<<< VISSZA  

Pintér Sándor helyzetismertetése a közigazgatási konferencián

Siófok, 2001. szeptember 22. (MTI) - A közigazgatási reform eddigi tapasztalatairól beszélt szombaton Siófokon a IX. Országos Közigazgatási Konferencián Pintér Sándor belügyminiszter, aki azt megelőzően az Egyesült Államokat ért terrortámadás után bevezetett hazai intézkedésekről adott tájékoztatást.

(…) A tárca vezetője a jegyzők, a közigazgatásban dolgozók segítségét kérte abban, hogy minden településen vizsgálják felül a polgári védelem eszközeit, még akkor is, ha Magyarországot továbbra sem fenyegeti semmilyen valós veszély.

Az előadás második részében a közigazgatási reform került előtérbe.

Pintér Sándor a jelenlévő mintegy 200 közigazgatási szakember egyetértésével nyugtázta, hogy az okmányirodák 85-90 százaléka immár tökéletesen működik, megszűntek a jelentős sorban állások. Ezek az irodák - 210 van belőlük az országban - bekerültek a "polgári vérkeringésbe" - tette hozzá Pintér Sándor.

A Belügyminisztérium az okmányirodák további fejlesztése érdekében a tárca tulajdonában tartja a nagy értékű számítógépeket, mert a tapasztalat szerint az önkormányzatok nagy része nem tudná korszerűbbre cserélni ezeket a berendezéseket.

Rövidesen bevezetik az úgynevezett egyablakos ügyintézést, amely az elektronikus közigazgatás alapját jelenti majd. Mindehhez kapcsolódva októberben 2.100 köztisztviselő kap nyilvántartási és okmányirodai ügyintézői bizonyítványt.

A belügyminiszter a köztisztviselői életpályáról szólva bejelentette: mindent megtesz annak érdekében, hogy januártól, a 6-8 százalékos inflációs emelésen felül további 30 százalékos béremelést kapjanak a közigazgatásban dolgozók.

Pintér Sándor beszélt arról is, hogy a Belügyminisztérium várhatóan eladja összes szolgálati lakását, ugyanakkor lakástulajdonhoz kívánnak juttatni minden köztisztviselőt. Mindehhez munkahelyi kölcsönnel, hitelekkel segítik majd a dolgozókat.

Azok az önkormányzatok pedig, amelyek a terv megvalósításához térítésmentes telket adnak, további segítségre számíthatnak a tárcától. Ezek sorába tartozik Debrecen, Siófok, Kaposvár, Szeged és Budapest több kerülete - ismertette hozzá Pintér Sándor.

A belügyminiszter szólt arról, hogy tart az önkormányzati rendszer vizsgálata, a változtatás azonban minden bizonnyal már a következő kormány feladata lesz. Azt azonban feltétlenül szeretnék elérni - jegyezte meg -, hogy a jelenlegi 77 ezer önkormányzati rendelet mindenki számára hozzáférhető legyen a Belügyminisztérium saját számítógépes hálózatán.

Ugyanakkor megkezdődik ezeknek a rendeleteknek az alkotmányossági felülvizsgálata és ellenőrzése az Európai Unióhoz igazodva - jelezte Pintér Sándor. +++

MTI, 2001. szeptember 22.

 <<< VISSZA  
Dura Stúdió www.dura.hu E-mail: dura@dura.hu 1088 Budapest, VIII. Puskin u. 4. Telefon: 338-4059