Az Ügyfélkapu jogi szabályozása 

magyarorszag.hu

A közigazgatás elektronikus szolgáltatásai április 1-jétől a Kormányzati Portálon, az Ügyfélkapun keresztül lesznek intézhetőek. Cikkünkben az Ügyfélkapu létrejöttének jogszabályi hátterét ismertetjük.  

Korábbi cikk: Áprilisban indul az Ügyfélkapu - általános tájékoztató  

A Kormányzati Portálon április 1-jétől regisztráció után egyetlen belépéssel használhatóak a kormányzati elektronikus szolgáltatások. Kezdetben a regisztrált felhasználók adóhatósági és okmányirodai ügyeket indíthatnak és intézhetnek, de a szolgáltatások listája folyamatosan bővül.  

A szolgáltatások ügymenetét, az igénybevételükhöz szükséges regisztrációt, az államigazgatási eljárást, valamint az elektronikus aláírás használatát több jogszabály határozza meg.  

Fogalmak és szolgáltatások  

Az Ügyfélkapu működésének és működtetésének legfontosabb szabályzója a 184/2004-es számú kormányrendelet. Ez a jogszabály írja le az elektronikus közigazgatási ügyintézés pontos menetét.  

A rendelet meghatározza az elektronikus közigazgatásban használt fogalmakat (Kormányzati Portál, Ügyfélkapu, elektronikus űrlap, elektronikus kérelem, stb.), és az e-közigazgatás szolgáltató funkcióit (tájékoztatás, ügyintézés elektronikus dokumentumokkal, ügyfélkapu nyitása).  

Olvassa el a rendeletet!  

Törvényben ösztönzik az eközigazgatást  

Novemberben lép életbe a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.), amely a szolgáltató szerep előtérbe helyezésével és az informatika korszerű alkalmazásával szélesebb körben írja le az állampolgárokat érintő közigazgatási hatósági eljárások szabályait.  

A törvény ösztönzi az elektronika és informatika korszerű alkalmazását az államigazgatási eljárásoknál.  

Olvassa el a törvényt!  

Rendelet szabályozza a regisztrációt  

Az Ügyfélkapu áprilisi indulásig megjelenik az a belügyminiszteri rendelet is, amely az Ügyfélkapu regisztrációs eljárásának részletes szabályait tartalmazza. A jelenlegi rendelet-tervezet a Belügyminisztérium Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatalát és az okmányirodákat jelöli ki a regisztrációs eljárás lebonyolítására.  

A tervezet alapján a regisztráció során személyes adatokat kell megadni, és aláírással kell jóváhagyni, hogy ezek segítségével azonosítsák, ellenőrizzék a felhasználót, és kezeljék adatait. Enélkül a személyes ügyfélkapu létrehozása nem lehetséges.  

A rendelet melléklete tartalmazni fogja azt a regisztrációs adatlapot is, amelynek kitöltését aláírással kell hitelesíteni az érvényes regisztrációhoz.  

Közvetett szabályozás  

Az Ügyfélkapu létrejöttét a már említetteken kívül egyéb törvények is szabályozzák, hiszen az elektronikus közigazgatási ügyintézésre azok a jogszabályok is vonatkoznak, amelyek a "hagyományos ügymenetre" készültek, illetve azok, amelyek egyéb területet szabályoznak, mint például a személyi adatok és a lakcímnyilvántartás.  

Az államigazgatási eljárás általános szabályairól az 1957. évi IV. törvény rendelkezik.  

A regisztrációnál az okmányirodák a személyes adatokat összevetik a személy és lakcímnyilvántartással, ennek működési feltételeit az 1992. évi LXVI. törvény határozza meg.  

A 2003. évi XLVIII. törvénnyel módosított 1992. évi LXIII. törvény a személyes adatok védelméről, valamint a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény gondoskodik az adatbiztonság keretszabályozásáról.  

Az elektronikus aláírás törvényi feltételeit a 2004. évi LV. törvénnyel módosított 2001. évi XXXV. törvény határozza meg.  

 

 

Áprilisban indul az Ügyfélkapu 

Április 1-jétől az internetes felhasználók regisztráció után egyetlen belépéssel használhatják a kormányzati elektronikus szolgáltatásokat. Kezdetben adóhatósági és okmányirodai ügyeket indíthatnak és intézhetnek, de a szolgáltatások listája folyamatosan bővül.  

