A szerzői jog gazdaságtana az
online világban
avagy mennyibe kerül egy
a neten ingyenesen elérhető cikk magyar kiadása?
Sokáig kérdéses volt, hogy a kötet következő tanulmánya, Barry Wellman
cikke bekerülhet-e ebben a válogatásba. Az érvek persze nem szakmaiak voltak,
hanem jogi és gazdasági természetűek: ki birtokolja a szöveg jogait, sikerül-e
vele megállapodni egy olyan árban, amit elbír a kötet költségvetése. A Wellman
cikk története kapcsán szisztematikusan áttekinthető a jelenlegi szerzői jogi rendszer,
a rendszer mögött álló közgazdasági megfontolások és az internet ezekre
gyakorolt hatása. Erre teszünk az alábbiakban kísérletet.
A szerzői jogról, dióhéjban
Európában és Észak Amerikában a szellemi alkotások jogi védelme ugyan
eltérő filozófiai háttérrel, de hasonló eszközökkel biztosítja a szerzők
ellenőrzését a műveik sorsa felett. Míg az európai jogi hagyományban a droit d’auteur, azaz az autonóm, egyedi
szerző egyszeri és megismételhetetlen teljesítményének jogi és morális
elismerése áll a jogi szabályozás mögött, addig az common law országaiban (az
USA-ban, az Egyesült Királyságban és a Commonwealth államaiban) a művek piaci
hasznosíthatóságának lehetővé tétele volt az elsődleges motiváció a copyright
szabályozás megteremtésekor. A lokális különbségeket azonban a globális szerzői
jogi harmonizációs erőfeszítései (a Berni Egyezmény[1], a
Párizsi Egyezmény[2], a Római Egyezmény[3], a
TRIPS-megállapodás[4], a két WIPO-szerződés[5] és az
EU irányelvei[6]) végül többé kevésbé
eltüntették (Scotchmer 2004). A közel azonos formára hozott szerzői jogi
szabályozások fókuszban mindenütt a szellemi javak piaci hasznosíthatóságának
biztosítása áll. A szerzőt mindenhol megilleti a műve felhasználásának minden
joga, attól a pillanattól, hogy az alkotás formát öltött. Az utolsó pont, az
elkattintott fényképezőgép, az utolsó Save parancs kiadása után a létrejött mű
felett a szerző rendelkezik. Ő adhat engedélyt többek között az első
publikációra, az internetes közzétételre, a másolatok készítésére, a fordításra
és származékos művek elkészítésére.
A szerzői jog célja, hogy a szerző számára monopoljogokat biztosítson egy
olyan jószág esetében, ahol nem érvényesülnek a tárgyi világ hagyományos
szabályai. A fizikai javak esetén a jószág fizikai egyedisége biztosítja a
használatból való kizárás[7] és az
elidegeníthetőség jogát – tehát a jószágnak piaci értéket adó tulajdonságokat.
A szellemi javak azonban másképpen viselkednek. A használat természetszerűleg
nem versengő: attól, hogy Wellman az interneten közzétette a cikkét, nem kellett
lemondania róla, nem lett neki kevesebb a cikkből azáltal, hogy sokezren
olvasták a művét. Másrészről gondok vannak a kizárhatósággal is: nagyon nehéz
olyan terjesztési, értékesítési rendszert kidolgozni – különösen a digitális
világban – ahol egy szellemi jószág közzététele csak bizonyos fogyasztók
számára biztosítja a fogyasztást, míg másoktól megtagadható az információhoz
való hozzájutás. Végül a digitális környezetben elmosódnak a nem
engedélyköteles fogyasztás és az engedélyhez kötött felhasználás közötti
határok is. A másolat készítése engedélyköteles, a használt könyv, CD
antikváriumba való beadása nem. Digitális kópiák esetében azonban a különben
nem engedélyköteles használatok is gyakran az engedélyhez kötött
felhasználások, a másolatok készítésének kategóriájába esnek[8].
