amelynek jellegzetessége, hogy a beteg életben
maradásához inzulin kívülről való bevitelére van szükség. Inzulin nélkül
eszméletvesztés, kóma, végül halál következik be, ezért kapta korábban ez a
cukorbetegség-forma az inzulindependens (inzulinfüggő) diabétesz mellitusz
elnevezést. A kórkép általában klasszikus klinikai tünetekkel, fiatalkorban,
gyermekek-serdülők, fiatal felnőttek között, zömében a 35 éves életkor előtt
manifesztálódik. A hasnyálmirigy béta-sejtjei autoimmun folyamat áldozataivá
válnak, egyelőre az orvostudomány pontosan nem ismeri, hogy a szervezet miért
azonosítja ellenségként (s pusztítja el) a hasnyálmirigy béta-sejtjeit. A
hasnyálmirigy Langerhans-szigeteiben zajló autoimmun folyamatot a szérumból
kimutatható specifikus autoantitestek jelzik, ezek kimutatása segíti a korai
diagnózist és a betegségtípus megállapítását.
2-es típusú diabétesz
A cukorbetegség leggyakoribb formája, amelyet az
inzulinelválasztás és az inzulinhatás károsodása jellemez, ezek közül az egyik
kórtani folyamat az adott egyénben, adott betegségszakaszban meghatározó lehet.
Más szóval: a szervezetben inzulinrezisztencia alakult ki, de kisebb-nagyobb
mértékben csökken a hasnyálmirigy inzulinelválasztása is. Ezt a diabétesztípust
nem inzulindependens (nem inzulinfüggő) cukorbetegségnek nevezték régebben,
utalva arra, hogy e betegek életben maradásához kívülről bevitt inzulinra nincs
szükség. Típusos esetben klasszikus tünetek nélkül, elhízáshoz társulóan,
felnőtt- vagy időskorban, általában 35 év felett jelenik meg.
IV. A CUKORBETEGSÉG ÖRÖKLŐDÉSE
Régi keletű megfigyelés, hogy a cukorbetegség gyakran egy
család több tagját, olykor több generációját érinti, s ez a tény már régen
felvetette az öröklődés szerepét a diabétesz mellitusz kialakulásában. Néhány
viszonylag ritka diabéteszforma esetében az orvostudomány már ismeri a
genetikai hibát.
A betegek nagy számát kitevő 2-es típusú diabétesz
genetikai háttere azonban még mindig nincs felderítve. Az öröklődés minden
bizonnyal bonyolult és poligén-determináltságú. Több kandidáns gént vizsgáltak,
de a végső magyarázat még hiányzik. Nehezíti a helyzetet, hogy e
diabétesztípusra a perifériás inzulinrezisztencia, a béta-sejtek csökkent
glukózérzékenysége, a csökkent inzulinszekréció, a máj fokozott glukóztermelése
és a fokozott lipolízis jellemző, s a genetikai hiba vagy hibák bármely tényező
hátterében állhatnak, s azok változatos kombinációi is feltételezhetőek. A
helyzetet jellemzi, hogy a 2-es típusú diabétesz öröklődésmenetének, genetikai
hátterének felderítését a "genetikusok rémálma" elnevezéssel szokták
illetni.
Ugyanakkor itt kell megjegyezni, hogy a 2-es típusú
diabétesz kórfejlődésében a környezeti tényezőknek (döntően a helytelen
táplálkozással és mozgásszegény életmóddal összefüggő elhízásnak) alapvető
szerepe van. Tehát ha valaki e diabétesz iránti hajlammal születik (ez az
európai népesség közel 20 %-ánál fellelhető), csak akkor lesz cukorbeteg, ha
keveset mozog, túl sokat eszik, meghízik vagy legalábbis jelentősen
felszaporodik a zsírszövetmennyisége.
