<<< VISSZA  

Fizetésemelés félszázezer nővérnek

Az Egészségügyi Minisztérium azt tervezi, hogy még az idén megemeli ötvenezer nővér fizetését – jelentette be Mikola István Balatonfüreden, az őszi füredi orvosnapokon tartott szakmai fórumon. A havi nyolc-tízezer forintos többletjuttatás a három műszakban, ágy mellett dolgozó nővéreket, a mentők kivonuló egységeit, valamint a műtős asszisztensek egy részét érintené, az emelés évi tízmilliárd forinttal terhelné meg a költségvetést. A javaslatot október első hetében tárgyalja majd a kormány, és várhatóan el is fogadja azt. Mikola kifejtette: az emelés azért erre a három csoportra vonatkozik, mert ők végzik feladataikat a legnagyobb leterheltség mellett, és alacsony juttatásban részesülnek.

A miniszter leszögezte: a jövőben az ilyen és ehhez hasonló lépésekre az ágazat egészének is nagy szüksége lesz, mert az itt dolgozók 62 százalékának fizetése tavaly a létminimumnak megfelelő összeg volt, s az egészségügy jelenleg is az egyik legrosszabb, a tizenegyedik helyen áll a közalkalmazotti keresetek rangsorában. – Ez a helyzet nem tűrhető tovább, hiszen jelentős például a nővérek elvándorlása, akikről hallani, hogy Ausztriában, Németországban vállalnak munkát, vagy pályát módosítanak, és a kereskedelemben helyezkednek el – mutatott rá. – A szaktárca éppen ezért üdvözli a minimálbér 50 ezer forintra tervezett emelését január 1-jétől, mert ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy az egészségügy működése stabilabbá váljon – hangsúlyozta az egészségügyi miniszter.
*
Az MSZP örömmel üdvözli, hogy a kormány három év után megértette a szocialisták követelését és végre rájött: tarthatatlan az egészségügyben dolgozók alacsony fizetése – olvasható a párt közleményében. Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista elnöke ugyancsak örömmel fogadta a miniszter bejelentését, mert – mint fogalmazott – az ápolói fizetések katasztrofálisan alacsonyak. Ugyanakkor sajnálatosnak nevezte, hogy az ápolói fizetések emelésére gyakorlatilag a választások előtt kerül sor, s azt nem sikerült hamarabb megvalósítani.

 

 

Magyar Nemzet, 2001. szeptember 24.

 <<< VISSZA  
Dura Stúdió www.dura.hu E-mail: dura@dura.hu 1088 Budapest, VIII. Puskin u. 4. Telefon: 338-4059