A szellemi javak fizikai javaktól való fenti különbözőségei miatt van
szükség arra, hogy a kizárólagosságot és az elidegeníthetőséget a szerzői jogi
szabályozáson keresztül jogi úton biztosítsuk[9]. A
szerzőnek adott jogi monopólium teremti meg a művek piaci értékesíthetőségét,
és ezen keresztül azt a jövedelmet, ami új művek létrehozását finanszírozza. A
szerzők idejét, energiáját, lehetőségköltségét a műveik piaci eladása
finanszírozza, ezt a lehetőséget teremti meg a jogi védelem.
A piaci értékesítést a hagyományos médiaiparágak esetében jellemzően nem a
szerző, hanem erre szakosodott vállalkozások, kiadók, terjesztők végzik. A
szerző eladja a másolatok készítésének és értékesítésének a jogát (az USÁ-ban)
vagy engedélyt ad ezekre a tevékenységekre (Európában), a kiadók pedig
kinyomtatják, lemásolják, nagy- és kiskereskedelmi hálózataikon keresztül
terjesztik és értékesítik a műveket. A szerző, a kiadókkal kötött
megállapodással azonban nem csak a piacra jutáshoz szükséges erőforrásokhoz fér
hozzá, de saját piaci kockázatát is csökkenteni képes ezáltal. Attól a
pillanattól fogva, hogy a szerző aláírta a szerződést a kiadóval, és megkapta a
művéért járó összeget (legyen ez előleg, vagy a műért járó teljes összeg), a mű
sikerének vagy sikertelenségének kockázatát a kiadó viseli.[10]
A monopóliumokról, dióhéjban
A szerzői jog közgazdasági elemzése során a szerzőknek biztosított
monopoljog különös figyelmet vívott ki magának. Ennek az az oka, hogy a monopol
helyzetben levő termelők maguk határozzák meg a piaci árat, és ez az ár
jellemzően nagyobb, mint amennyi versenyhelyzetben lenne. Tökéletes verseny
esetén a piaci ár megegyezik a termék határköltségével, azaz azzal az
összeggel, amennyibe a legutolsó példány elkészítése kerül. A monopóliumok
határköltségnél magasabb ára azzal jár, hogy a piaci kereslet egy része nem
tudja megfizetni a monopolista szabta árat.
A fenti ábrán a piaci keresletet a D vonal jelzi, az egyenes meredeksége
negatív, azaz növekvő ár (p) mellett csökkenő kereslettel (q) találkozunk. A
termelés határköltségét az MC egyenes jelzi, a két egyenes metszéspontja jelöli
ki a tökéletes versenyben azt a mennyiséget (qc), ahol a kereslet és
a kínálat egyensúlyban van, és az ehhez a mennyiséghez tartozó árat (pc).
A monopolhelyzetben levő termelő nem a határköltségen áraz (pc),
hanem afelett (pm). Ennél az árnál qm kereslettel
találkozik és az I. területnek megfelelő profitot realizál. Pm
esetén a versenyhez képest qc-qm kereslet kielégítetlen
marad. E kielégítetlen kereslet eredménye a II. terület: a monopolista okozta
holtteher-veszteség. A közgazdászok nem szeretik a monopóliumokat, mert
társadalmilag hatékonytalanok. A II. területnek megfelelő holtteher veszteséget
akár a fogyasztóknak, akár a termelőknek kiosztva növelni lehet a társadalmi
hasznosságot úgy, hogy közben senki nem jár rosszabbul, azaz közelebb lehet
kerülni egy Pareto-hatékony helyzethez.
