A nagy nyugdíjblöff

Egy "polgári" nyugdíjas szervezet a közelmúltban megdöbbenését fejezte ki, amikor Medgyessy Péter pártja nevében kormányra kerülésük esetére ígéretet tett az 1999-ben a nyugdíjasoktól elvett 52 milliárd forint visszaadására. A tények ismeretében a reakció érthetetlen. A jobboldali többségű Országgyűlés ugyanis az 1999-es költségvetésben, a hatályos nyugdíjtörvényben meghatározottól eltérő mértékű és differenciált emelést állapított meg úgy, hogy törvényi kötelezettsége ezzel párhuzamosan fennállt. Az MDF-es Balsai István egy évvel később a döntést elkerülhetetlennek nevezte, mondván, az emelés pénzügyi alapját felemésztette a Horn-kormány által hátrahagyott súlyos gazdasági problémák kezelése. Hasonló álláspontot képviselt az Orbán-kormány is, amikor nem "polgári" nyugdíjasszervezetek a döntés felülvizsgálatára az Alkotmánybírósághoz (AB) fordultak még 1999-ben. Az egy évvel később kihirdetett határozat a kormánynak adott igazat. Az AB akár viccesnek is nevezhető érveléssel kijelentette, hogy az 1997-ben hozott nyugdíjtörvény nem más, csak "védendő váromány", amely alapos indokkal a parlament által bármikor megváltoztatható. Az AB ezt még azzal egészítette ki, hogy nincs szó szerzett jogok korlátozásáról, mindössze egy "törvényi ígérvény" be nem váltásáról. Abban tehát, hogy az új kormány hatalomra kerülésekor beváltható lesz ez az ígérvény, csak bízni lehetett.

Ezzel vette kezdetét a nagy nyugdíjblöff. A Fidesz vezette jobboldali többség szívós munkával képes volt az AB-határozatra alapozva elhitetni, hogy az MSZP-SZDSZ-kormány csak ígéretet tett a nyugdíjak értékvesztésének rendezésére. Mégis, 1999-ben a kabinet magától értetődő természetességgel tért vissza az általa erősen vitatott nyugdíjtörvényhez. Járai Zsigmond akkori pénzügyminiszter a 2000. évi költségvetés előterjesztésekor kijelentette, hogy a kormány számol egy, a tervezettnél esetleg magasabb inflációval is. Ha ez bekövetkezne, akkor a törvény rendelkezéseinek megfelelően (!) korrekciót hajtanak végre. A Fidesz-kormány első költségvetési évében nem beszélt arról, hogy az érvényes jogszabályok szerint 19,5 százalék emelést kellett volna végrehajtani. Arról szólt csak, hogy a tervezett 10 százalékos inflációhoz képest 14,2 százalékot ad. Átlagosan, tegyük hozzá, mert a nyugdíjasok egy nem elhanyagolható részének még ennél is kevesebb, 11 százalék jutott. A 2000/2001-es évek is a töretlen bizakodás jegyében zajlottak és zajlanak. Más kérdés, hogy a kifelé sugárzott magabiztosság egy manipuláción alapul, amely mára - stílszerűen fogalmazva - polgárjogot nyert a kormányzat retorikájában. Szinte nem múlik el nap úgy, hogy ne kerülne elő egy bűvös szám, a nyugdíjak 16 százalékos vásárlóerő-növekedése. Kár, hogy csak szemfényvesztés. Egyrészt nincsenek pontos játékszabályok - például általánosan elfogadott fogyasztói kosár -, másrészt a vásárlóerő és a reálérték száraz fogalmának tudatos összekeveréséről van szó.

A KSH, a Pénzügyminisztérium, a nyugdíjbiztosító és a nyugdíjfolyósító adatai azt mutatják, hogy az inflációhoz viszonyított nyugdíjemelések mértéke 1999-től a mai napig számítva reálértéken nem éri el még a 10 százalékot sem. Az 1999-es emelés 10 százalékos infláció mellett 4,2, a 2000-es 9,8-es infláció mellett 1 százalék többletet hozott, az ez évre prognosztizált adatok - 9,3 - alapján pedig 4,5 százalék plusz valósult meg eddig. A választásokhoz közeledve arra sem árt emlékezni, hogy az 1997-ben elfogadott nyugdíjtörvény a Fidesz és az AB igyekezete ellenére nem pusztán törvényi ígérvény volt, hanem a csődhelyzet közeli évek után megkezdett kiigazítás. A szabályoknak megfelelően - erről sokan előszeretettel feledkeznek meg - az 1998-as költségvetésben a Horn-Kuncze-kormány 19 százalékkal emelte egységesen a nyugdíjakat. A következő évben, 1999-ben a számítás alapjául szolgáló adatok szerint 19,5 illette volna meg - ugyancsak egységesen - az érintetteket. Ez volt azonban az első és szerencsére eddig az egyetlen olyan év, amikor különbséget tettek a nyugdíjasok között a magasabb járadékkal rendelkezők rovására. Egyébként az AB ezt sem találta annak idején alkotmányellenesnek, mert álláspontja szerint a Nyugdíjbiztosítási Alap nem teljesen független a központi költségvetéstől, amennyiben hiányáért a mindenkori költségvetésnek kell jótállnia. Ezen érvelés szerint a differenciálás során nem egyes nyugdíjasoktól vették el a pénzt más nyugdíjasok számára, hanem az államkassza pótolta ki, kvázi szociális segélyként, a legalacsonyabb nyugdíjakat.

A jobboldali kormányzat cinizmusa érhető tetten e logikában. A társadalombiztosítási alapokat a 90-es évek végén felügyelő fideszes államtitkár, Selmeczi Gabriella ezt akkor azzal fokozta, hogy unalomig ismételte, a nyugdíjasok több kenyeret és tejet vehetnek az emelésnek köszönhetően, mint az előző kormány működése alatt. Utóbb azonban ez a kijelentés is a visszájára fordult, mert a KSH adatai szerint 1999-hez viszonyítva a kenyér ára két év alatt, 2001-re 40 százalékkal, a tejé pedig 44-gyel emelkedett. Ha ehhez hozzávesszük még a sertéshús árának ezen időszak alatt bekövetkezett 75 (!) százalékos növekedését, akkor, azt hiszem, nincs értelme a reálérték, de pláne nem a vásárlóerő növekedéséről vitatkozni.

A blöff azonban sikeres, a tét pedig egyre emelkedik. Már nem a szavahihetőség az igazán fontos - az rég odalett. Mit kezdhetünk ugyanis a Fidesz-képviselők propaganda-hadjáratával, amely minden lehetséges fórumon azt hangsúlyozza, a nyugdíjakat az 1998-as kormányváltás óta minden évben az inflációt meghaladóan emelték? Ez tény. Már csak azt kellene hozzátenni, hogy egy négy éve hatályos törvény kötelezi a kormányt erre. Egy olyan törvény, amit hol betart a kabinet, hol meg nem. Egy olyan törvény, amely a nyugdíjemelés kiszámításánál a keresetnövekedést és az inflációt véteti alapul, évről évre változó arányban. A kormány tudatosan megtéveszti a közvéleményt és annak egyik legkiszolgáltatottabb rétegét, a nyugdíjasokat. Könnyen belátható ugyanis, hogy mivel az átlagos keresetnövekedés rendre több százalékkal meghaladja az inflációt, a törvényben foglalt képlet alapján a nyugdíjakat biztosan az inflációt meghaladóan kell emelni. Polgártársak! Hol van akkor az a sokat emlegetett nagyvonalúság?!

Marinov Péter

Magyar Hírlap, 2001. szeptember 29.