Lánglovagok takarékon

Kompenzációs alap elkülönítésével, törvényi háttérrel születhet megállapodás

Akkor is csökken sok tűzoltó addigi stabil fizetése, ha az új, átfogó közszolgálati béremelés hoz pluszt is, mindenkinek. Ez adja a tűzoltók hátrányos megkülönböztetését.

A lánglovagok - a tűzoltók - akkor is bemennek a házba, ha tudják, hogy az bármelyik pillanatban összeomolhat. A legképtelenebb veszélyt is vállalják, ha balesetkor, katasztrófa esetén men(te)ni kell. New York példája megmutatta, hogy nem virtuális a kockázat és a veszély. A jelek arra mutatnak, hogy itthon ezt még (mindig) bizonygatni kell. Nyár óta kormányzati döntés szól arról, hogy veszély ugyan lehet, de ennek "pótlékolt" elismerésére ne tessék számítani.

Továbbá, mi sem természetesebb, mint az, hogy a korábbi, 13 700 forintot kitevő veszélyességi pótlék helyett 3000 forint készenléti pénz is elég a 6500 "tűzmesternek". Ennyit (se) számít az "élőerő"? Az ügy hátterében - szokás szerint - elhúzódó érdekküzdelem, hatalmi arrogancia, jogi hókuszpókusz és a kiszolgáltatottak hoszszú türelme, ám apadó bizalma áll.

Írásom arról a jogi "keménykedésről" szól, ami önmagában is törvénytelen, inkorrekt és embertelen, ráadásul félre nem érthető üzenet tűzoltónak, katonának, "vadakat terelő juhásznak". Végső eszközként a tűzoltók érdekvédelmi szervezete az Alkotmánybírósághoz fordul(t).

Vannak, akik szolgálati viszonyban, parancs értékű utasításokat teljesítve oltalmaznak bennünket. Rájuk 1996 óta a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló, XLIII. törvény és annak több végrehajtási rendelete vonatkozik. A törvény gyönyörű elveket s fontos jogi biztosítékokat fogalmaz meg az állomány jogairól és kötelezettségeiről. Találomra néhány: a hivatásos szolgálattal nagyobb áldozatvállalás jár együtt, ugyanakkor azzal arányban (nagyobb) erkölcsi és anyagi megbecsülés is indokolt. A törvény a fegyveres szervek legszélesebb körét a diszkrimináció elkerülésére egységesen szabályozza, tehát az alapfeltételek azonosak rendőr, katona, határőr, pénzügyőr, büntetés-végrehajtási vagy nemzetbiztonsági tiszt, illetőleg állami és/vagy önkormányzati hivatásos tűzoltó esetében. E törvény szerint tételesen is tilos a rendeltetésellenes joggyakorlás, a diszkrimináció. Csakis bizonyos "polgári" jogok korlátozhatók e személyeknél (pl. a tüntetés joga). Ezzel szemben egzisztenciális biztonságuk jogai sérthetetlenek, tudván, hogy esetükben a magán-plusz-keresetet az összeférhetetlenség nagyrészt kizárja. A fegyveresek alkotmánybeli jogkorlátozása tehát a humanitárius jogokat nem érinti, amúgy pedig e korlát "nem okozhat az elérni kívánt törvényes érdekkel nyilvánvalóan aránytalan hátrányt". Tudni kell, hogy a fegyvereseknél igen bonyolult képletek, összetevők adják a havi fizetés végső összegét. Ebben a szisztémában van illetménypótlék is, s ezek egyik válfaja az ún. veszélyességi pótlék. Mindez pedig adekvát esetben a havi járandóságnak konstans eleme, s nem adható kedvezmény, mint volna pl. a jutalmazás. Elismerem: nem minden egyes tűzoltó lehet eleve és feltétlenül olyan veszélyben, mint mondjuk a belügyminiszter. De épp ezért a törvény nyomán egy megnyert perben bíróság mondta ki, hogy tűzoltók esetében igen széles körben fennállhat "az egészségkárosító kockázatot jelentő pszichikai ártalom", ergo a juttatás jogos. 1996-tól ez év nyaráig e kérdésben a szaktárca és a belügyi érdekszervezetek között számos egyeztetés folyt, nyilvánvalóan azért, illetve arról is, hogy a pótlékok fedezete miként teremthető elő. E körben jelentős helyi önkormányzati költségvetési teher, részvállalás is akad. 2001. június 19-én e probléma kompromisszumos rendezésére BM-szintű, állami és érdekvédői megállapodás született. E szerint a veszélyességi pótlékhoz nem nyúl hozzá a BM három évig, a másik oldal pedig jegeli a pótlékoltatással kapcsolatos pereket.