Ezt a célt többféleképpen is el lehet érni. A monopóliumok piacszabályozási
eszközökkel kényszeríthetők arra, hogy kiszolgálják azt a keresletet is, amit
maguktól nem tennének meg. A szabályozó megszabhatja a monopolista árait (pl.
gázár-szabályozás), vagy előírhatja számára, hogy akkor is szolgáltasson
valamennyit, ha egyébként nem tenné (pl. a vezetékes távközlési szolgáltatókkal
szemben megfogalmazott egyetemes szolgáltatási kötelezettség, vagy a szerzői
jogi kényszerengedély a hangfelvételek másodkiadására). Számos közgazdász
amellett érvel, hogy bizonyos esetekben, a fix költségek állami finanszírozása
(az innováció adóból való finanszírozása és az eredmények mindenki számára
hozzáférhetővé tétele) szintén a –(z) információs javak esetében zérus- határköltséghez közelíti a piaci árat[11].
Hasonlóan eredményes lehet, ha a monopolistának lehetősége van a fogyasztók ár
szerinti diszkriminációjára, azaz ha képes az egyes fogyasztókat aszerint
megkülönböztetni, hogy mennyit hajlandóak fizetni a szóban forgó termékért.
Ilyen esetben, ha a monopolista meg tudja akadályozni azt, hogy a javakhoz
olcsón hozzájutó fogyasztók továbbadják a javaikat a magasabb árat fizetni
hajlandó társaiknak – azaz kizárja a másodlagos piacok kialakulásának
lehetőségét –, a holtteher-veszteség ismét csak eltűnik: különböző árakon
ugyan, de nem marad kielégítetlenül kereslet[12].
Vissza Wellmanhoz
Lássuk most hogyan néz ki a fenti elméleti konstrukció Wellman konkrét
cikke esetében. Wellman, mint szerző a cikk megírása pillanatában az összes
jogot birtokolja. A cikket megírta, és élve a törvényben neki biztosított jogokkal
azt közzé is tette az interneten. Ez persze nem jelenti azt, hogy lemondott
volna a jogairól, mint ahogy nem jelenti azt sem, hogy lemondott volna minden
cikkből származó jövedelemről is. Azzal, hogy a neten mindenki számára ingyen
letölthetővé tette a cikket (azaz zérus áron kínálja a művét) valóban nem jut
közvetlen jövedelemhez. Ám azon keresztül, hogy több kiadó is jogot
megvásárolta a cikk nyomtatásban való megjelentetésének jogát, feltehetőleg
igen. 1999-ben a Westview kiadó gondozásában megjelent „Networks In The Global
Village” (Wellman 1999), és az ugyanebben az évben a Routledge által kiadott
„Communities in Cyberspace” (Smith and Kollock 1999) is tartalmazta a kérdéses
Wellman cikket. 2006-ben mi is úgy döntöttünk, hogy szeretnénk nyomtatásban is megjelentetni
a cikk magyar nyelvű verzióját[13].
Azzal, hogy a cikk elérhető a neten, a fordítás és megjelentetés képességet
ugyan magunkénak tudhatjuk, (azaz fizikailag birtokában vagyunk a cikknek), de
az erre való jogot még nem szereztük meg. Nosza tehát, keressük meg a jogok
tulajdonosát!
Az első gondolatunk az volt, hogy felütöttük a cikket tartalmazó általunk
ismert könyvet (Smith and Kollock 1999), és megnéztük ki volt a kiadó. A
Routledge adta ki, nyilván náluk vannak a cikk jogai. A Taylor and Francis
kiadó[14] jogi
osztályáról azonban negatív válasz érkezett: ugyan hozzájuk tartoznak a
Routledge kiadványok, de ők bizony nem tudnak arról, hogy náluk lennének a
jogok, viszont próbálkozzunk a Westview kiadónál. Hát akkor próbálkozzunk a
Westview-nál. A Westview jogi osztálya nem tud arról, hogy náluk lennének a
jogok, de azt javasolják próbálkozzunk a Routledge-nél, mert úgy tűnik náluk
vannak a jogok. A kör bezárult. Ebben a pillanatban úgy tűnik, hogy ennek az
egyszerűnek induló adásvételnek a tranzakciós költségei a végtelenhez tartanak.
De vajon az internet, - ahogy többek között e tanulmánykötet szövegei is
állítják – képes-e a tranzakciós költségek csökkentésére?
A kiadókkal folytatott kiadós levelezés során kiderül, hogy a nagy globális
könyvkiadók portfoliójának egy része bekerült a copyright.com címen elérhető
elektronikus piactérre is, ahol regisztráció után bárki megveheti az ott
fellelhető cikkek, könyvek jogait. Talán próbálkozzunk ott. Rövid keresgélés
után meg is érkezik egy 2613 USD –ról szóló ajánlat, azaz a 750-es tervezett
példányszámmal elosztva 760 forint / könyvpéldány-ba kerülne a cikk
fordításának, kiadásának a joga, akadémiai felhasználás esetén. A kísérlet
tehát sikerült, azaz a tranzakciós költségeink tényleg csökkentek, de az ár
egyáltalán nem tükrözi a felhasználás specifikumait.
Ez az ár a monopolista árazási stratégia iskolapéldája. A cikk
határköltsége, azaz a Magyarországon lefordított és kinyomtatott 750 példány
költsége a kiadó számára zérus, ahogy az információ esetében ez megszokott,
ezért versenyhelyzetben az információ ára zérus kellene legyen. A 2613 dolláros
ár azért ennyi, mert a kiadó monopol helyzetben van, és feltehetően emellett az
ár mellett maximális a profitja.
Van némi vita a közgazdászok között arról, hogy a szellemi javak jogainak
birtokosa valóban monopolhelyzetet élvez-e. Vannak, akik úgy érvelnek, hogy
csak azért, mert valakinek kizárólagos joga vannak egy szellemi jószág
esetében, még nem jelenti azt, hogy monopolhelyzetben lenne, hiszen a
reménybeli fogyasztó minden esetben dönthet úgy, hogy egy másik javat vesz
igénybe a piacról (Kitsch, 1986, 2000). Nos, ez az érvelés, csak részben, ha
egyáltalán tekinthető igaznak. Azok számára, akik nem sokra értékelik az
osztrák jódli-sanzonokat, valóban mindegy, hogy melyik jódliénekes cd-jét
veszik meg, ha egyáltalán. A kívülállók, a nem rajongók, tehát mindazok
számára, akik nem részesei egy adott kultúrának, a saját kultúrájukon kívüli
dolgok vélhetőleg valóban egyformán értékesek vagy értéktelenek, és
többé-kevésbé tökéletes helyettesítői egymásnak. Próbáljunk azonban
helyettesítő terméket találni Kertész Imre Sorstalansága, vagy e Wellman cikk
számára. Aligha állítható, hogy akár Kertész bármelyik másik regénye, akár
bármelyik másik irodalmi Nobel díjas művei kielégíthetnék azokat, akik a
Sorstalanságra kíváncsiak. Persze mi is dönthetnénk úgy hogy Wellmantól
keresünk egy olcsóbb cikket, vagy keresünk egy olcsóbb szerzőt, de akkor ez a
kötet nem az lenne, aminek szánjuk. Wellman és Kertész helyettesíthetetlenek
olyanok számára, akik pontosan tudják mit keresnek, illetve pozitívan értékelik
az adott szellemi jószágot. A monopólium tehát létezik, és hacsak nem találunk
valami módot arra, hogy a monopolista árat csökkentsük, bizony mi is csak azt a
bizonyos a holtteher veszteséget fogjuk növelni, azaz a kielégítetlen kereslet
táborát leszünk kénytelenek gyarapítani.
A szerzői jogi szabályozás természetesen az első pillanattól fogva
tudatában van a monopólium veszélyinek, épp ezért tartalmazza a szabad
felhasználás eseteit és garanciáit. A Szabad felhasználás kategóriájában eső
felhasználások esetén nem szükséges a szerző engedélye és jogdíjat sem kell
fizetni érte. Ilyen felhasználás a kritika, a paródia, illetve az
ismeretszerzés, oktatás. Iskolai környezetben tehát a szerzői joggal védett
szövegek részletei szabadon másolhatók, terjeszthetők. Sajnos csak részei, így
a teljes cikket annak ellenére nem oszthatnánk ki egy egyetemi kurzuson, hogy
az teljes terjedelmében hozzáférhető a neten. Arról nem is beszélve, hogy a
részletek iskolai terjesztése megengedett, de a fordítás minden esetben
engedélyköteles, tehát ebben az esetben angol nyelvű részletek oktatási célú
felhasználása lenne elképzelhető.
Időközben a Wellmannel folytatott párhuzamos levelezésből kiderül, hogy ugyan vannak nála bizonyos jogok, de nem az összes. A cikk nyomtatáshoz és fordításhoz kötődő jogai mégiscsak a Westview kiadónál vannak. Írjunk tehát egy személyes, szívhez szóló levelet a kiadónak. A jogok, mint azt mi kiderítettük, korábbi állításukkal szemben mégiscsak Önöknél vannak. Egy szegény ország szegény egyeteme szeretné a szóban forgó cikket 750 példányban önköltségi áron megjelentetni. Kis példányszámban megjelenő, non-profit tankönyvről van szó, nem célunk a profittermelés, egy angolul egyébként is ingyen fogyasztható cikket szeretnénk magyar nyelven, oktatási környezetben felhasználni. Kérünk tehát egy árat, ami, ha lehet alacsonyabb, mint a megjelenítést ellehetlenítő, prohibitív erejű 2613 USD-s online ár.
A válasz ne várat magára
sokáig, és egy 850 dolláros ajánlatot tartalmaz.
Ennek az összegnek csupán látszólag nincs köze sem a cikk határköltségéhez
(zérus), sem a korábbi ajánlathoz (2613 USD). Aminek itt tanúi vagyunk, az a
monopolista árdiszkriminációra tett kísérlete. A kiadó joggal bízhat abban,
hogy ha el is készül a magyar fordítás, azt nem fogjuk gazdagabb országok
gazdagabb egyetemeinek továbbadni, hiszen számukra a magyar fordítás nem fog
sok értéket hordozni. A nyelvi határok tehát képesek a piacokat jól
elválasztani egymástól. A 850 dolláros ár azonban még mindig jóval több annál,
mint amennyit mi mint a cikk magyar kiadói képesek lennénk a fogyasztóinkkal
megfizettetni. A monopolista, - mint rendszerint- nincs elég információ birtokában ahhoz, hogy
képes legyen pontosan felmérni az egyes fogyasztók rezervációs árát, azaz azt a
maximális összeget, amit a fogyasztó még
képes és hajlandó kifizetni. Nem ismeri az itteni piacot, költségeket,
árszínvonalat, nem ismeri a könyv költségvetését, de azt gondolta, hogy ez az
összeg kellően alacsony. Nos, nem az.
Foglaljuk össze hol tartunk most. Két ember hetekig tartó munkával,
kiadótól kiadóig pattogva végül kideríti, hogy kinél vannak egyáltalán a jogok[15]. A
végül sikeresen megtalált kiadó élve a monopolhelyzetével először közömbösen a
fogyasztó árérzékenységére, majd árdiszkrimináló módon monopolistaként áraz.
Azt nem tudjuk, hogy mennyiért jutott hozzá a jogokhoz, hogy ezt a befektetése
megtérült-e, és hogy az ezután keletkező profitot milyen arányban osztja meg,
ha megosztja egyáltalán a szerzővel[16]. Azt
tudjuk, hogy bár a határköltsége közel zérus, az ár mégis a monopolista ára,
ami -az alacsonyabb rezervációs árú fogyasztók számára, ha lehetőség van
árdiszkriminációra alacsonyabb, de a tökéletlen informáltság miatt- nem feltétlenül egyezik a tényleges
rezervációs árral.