V. A CUKORBETEGSÉG IDÜLT SZÖVŐDMÉNYEI
Napjainkban a cukorbetegek ellátásának egyik hangsúlyos
területét az idült szövődmények megelőzése, kezelése jelenti. Évtizedekkel
ezelőtt ez a kérdés nem állt előtérben, hiszen a betegek várható élettartama
nem volt hosszú. Mára az életkor kitolódott, a cukorbetegség jól kezelhetővé
vált, s a hosszú évekre, olykor évtizedekre elnyúló kórtörténet során lehetőség
van idült szövődmények kialakulására. A szövődményeket kisér- és
nagyér-szövődményekre (microangiopathia diabetica és macroangiopathia
diabetica - diabéteszes mikro- és makroangiopátia) szokás felosztani,
amelyek között a kisér-szövődmények diabétesz-specifikus következményeknek,
azaz a cukorbetegségre kizárólagosan jellemző szövődményeknek minősülnek. A
nagyér-szövődmények klinikai megjelenési formái azonosak azzal, amit általános
érelmeszesedés (atherosclerosis) jelenléte esetén lehet megfigyelni.
A kisér-szövődmények a szemet (retinopathia diabetica
- diabéteszes retinopátia), a vesét (nephropathia diabetica -
diabéteszes nefropátia) és az idegrendszert (neuropathia diabetica -
diabéteszes neuropátia) érinthetik.
Általánosságban meg kell jegyezni, hogy a szövődmények
kialakulása nem törvényszerű, csak a betegek egy részét érintik, elsősorban
hosszú betegségtartam és tartósan rossz anyagcsere-helyzet esetén.
Diabéteszes retinopátia (a cukorbetegség szemészeti
szövődménye)
A diabéteszes retinopátia látásromlással, szerencsétlen
esetben pedig teljes látásvesztéssel fenyegeti az érintett beteget. A
diabéteszes retinopátia kialakulásának patomechanizmusa összetett, a
részleteket még ma sem ismerjük pontosan. A kórfejlődésben elsősorban a
tartósan magas vércukor következményei kapnak szerepet.
E szövődmény felismerését gyakorlott szemész szakorvos
által végzett szemészeti szakvizsgálat, alapesetben tágított pupilla melletti
szemfenékvizsgálat biztosítja.
A diabéteszes retinopátia kórlefolyásában több stádium
különíthető el. Az egyik stádiumból a következő stádiumba való átmenet
folyamatos. Jellemző, hogy látási panasz a kórfejlődés kezdetén szinte nincs,
míg a kórlefolyás végén gyakorlatilag teljes látásvesztés alakulhat ki.
Enyhe, ún. háttér-retinopátia esetén kisebb-nagyobb pontszerű
vérzések lehetnek jelen. Súlyos, ún. preproliferatív retinopátia esetén a
szemfenéki kép tovább romlik, kitágult kapillárisok, telt, pangásos vénák
észlelhetők. Proliferatív retinopátia esetén jellemző az érújdonképződés, a
preretinális vérzések, a zsugorodó kötőszöveti sejtszaporulatok megjelenése,
amely retinaleváláshoz vezethet. Üvegtesti bevérzés, végül másodlagos glaukóma
(zöldhályog) alakulhat ki. A betegnek panaszai vannak: fokozódó látásromlás,
gomolygó homályok, foltos látás jelentkezhet. Végül a látásromlás igen
kifejezett lehet, nem ritka, hogy csak a fénylátás marad meg. Szerencsétlen esetben
a beteg gyakorlatilag elveszti látását.
A diabéteszes retinopátia megelőzése terén a tartósan jó
anyagcsere-egyensúly biztosítása bír alapvető jelentőséggel. A tényleges
kezelési lehetőség a szemész szakorvos kollégák kezében van. Több tanulmány egyértelműen
igazolta, hogy a lézerterápia a diabéteszes retinopátia hatékony kezelési
módját jelenti. A lézerkezelés tulajdonképpen roncsoló jellegű, a
vérkeringésből a károsodott perifériás terület kiiktatását jelentő beavatkozás,
amit annak érdekében végzünk, hogy az éleslátás területének vérellátása s így a
látás megtartása minél tovább biztosítható legyen.