Tíz nappal később mégis megjelent egy BM-rendelet, amely - mindenféle egyeztetés nélkül, bocs' a profán hasonlatért, de ide illik: a derült égből gumibot elve szerint - rendkívüli módon megnyirbálja a veszélyességipótlék-adás körét és körülményeit. Majd pedig további kilenc nap múltán a kormány olyan rendeletet alkotott, amely a teljes belügyminisztériumi szolgálati körben törvényen kívül helyezi a veszélyességi pótlék rendjét, folyósíthatóságát.

E jog a maga diktátumát a kihirdetést követő harmadik napon alkalmazandónak véli. Ennek révén akkor is csökken sok tűzoltó addigi stabil fizetése, ha az új, átfogó közszolgálati béremelés hoz pluszt is mindenkinek. Ez adja a tűzoltók hátrányos megkülönböztetését. Az embert és jogait tisztelő rendszerben nem korrekt úgy érvelni, hogy még így is jól járnak, mit akarnak még, jobb, ha ők csak hallgatnak!? Okot, valós érvet, hihető magyarázatot, jövőre vonatkozó elkötelezettséget mindezek kapcsán senki sem mond. A durcásság és az erőpróba - nyilvánvaló.

Jogi szempontból ez a lépés a - jogbiztonság részét képező - szerzett jogok alkotmányos védelmének felrúgását jelenti. Iskolapéldája az úgynevezett visszamenőleges, negatív törvénykezésnek, mivel nem három napon, hanem éven belül sincs mód talán a kellő átállásra, a megszorító jog befogadásának előkészületére.

Maga a tűzoltó, de a tűzoltóság, a fenntartó önkormányzat stb. képtelen átállni ennyi idő alatt. Most akkor éles helyzetben vagy van kétéves állami költségvetés, vagy nincsen. Főként azt figyelembe véve, hogy az önkormányzatok nem kívánják saját tűzoltóikat megrövidíteni, a jó kompromisszumhoz ellenben pénz és idő kell. A kormány a törvényben arra biztosan nem kapott felhatalmazást, hogy kiiktasson egy pillért a belügyi terület szolgálati állományának javadalmazásából. Pláne úgy nem, hogy intézményes ellentételezés se legyen. Ez ugyanis már a törvény burkolt módosítása lenne.

Példán bemutatva: a kabinet elvileg megtehetné, hogy tudományos akadémiai tagsághoz vagy a Himalája oda-vissza kézen állva való megmászásához köti a veszélyességi pótlékot. Ám ahhoz nincs joga, hogy a belügyi "ágazatban" eltörölje. A pótlék tudniillik az igazságügyi s a pénzügyminisztériumi területeken vígan és helyesen fennmaradna, csupán a BM sokallja szolgáinak bérét.

Hol van itt az alkotmányosan elfogadható, reális, fontos ok, amely a hasonló jogalanyok szögesen eltérő szabályozását indokolná?

A jogalkotási alap hiánya még inkább fennáll a belügyminiszter rendeletalkotásakor, amire - akár kedvezne, akár pedig rontani akar - a törvény eleve nem nyújt felhatalmazást.

A miniszter egyes technikai lebonyolító normákat adhat csak ki, de azt nem, amit a gazdája: a kormány sem tilthat vagy korlátozhat. Nehéz e körben jóhiszeműséget feltételezni. 1987 óta rendszerváltó elv amúgy: egy miniszter, illetőleg a kormány immár nem arra nézve ad ki jogszabályt, amire csak akar, hanem a jog: az ultima ráció alkotmányos feladatkörhöz vagy magasabb jogi normából nyert, konkrét, precíz felhatalmazáshoz volna kötve.

Ilyen (lesz) a jogállam. A gyakorlat e téren is az erő- és a látványelemekkel babrál: nincs meggyőz(őd)és, nincs egyeztetés, nincs kecmec, szigor van és akarat hozzá, nem számít, ha tűz van, babám!

Van erre egy példám. Vizsgázik a tűzoltózenekar, a vizsgaelnök egy tök civil. Közbekérdez tudálékosan: Mi a különbség a hegedű és a nagybőgő között? Minden választ visszautasít. A végén oktatólag kiböki: - Hát az, hogy a nagybőgő sokkal tovább ég! Vajon kinek kell a tűz?!

Kolláth György alkotmányjogász

Népszava, 2001. szeptember 28.