Április 1-jétől az internetes felhasználók egy egységes ügyfélbeléptető és -azonosító rendszeren keresztül érhetik el a magyar közigazgatás elektronikus szolgáltatásait. Ez a bejárat lesz az Ügyfélkapu, amelyet a www.magyarorszag.hu Kormányzati Portálon találnak majd meg. Az Ügyfélkaput a MeH Elektronikuskormányzat-központ felügyelete alatt a Kopint-Datorg Rt. működteti.  

Csak regisztrációval használható  

Az Ügyfélkapu lényege, hogy hivatalos ügyeit a felhasználó interneten keresztül egy egyedi azonosítóval intézhesse. Személyes ügyfélkaput bárki létesíthet, ehhez azonban regisztrálnia kell magát. A regisztrációt személyesen az okmányirodákban (bármelyikben) vagy az interneten keresztül lehet indítani.  

Bárhogyan is kezdeményezi azonban regisztrációját a felhasználó, a szolgáltatások megfelelő szintű használatát csak a személyes, okmányirodai megjelenés biztosítja. Ez alól kivétel, ha azt a megfelelő fokozatú digitális aláírással használja.  

A regisztráció során személyes adatokat kell megadni, és aláírással kell jóváhagyni, hogy ezek segítségével azonosítsák, ellenőrizzék a felhasználót, és kezeljék adatait. Enélkül a személyes ügyfélkapu létrehozása nem lehetséges.  

Az Ügyfélkapu használatához feltétlen rendelkezni kell egy e-mail címmel is.  

Adóbevallás és okmányirodai szolgáltatások  

Amennyiben a felhasználó létrehozta személyes ügyfélkapuját, azon belépve elérhetővé válnak a közigazgatási szolgáltatások. Április 1-jétől okmányirodai, adóhivatali ügyindítást és ügyintézést, valamit a Kormányzati Portál eddigi szolgáltatásait lehet majd használni.  

Az Ügyfélkapun keresztül, elektronikus formában azok az adózók is benyújthatják adóbevallásukat, akiket eddig erre jogszabály nem kötelezett. Megteheti ezt minden magánszemély, de egyéni vállalkozó is. Ugyanakkor magánszemély eljárhat más magánszemély, vállalkozó vagy gazdálkodó szervezet helyett is, ehhez azonban az adóhatóságnál külön regisztrálni kell majd.  

A Kormányzati Portálon jelenleg is működő internetes okmányiroda (XR) áprilistól szintén az Ügyfélkapun keresztül érhető el. Okmányirodai időpontot továbbra is regisztráció nélkül lehet foglalni.  

Természetesen a Kormányzati Portál meglévő szolgáltatásai: a Cégkereső, az Ingatlankereső és a Gépjárműkereső, valamint az akkreditált fórum továbbra is hozzáférhető marad mindazok számára, akik akkreditációval rendelkeznek. Azonban okmányirodai és adóhivatali ügyindításhoz nekik is fel kell keresniük az okmányirodákat.  

Novemberben lép életbe az új közigazgatási törvény  

Az Ügyfélkapu létrehozásának jogi alapjait a 184/2004-es kormányrendelet szabályozza. Ez meghatározza a biztonságos elektronikus közigazgatási ügyintézés pontos menetét.  

Idén novemberben lép életbe a 2004. évi CXL törvény (Ket.), amely a szolgáltató szerep előtérbe helyezésével és az informatika korszerű alkalmazásával szélesebb körben írja le az állampolgárokat érintő közigazgatási hatósági eljárások szabályait.  

Adatvédelem  

Természetesen az Ügyfélkapu kapcsán is kiemelt figyelmet fordítunk a személyiségi jogok védelmére. Ezt garantálja szigorú Adatvédelmi szabályzatunk.  

Célunk, hogy az Ügyfélkapu létrehozásával megteremtsük annak lehetőségét, hogy Ön otthonából interneten keresztül kényelmesen intézhesse hivatalos ügyeit.  

Az Ügyfélkapu részleteiről, működéséről április elsejéig folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat!