<<< VISSZA  

Pedagógus-szakszervezet a számítógép-akcióról

Jó kezdeményezésnek, ugyanakkor csak az első lépésnek tartja a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) azt a pályázatot, amely 10 ezer pedagógus számára teszi lehetővé a számítógéphez, illetve az internethasználathoz való hozzáférést.

Erről Borbáth Gábor, a tömörülés főtitkára a Fidesz oktatási munkacsoportjával tartott csütörtöki egyeztetés után beszélt a sajtó képviselőinek.

A szakszervezeti vezető ugyanakkor úgy vélte, jobb lett volna, ha a pályázatot úgy írják ki, hogy az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő képviselő-testületeknek csak 25 százalékos önrészt kell vállalniuk. A jelenlegi pályázati felhívás ilyen kivételt nem tesz, csupán annyit tartalmaz, hogy a közoktatási intézménynek, illetve fenntartójának a 250 ezer forintos beszerzési árból 25 vagy 50 százalékos önrészt kell állnia.

Borbáth Gábor problémaként említette: a pályázati határidő november 8., és így az év végén már nem biztos, hogy az önkormányzatoknak van pénze a hozzájárulásra.

A PSZ ezért a napokban levélben fordul Stumpf István kancelláriaminiszterhez azzal a kéréssel, hogy a képviselő-testületek fizetési kötelezettségüket csak 2002-ben teljesíthessék.

Az érdekvédelmi vezető jelezte: a szakszervezet tagjainak a felhívásban előírt ECDL számítógépes, illetve OKJ vizsga letételéhez kedvezményt biztosít, és előrehaladott tárgyalások folynak ISDN vonal beszereléséről is. Utóbbihoz a pedagóguskártyával rendelkezők 2000 forintért juthatnának hozzá.

Révész Máriusz, a Fidesz oktatási csoportjának vezetője közölte: az akció révén a pedagógusok 7 százaléka, minden 15. tanár juthat számítógéphez. Személyes véleménye szerint a pályázatot minden évben ki kell írni, hogy minden pedagógus otthonában legyen mielőbb számítógép és tudja is használni. Hangsúlyozta: a pályázaton szakképző intézmények is részt vehetnek.

Révész Máriusz a nem pedagógus közalkalmazottak bérkompenzációjáról azt mondta: indokolt, hogy az érintettek még az idén megkapják a 3 százalék körüli kiegészítést. Jelezte: e célra idén a közszféra számára 14 milliárd forint áll rendelkezésre. A zárszámadási törvényről szóló végszavazást várhatóan november végén tartják.

A kormánypárti politikus egyetértett azzal a szakszervezeti véleménnyel, hogy a kiegészítést előbb-utóbb be kell építeni az alapbérbe. Szavaiból kiderült, a következő költségvetés kiszámításakor ezt a 14 milliárdot már a rendszer részeként kellene kezelni.

Borbáth Gábor emlékeztetett: a PSZ a nem pedagógus közalkalmazottaknak az 1,05-ös szorzót 1,10-re emelné. Külön tételként kezelnék a felsőfokú gazdasági végzettséggel rendelkezőket, akiknek bérszorzóját 1,20-ról 1,26-ra növelnék. A kiegészítés a szakszervezeti vezető számítása szerint mintegy 40 ezer embert érintene.

mti, 2001. szeptember 21.

 <<< VISSZA  
Dura Stúdió www.dura.hu E-mail: dura@dura.hu 1088 Budapest, VIII. Puskin u. 4. Telefon: 338-4059