Diabéteszes nefropátia (a cukorbetegség veseszövődménye)
A cukorbetegség veseszövődményének jellegzetessége, hogy
lassan, évek alatt, lappangva, panaszok okozása nélkül fejlődik, de
végállapotként veseelégtelenségbe torkollhat, amikor is a beteg életbemaradását
csak művesekezelés biztosíthatja. Korai felismerését vizeletvizsgálat, az ún.
microalbuminuria meghatározása biztosíthatja. Előrehaladott esetben a
veseműködés fokozatosan romlik, magas vérnyomás jelenik meg, a vizeletben a
fehérjeürítés egyre markánsabb lesz. A megbetegedés helyszíne a vese
glomerulusa (alapvető kicsiny működési egysége), ahol az élettani struktúrák
fokozatosan tönkremennek, s a glomerulus funkcióját elveszti. A szövődmény
megelőzésében, kezelésében a tartósan jó anyagcserehelyzet biztosítása és a
növekedett vérnyomás elleni gyógyszeres kezelés bír alapvető jelentőséggel.
Diabéteszes neuropátia (a cukorbetegség idegrendszeri szövődménye)
Az idegrendszeri szövődmény jellegzetesen az alsó végtagokon
okoz panaszt: zsibbadás, fonákérzés, fájdalom, olykor azonban teljes
érzéskiesés is jelentkezhet. Előrehaladott esetben a talpakon fekély támadhat,
a bőr folytonossághiánya viszont fertőzés kialakulására teremthet alapot. Végül
kisebb-nagyobb csonkoló jellegű műtét szükségessége fenyegeti a beteget. A
Nemzetközi Diabétesz Szövetség (International Diabétesz Federation) által
kezdeményezett Diabétesz Világnap 2005. évi programja épp ennek a szövődménynek
a fontosságára hívta fel a figyelmet.
Diabéteszes makroangiopátia (nagyér-szövődmény)
Jellegzetes, már a betegek által is jól ismert kórképek (myocardialis
infarctus, szélütés, alsó végtagi érszűkület) alakulhatnak ki. Elsősorban a
2-es típusú diabétesz jellegzetes szövődménye, a kialakulásban a diabétesz
mellett a magas vérnyomásnak, a vérzsír-eltéréseknek, az elhízásnak és a
dohányzásnak meghatározó szerepe van. Az orvosi irodalom metabolikus szindróma
néven foglalja össze azokat a szív- és érrendszeri (cardiovascularis)
kockázati tényezőket, amelyeknek döntő jelentőség tulajdonítható e kórképek
kialakulásában.
VI. A CUKORBETEGSÉG KEZELÉSI LEHETŐSÉGEI
A kezelés sikere több pilléren nyugszik. Minden betegnek
követni kell az ún. életmód-terápia előírásait, ami étrendi előírások
megtartását és a fizikai aktivitás (mozgás, sportolás) rendszeres folytatását
jelent. A terápia ezen része nem mellőzhető sem inzulin, sem szájon keresztül
szedhető készítmények (orális antidiabetikumok) alkalmazása esetén. E kezelési
módnak különös jelentősége van a testsúlyfelesleggel rendelkező cukorbetegek
esetén, akiknél testsúlycsökkentést kell megcélozni.
Inzulin
Inzulinnal kell kezelni valamennyi 1-es típusú cukorbeteget,
s inzulinkezelésre szorul a jobb anyagcserehelyzet elérése érdekében a 2-es
típusú cukorbetegek kb. 30 %-a.
