<<< VISSZA  

Internet a pedagógusoknak

Egyetért a Fidesz oktatási munkacsoportjával a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) azzal a programmal kapcsolatban, hogy a kormány 10 ezer pedagógusnak teszi lehetővé az otthoni számítógép-használatot és internet-hozzáférést.
Borbáth Gábor, a PSZ főtitkára jobbnak tartaná, ha a jövőben a gépek árához való 50 és 25 százalékos hozzájárulás közül az utóbbi csak az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatokra vonatkozna. Borbáth Gábor hozzátette: az érdekvédelmi szervezet a napokban levélben javasolja Stumpf István kancelláriaminiszternek, hogy az év vége felé már kevesebb pénzzel gazdálkodó képviselő-testületeknek tegyék lehetővé fizetési kötelezettségük 2002-re halasztását. A szakszervezet saját tagjainak az ECDL számítógépes és az OKJ-vizsga letételéhez kedvezményt biztosít, emellett tárgyalnak ISDN vonal beszereléséről is, amelyért terveik szerint a pedagóguskártyával rendelkezők kétezer forintot fizetnének.
A pályázattal minden tizenötödik pedagógus juthat számítógéphez – mondta Révész Máriusz, a Fidesz oktatási csoportjának vezetője. Személyes véleménye, hogy a pályázatot – amelyen a szakképző intézmények pedagógusai is részt vehetnek – minden évben ki kell írni, hogy minél több tanár benne lehessen a programban. A pedagógusokon kívül tízezer köztisztviselőnek is biztosítják a számítógépet és az internet-hozzáférés lehetőségét.

Hanczár János

Magyar Nemzet, 2001. szeptember 21.

 <<< VISSZA  
Dura Stúdió www.dura.hu E-mail: dura@dura.hu 1088 Budapest, VIII. Puskin u. 4. Telefon: 338-4059