<<< VISSZA  

Nincs megállapodás a minimálbérről

Továbbra sincs megállapodás a minimálbérekről, a kormány viszont péntekig újabb határidőt adott a szociális partnereknek. A sikertelenség ellenére változott a kormányoldal álláspontja a kompenzációval kapcsolatban.

NÉPSZAVA-MTI-információ

Nem jött létre megállapodás az Országos Munkaügyi Tanács (OMT) hétfői ülésén a jövő évre kötelező minimálbér mértékéről, az egyeztetést a jövő héten pénteken folytatja a kormány a szociális partnerekkel.

A kormányzati oldal vállalta, hogy a következő fordulóig nem dönt önállóan a legkisebb bér mértékéről, bár a Munka törvénykönyve alapján ehhez joga lenne. A szakszervezetek továbbra is kevesellték a kormányzat által korábban javasolt 50 ezer forintos mérték nettó tartalmát, mert az még a létminimum szintjének sem felel meg. Ezzel szemben a munkaadói oldal az 50 ezer forintot is sokallta megfelelő kompenzációs keret nélkül. Az eddigi három tárgyalási fordulón a kormányzati oldal határozottan kijelentette, hogy a központi költségvetésből nincs lehetőség a versenyszférában 50 ezer forintnál magasabb minimálbérből adódó terhek átvállalására.

A tegnapi tárgyalási fordulón változott a kormány álláspontja a Munkaerő-piaci Alapból nyújtható kompenzációt illetően. A hétfői tárgyaláson a kormányzati oldal jelezte: 5-10 milliárd forintos keret szolgálhatná az alapból a magasabb minimálbér miatt nehéz helyzetbe kerülő munkáltatók terheinek részbeni átvállalását. A munkáltatói oldal ezt a felvetést egy lehetséges megegyezés kiindulópontjaként értékelte. A munkáltatói érdekképviseletek javasolták, hogy a jövő hét szerdán összeülő Munkaerő-piaci Alap Irányító Testülete (MAT) vitassa meg a 10-20 milliárd forintos kompenzációs keret lehetőségét, az igénybevétel feltételeit. A MAT előzetes állásfoglalása alapján az OMT is foglalkozhatna a kérdéssel a jövő pénteken, s így lehetőség lenne az országosan kötelező minimálbérről történő megállapodásra. A szakszervezetek ezt a tárgyalási ütemezést elfogadták.

Magyar Hírlap, 2001. szeptember 25.

 <<< VISSZA  
Dura Stúdió www.dura.hu E-mail: dura@dura.hu 1088 Budapest, VIII. Puskin u. 4. Telefon: 338-4059