<<< VISSZA  

Feszültségcsillapító béremelés a honvédségnél két lépcsőben

 

Kiszámítható életpályát kínál a hivatásos katonáknak a honvédelmi tárca - legalábbis ezzel kecsegtet a katonák jogállásáról szóló törvénytervezet. A hadsereg költségvetéséből jövőre közel 15 millárdot fordítanak béremelésre, majd a következő öt év alatt további 90 milliárdot. A szerződésesek alapilletménye bruttó 73, a tiszhelyetteseké 105, a tiszteké pedig 140 ezer forintra emelkedik.

Az utóbbi évek legjelentősebb bérfejlesztését tervezi a honvédelmi tárca. A hivatásos katonák fizetése januártól átlagosan 40 százalékkal emelkedik, ám a növekedés mértéke beosztástól függően egyeseknél akár a 60-70 százalékot is elérheti. Legnagyobb arányban a nehezebb megélhetési körülmények között élők bére gyarapodik: elsőséget élveznek tehát a tiszthelyettesek és a szerződéses legénység - nyilatkozott lapunk kérdésére Krizbai János ezredes, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikai főosztályvezető-helyettese.

A tervek szerint a jövőben a munka nehézségének és fontosságának kifejezésén túl új teljesítményalapú előmenetelt ösztönző rendszert is bevezetnek.

A hadsereg költségvetéséből jövőre közel 15 milliárdot fordítanak béremelésre, majd a következő öt év alatt további 90 milliárdot. A szerződésesek alapilletménye bruttó 73 ezer, a tiszthelyetteseké 105 ezer, a tiszteké pedig 140 ezer forint lesz. A bérnövekedés nem egyszerre, hanem két részletben történik, 2002-ben a növekmény 70, 2003-ban pedig 30 százalékát kapják meg a katonák. A honvédség számára elengedhetetlenül fontos beosztásokat, illetve rendfokozatokat anyagilag is vonzóbbá kívánják tenni. A tervezett emelés állománycsoportonként s az egyes rendfokozatok között is eltérő arányban változik.

A tisztek esetében ez a rendfokozati hierarchia felső és alsó szintjeinek megfelelően a következő két évben a 40-50 százalékot is elérheti az alacsonyabb rendfokozatúak javára. A főosztályvezető-helyettes lapunknak elmondta: az a cél, hogy a köztisztviselőkhöz hasonlóan kiszámítható életpályát kínáljanak a hivatásos és szerződéses katonáknak. Az új illetményrendszer kialakításakor a köztisztviselői törvény által bevezetett változásokat vették figyelembe, emellett átalakítják a rendfokozati és a beosztási előmenetel rendszerét is.

A szerződéses és hivatásos katonák közötti különbségtétel helyett az jelent differenciálást: határozott vagy határozatlan idejű szerződés alapján szolgál-e az illető. Továbbá az eddigi három helyett a hivatásosokhoz hasonlóan kilenc kategóriába sorolnák a tiszthelyettesek és a legénység fizetési megoszlását.

A törvényjavaslat szerint írásbeli dicsérettel bővülne az erkölcsi elismerés lehetősége, megszűnne viszont a soron kívüli előléptetés vagy a fizetési fokozatba való előresorolás.

A jövőben is alanyi jogon juthatnának lakáshoz, illetve lakhatási lehetőséghez már próbaidő alatt is a hivatásos katonák, a szerződésesek lakhatását a honvédség biztosítja.

A honvédség nyugállományú tagjait többlet jogosultságok illetnék meg a jövőben.

A szakszervezet soha nem lehet teljes mértékben elégedett - vélekedik Farkas László őrnagy, a honvédszakszervezet elnöke. Pozitívumként említi azonban, hogy - a társadalom egyéb rétegeinek helyzetét figyelembe véve - végre jobb helyzetbe kerülhetnek a hivatásos katonák. Ha a parlament is elfogadja a javaslatot, a katonák többletvállalásaik mértékének megfelelő járandóságot kaphatnak.

Az illetményalap emelkedése várhatóan nem csupán inflációkövető, hanem reálnövekedést is eredményezhet.

Locsmándi Andrea

Magyar Hírlap, 2001. szeptember 25.

 <<< VISSZA  
Dura Stúdió www.dura.hu E-mail: dura@dura.hu 1088 Budapest, VIII. Puskin u. 4. Telefon: 338-4059