Mi az érdeke a szerzőnek?
Valamikor a múltban a szerző eladta a jogokat a kiadónak, így a mű
előállításához szükséges befektetése vélhetőleg megtérült. A további
eladásokból vagy származik valamekkora (esetünkben valószínűsíthetően nem túl
sok) jövedelme vagy nem[17]. A
szerzőnek azonban más megfontolásai vannak, mint egy kiadónak. Míg a kiadó első
sorban az üzleti sikerességben érdekelt, addig a szerző sikeressége nem
kizárólag anyagi értelemben mérhető. Az, hogy egy mű hány fogyasztóhoz jut el,
hogy hány nyelvre fordítják le, hogy milyen kiadók adják ki, hogy akadémiai
körökben hányan hivatkoznak rá sokszor fontosabb, mint az anyagi sikeresség.
Nyilván ez az oka annak, a cikk angol verziója ingyenesen is elérhető a neten,
és hogy ami Wellmant illeti, ő akár ingyen is odaadta volna a fordítás és a
magyar kiadás jogait, ha erre lehetősége lett volna. De nem volt.
Kiadóként tehát a következő döntés előtt állunk. Vagy találunk extra
forrást arra, hogy a monopolista extraprofitját (azaz a költségeit meghaladó
bevételeit) tovább növeljük, vagy lemondunk a cikk közléséről, megfosztva ezzel
az angolul nem olvasó magyar közönséget a net egyik alapirodalmától, vagy
magunk is kalózkodni kezdünk[18],
remélve, hogy a jogtulajdonos Westview végül nem veszi észre a magyar kiadást,
vagy ha észreveszi is, nem tereli jogi útra a kérdést.
Szerencsére volt egy negyedik út is. Wellman örömmel elvállalta, hogy a
nevét a kötet szerkesztőjeként feltüntessük, mert –okos szerzőként- annak
idején fenntartotta magának a jogot arra, hogy a sajt szerkesztésű kötetekben a
saját műveit felhasználhassa.
Alternatívák
A szerzői jogok jelenlegi rendszere nem elválasztható attól a piaci/üzleti
környezettől, amelyik a létrejövő műveket eljuttatja a fogyasztókhoz. Annak a
világnak azonban, amelyikben a művek fogyasztókhoz való eljuttatása jelentős
erőforrásokat -nyomdákat, hanglemezgyártó üzemeket, rádió és
televízióállomásokat, mozihálózatot- igényelt, az internettel vége lett. Nincs
szükség jelentős anyagi befektetésre, egy könyv többtízezer példányban való
gazdaságos legyártásához, ha a print-on-demand nyomdákban 750 példány
legyártása pontosan annyiba került mint 7500-é. Nincs szükség drága
frekvenciaengedélyre és stúdiótechnikára, ha egy pc-ről bárki üzemeltethet
rádióállomást. Nem kellenek a tv-csatornák és a műholdas közvetítőlánc, ha a
YouTube-on keresztül sokszázmilliós nézősereget lehet egy kattintással elérni.
A kulturális javak termelésének és terjesztésének költségei radikálisan
lecsökkentek. Mindeközben a művek felhasználói és a szerzők mindennél
könnyebben képesek kapcsolatba lépni egymással. A jelenlegi szerzői jogi
rendszer egy olyan piaci valóságot tükröz, ahol számos middlemen segítsége kell
a kereslet és a kínálat egymásra találásához, mert másképpen nem jönne létre
piac. Ma előbb lehet a szerzőtől engedélyt szerezni emailen, mint megtalálni
azt a közvetítőt, aki a jogokat birtokolja. Az a rendszer tehát, amelyik egy
offline médiarendszerben a tranzakciós költségek csökkentésére szolgált, ma a
tranzakciós költségekben a legnagyobb tétel.