Az inzulint 1921-ben fedezték fel, az orvostörténelem
feljegyezte a felfedezők nevét (Banting, Best, Macleod, Collip), akik közül
Banting és Macleod a felfedezésért 1923-ban Nobel-díjat kapott. Az
orvostörténelem megörökítette az első sikeresen kezelt kutyának a nevét
(Majorie) és az elsőként kezelt 14 éves cukorbeteg gyermek nevét is (Leonard
Thompson, aki 1922. január 11-én kapott először a világon inzulint), s fényképek
állnak rendelkezésre annak bizonyítására, hogy a gyermekkori diabétesz
kórlefolyásában milyen drámai fordulatot hozott az inzulinkezelés.
Az inzulin 85 évre terjedő klinikai alkalmazása hatalmas
fejlődési ívet futott be. Ma már csak humán inzulint használunk (évtizedeken
keresztül állati eredetű, leginkább sertések hasnyálmirigyéből kivont inzulin
állt rendelkezésre), néhány éve megjelentek az ún. inzulinanalógok, amelyek a
betegek életvitelét tovább könnyítik. Az adagoló eszközök (penek) sokat fejlődtek,
bizonyos betegek számára ún. pumpakezelés áll rendelkezésre, amely szintén
hatalmasat fejlődött az elmúlt évek során. Mindezek ellenére az inzulint
kicsiny tűvel a bőr alatti zsírszövetbe kell bejuttatni, s ezért érthető, hogy
ennek kiküszöbölésére igen intenzív kutatás zajlik világszerte. Az alternatív
inzulinadagolási módok első változata, az ún. inhalációs inzulin rövidesen
bejegyzett kezelési mód lesz feltehetően hazánkban is.
Orális antidiabetikumok (szájon keresztül szedhető
gyógyszerek)
Orális antidiabetikummal a 2-es típusú cukorbetegek
kezelhetők. Az elmúlt években egyre több hatástani csoportot képviselő
gyógyszerek állnak a betegek rendelkezésére. Egyes készítmények a hasnyálmirigy
inzulinelválasztását serkentik, mások az inzulinrezisztencia csökkentésével
hatnak. További gyógyszerek a glukóz bélből történő felszívódását lassítják. Az
egyes készítmények közötti választás orvosi feladat, a döntésnél a beteg
életkorát, testalkatát és esetleges társuló betegségeit kell mérlegre tenni.
A 2-es típusú diabétesz kórlefolyása során egy gyógyszerrel
általában nem lehet megfelelő anyagcserehelyzetet elérni, ilyenkor a beteget az
orális antidiabetikumok kombinációjával lehet kezelni. A kezelés éveken
keresztül sikeres lehet, de végül - a 2-es típusú diabétesz előrehaladó
kórlefolyása folytán - az orális antidiabetikumok hatástalanná válhatnak, s
ilyenkor e betegek is inzulinkezelésre szorulnak.
Értelemszerűen a cukorbetegség idült természetéből adódóan a
kezelés eredményéről (sikeréről vagy kudarcáról) csak időszakos ellenőrzés
kapcsán győződhetünk meg. Alapesetben helyes, ha a beteg a kezelőorvosát egy
évben kb. négyszer felkeresi, s laboratóriumi vér- és vizeletvizsgálattal
ellenőrzik állapotát. Az ellenőrzéshez hozzátartozik a vérnyomás mérése, a láb
állapotának időszakos megtekintése és az időszakos szemészeti szakvizsgálat is.
Napjainkban a betegek rendelkezésére áll a
vércukor-önellenőrzés lehetősége. Az ujjbegyszúrással nyert minimális vérmintát
egy kicsiny készülék néhány másodpercen belül analizálja, s kijelzi az aktuális
vércukor értékét. Ennek ismerete sokban segíti a betegek, elsősorban az
inzulint kapó cukorbetegek kezelését, amit - bizonyos korlátok között - a beteg saját maga is módosíthat.
VII. A CUKORBETEGSÉG MEGELŐZÉSÉNEK LEHETŐSÉGE
A prevenció kérdését érintve külön kell tárgyalni az 1-es és
a 2-es típusú diabéteszt.
