<<< VISSZA  

Még mindig vitatják a létszámleépítést

A várakozásokkal ellentétben komolyabb vita nélkül zajlott le a Pest megyei önkormányzat tegnapi közgyűlése. Azoknál a napirendi pontoknál, ahol lehetőség volt rá, az ellenzéki képviselők ismét kifejtették politikai álláspontjukat.

Pest megye közgyűlése a kormányrendelet értelmében megalkotta a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel járó munkakörökről szóló rendeletét. A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény értelmében a főjegyző, az aljegyzők, az irodavezetők, az illetékhivatal vezetője, a politikai főtanácsadók és a tanácsadók kötelesek nyilatkozatot tenni. A többi munkakör – amely felöleli az államigazgatási ügyben döntéshozókat, a közbeszerzési eljárásban közreműködőket, valamint a költségvetési és egyéb gazdálkodókat és az ellenőrzésüket végzőket –, mellékletként került az ügyrendi rendelethez. E szerint húsz munkakört határoztak meg, amelyek betöltése vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel jár.

A közgyűlés elnöke, T. Mészáros András a 2001. év költségvetésének első féléves tervteljesítéséről elmondta, hogy részarányosan folytak be a bevételek, s a kiadások is ennek megfelelőek. Hasonló megállapításra jutott a könyvvizsgálói jelentés is. Az MSZP szónoka szerint a számokból megállapítható, hogy a bevételekben az elmaradt ingatlanértékesítések miatt, a kiadásokban a felújítások halasztása miatt van lemaradás. Ezért a frakció nem fogadta el a beszámolót, amelyet a közgyűlés azonban megszavazott.

Közbeszerzési eljárás keretében szándékozik megkötni vagyontárgyaira a biztosítási szerződéseket az önkormányzat. A képviselők megadták a felhatalmazást a közgyűlés elnökének az eljárás megindításához, valamint ahhoz, hogy az eljárás során gyakorolja ajánlatkérő jogait és kötelezettségeit.

Az önkormányzat létszámleépítéssel kapcsolatos pályázatának előterjesztése során ismét politikai vita kerekedett. A szocialista képviselők újra megfogalmazták ellenérveiket az intézményeknél és a hivatalban tervezett elbocsátásokról, ami egyes helyeken – szerintük – már-már a működőképességet veszélyezteti. A közgyűlés elnöke a következőképpen reagált ellenérveikre: „Sajnos a szocialisták az utóbbi hetekben nem a megye érdekében tevékenykednek. A feladatfinanszírozási rendszerben vizsgáltuk az intézmények személyi feltételeit. Az állások megszüntetése összesen ötvennégy embert érint a hivatalban és az intézményeiben foglalkoztatott több mint hatezer közül. A többi állás vagy üres volt, vagy megszűnt az intézmény, vagy fenntartója változott meg.”

Tavaly a közgyűlés bevezette a közoktatási intézményekben a feladatarányos finanszírozási rendszert, ennek a szociális- és gyermekvédelmi ágazatra való kiterjesztéséről döntöttek most a képviselők.

Az önkormányzat pályázati támogatással úgynevezett cselekvési programot szándékozik készíteni a Duna Pest megye területén lévő holt és mellékágáinak rehabilitációjáról. A pályázat benyújtásához szükséges önrészt a képviselők biztosították szavazataikkal.

V. S.

Népszabság, 2001. szeptember 29.

 <<< VISSZA  
Dura Stúdió www.dura.hu E-mail: dura@dura.hu 1088 Budapest, VIII. Puskin u. 4. Telefon: 338-4059