A tranzakciós költségek csökkentésére számos online alternatíva született.
A netes ingyenes közzététel megszünteti azt a dilemmát, hogy vajon a sarki
könyvesboltban, könyvtárban
megtalálható-e az a mű, amire épp szükségem van. Az ingyen közzétett
műpéldányok mellé csatolt felhasználási szerződések (legyen szó a GPL-ről vagy
a Creative Commons licencekről) már felhasználási jogokat is tartalmaznak.
Például ha Wellman Creative Commons Nevezd meg! Ne add el! licenc-cel tette
volna közzé a neten a cikkét, akkor azt bárki, aki non-profit célra szeretné
használni szabadon megtehette volna, köztük e kötet szerkesztői is.
A profitérdekelt közvetítők kiiktatásával maguk a javak is olcsóbbá
válhatnak, nem csak az egyszerű fogyasztók számra könnyítve meg a hozzáférést, de azoknak is, akik e javakra
építve valami újat szeretnének létrehozni. Akárcsak mi. Akárcsak, reméljük e
kötet olvasói.
Irodalomjegyzék
Anand Bharat, Galetovic Alexander: Strategies that work when property rights don’t, Intellectual Property and Entrepreneurship, Volume 15, 261-304
Boldrin Michele; Levine David: The Case Against Intellectual Monopoly, International Economic Review, May 2004, Vol. 45, No. 2
Boyle James: Cruel, Mean or Lavish?: Economic Analysis, Price Discrimination and Digital Intellectual Property 536 Vanderbilt Law Review 2007 (2000)
Cohen Julie E: Copyright and the perfect curve, Vanderbilt Law Review; Nov 2000; 53, 6;
Duffy John F: The Marginal Cost Controversy in Intellectual Property, The University of Chicago Law Review; Winter 2004; 71, 1
George A. Akelof et al (2002):The Copyright TermExtension Act: An Economic Analysis, AEI-Brookings Joint Center for Regulatory Studies.
Goldstein Paul: Comment on “Lessons From Studying the International Economics of Intellectual…” Vanderbilt Law Review; Nov 2000; 53, 6;
Kinga Stephen P., Lampe Ryan: Network externalities, price discrimination and profitable piracy, Information Economics and Policy 15 (2003) 271–290
Kitch Edmund W.: Patents: Monopolies or Property Rights?, 8 Res. Law & Economics. 31, 1986
Kitch Edmund W.: Elementary and Persistent Errors in the Economic Analysis of Intellectual Property, 53 Vanderbilt Law Review 1727, November, 2000
Koelman Kamiel J.: Copyright Law & Economics in the Copyright Directive: Is the Droit d’Auteur Passe?, International Review of Intellectual Property and Competition Law, pp. 603-638, 2004
Landes William M., Posner Richard A.: The Economic Structure of Intellectual Property Law, Belknap Press, 2003
Maskus Keith E: Lessons from studying the International Economics of Intellectual Property Right, Vanderbilt Law Review; Nov 2000; 53, 6;
Plant Arnold: Selected economic essays and addresses, Routledge, 1974
Picard Robert: A Note on Economic Losses Due to Theft, Infringement and Piracy of Protected Works, Journal Of Media Economics 17(3), 207-217
Smith Mark A and Kollock Peter (eds): Communities in Cyberspace, Routledge 1999
Stiglitz Joseph E.: Public Policy for a Knowledge Economy, International Review of Intellectual Property and Competition Law, pp. 603-638, 2004
Takeyama Lisa: The Welfare Implications of Unauthorized Reproduction of Intellectual Property in the Presence of Network Externalies, The Journal of Industrial Economics, 1994 No 2.
Wellman Barry: Networks In The Global Village: Life
in Contemporary Communities, Westview, 1999