1-es típusú diabéteszben a megelőzés elvi alapját az adja,
hogy fogékony egyénekben (általában 1-es típusú diabéteszben szenvedők első
fokú hozzátartozóiban) az autoantitestek jelenléte, illetve az
inzulinelválasztás egészen korai zavara panaszmentes állapotban, ténylegesen a
diabétesz preklinikai stádiumában kimutathatók. Az éppen induló betegség tehát
előállapotában felismerhető, a kérdés az, hogy ebben a stádiumban áll-e
rendelkezésünkre olyan módszer, amely megakadályozná a folyamat kiteljesedését,
a béta-sejtek teljes pusztulását, azaz a cukorbetegség kialakulását. Sajnos a
széles körű kutatás ellenére az 1-es típusú diabétesz étrendi vagy gyógyszeres
megelőzése napjainkban nem tekinthető realitásnak. Abból a tényből kiindulva,
hogy az 1-es típusú diabétesz az esetek kétharmadában olyan családban lép fel,
ahol a cukorbetegség ismeretlen volt, az következik, hogy szélesebb körben a
közeljövőben nagyon keveset remélhetünk a megelőzés terén.
2-es típusú diabéteszben a helyzet biztatóbb. A cukorbetegség
iránti hajlam ugyanolyan gyakorisággal fordult elő a magyar népességben 50
évvel ezelőtt, mint ma, és akkor mégis csupán hatvanad annyi cukorbeteg volt az
országban. Így a hajlam mellé feltétlenül szükséges, sőt a betegség
kibontakozása szempontjából döntő jelentőségű a már ismert külső tényezők
sorozata. Ebből következik, hogy ha valaki mindent megtesz annak érdekében,
hogy a mai életforma káros hatásait kiküszöbölje, akkor egyúttal mindent
megtett a cukorbetegség megelőzéséért is. Mi hát a teendő?
Az első és a legfontosabb: az elhízás megelőzése. A megelőzés
a csecsemő- és kisgyermekkorban kezdődik, sőt ha igazán az elején akarjuk
kezdeni, akkor a magzati élet optimális feltételeinek a biztosításával is
foglalkoznunk kell. Ugyanis alapvetően fontos, hogy a gyermeket váró anyák
mindent megtegyenek annak érdekében, hogy kilenc hónapra, normális fejlettségű
újszülöttnek adjanak életet.
A következő nagyon fontos dolog a gyermek egészséges
életmódra nevelése és egészséges táplálása. Az egészséges életmód egyik alapja
a minél több mozgás, ez egyben minden kisgyermek természetes törekvése is.
Rendkívül fontos, hogy a későbbiekben ez a mozgásigény fennmaradjon, kielégítést
nyerjen, és a rendszeres mozgás, fizikai aktivitás a gyermek és ifjú
életformájává váljon.
Végül a harmadik lehetőség az elhízással társult, frissen
felfedezett cukorbetegség esetén - ha súlyfelesleggel rendelkező egyénnél
fedezik fel a cukorbetegséget - az azonnal elkezdett fogyókúra. Elsősorban a
testsúlyfelesleggel rendelkező, a diabéteszt megelőző csökkent glukóztolerancia
stádiumában szenvedő egyének esetében igazolták azt, hogy következetesen
véghezvitt életmód-terápiával (étkezési előírások betartásával, fokozott
fizikai aktivitással elért testsúlycsökkenés eredményeképpen) a diabétesz
kialakulásának kockázata érdemben visszaszorítható. Vannak adatok a gyógyszeres
prevenció sikeréről is, de ennek eredményessége egyelőre elmarad az életmód-terápiával
elérhető eredményektől.
|
Bibliográfia |
|
Baranyi
É., Winkler G., Bánvölgyi Gy.: Cukorbetegség, túlsúly és étrendi
kezelésük: életmódbeli és étrendi tanácsok az érintetteknek, Budapest,
Golden Book Kiadó, 2002. |