A szakszervezetek nincsenek meggyőzve a minimálbér nettó 40 ezerre emelésének lehetetlenségéről

MTI, 2001. szeptember 21.

- A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségét (MSZOSZ) nem győzték meg az Országos Munkaügyi Tanácsban (OMT) elhangzó eddigi kormányzati érvelések arról, hogy nincs lehetőség jövőre a minimálbér nettó értékének legalább 40-42 ezer forintra történő emelésére - hangsúlyozta Sándor László, a szövetség elnöke az MTI-nek adott nyilatkozatában.
A létminimumnak megfelelő legalább 40-42 ezer forintos nettó értéket el lehetne érni az 57.500 forintos bruttó minimálbérrel. De úgy is, hogy az állam nem csökkentené adóval a minimálbér ténylegesen felhasználható mértékét. Ez a megoldás kedvező lenne az infláció alakulására és javítaná a versenyképességet is.
A szakszervezeti vezető a témával foglalkozó OMT-ülés hétfői újabb fordulóját megelőzően elmondta: az eddigi, a minimálbér nettó pozícióját javító javaslataikat a kormány elutasította. Arra hivatkozott, hogy erre nincs pénz a költségvetésben, miközben a múlt évi jelentős többletbevételekből bőven adódna erre lehetőség.
Az MSZOSZ szerint nem a pénz hiányzik a megoldáshoz, hanem a szándék. Pedig a minimálbér szintjén lévők nettó pozíciójának javítása a kormány felelőssége is, nem viselkedhet kívülállóként, áthárítva ezt a felelősséget az országos szakszervezetek és a munkaadói képviseletek megegyezésére.
Amennyiben hétfőn sem sikerül megegyezni a minimálbér-emelés mértékéről az OMT keretei között, akkor a Munka törvénykönyve módosítása alapján a kormány önállóan dönthet erről. Ez viszont az érdekegyeztetés mélypontját jelenti - mutatott rá Sándor László. +++

MTI, 2001. szeptember 21.

 <<< VISSZA   Dura Stúdió www.dura.hu E-mail: dura@dura.hu 1088 Budapest, VIII. Puskin u. 4. Telefon: 338-4059