| <<< VISSZA | |
|
Az orvosok tiltakoznak a kórház-privatizáció ellen Csak az USA-ban 100 ezer embernek mondanak fel Három, egészségügyi privatizáció előtt álló város, Szeged, Kiskunhalas, illetve Sopron képviselőit, valamint az érdekvédelmi szervek véleményét hallgatta keddi ülésén az Országgyűlés egészségügyi és szociális bizottsága. Kiskunhalas polgármestere, Tóth Zoltán a meghallgatáson arról győződött meg: a képviselők nem hiszik el, hogy ha rövidesen nem változik meg a helyzet, rohamosan romlani kezd a kórházak helyzete. - Az illetékesek nagyon távol állnak a privatizáció lényegétől, hiszen még azt sem tudták egyértelműen eldönteni: az intézmények fenntartása állami feladat vagy lehetőséget teremtenek a tőke megjelenésére. Az egészségügy politikai kérdéssé vált, hiszen bármilyen kezdeményezésnél szinte előre borítékolható a politikai támadás -- állítja Kiskunhalas polgármestere, Tóth Zoltán. A Népszava beszámolója szerint Kiskunhalas polgármestere, Tóth Zoltán a meghallgatáson arról győződött meg: a képviselők nem hiszik el, hogy ha rövidesen nem változik meg a helyzet, rohamosan romlani kezd a kórházak helyzete, hiszen 10-15 éves gépekkel, eszközökkel dolgoznak, ezek pótlását, javítását a jelenlegi finanszírozás azonban nem teszi lehetővé. A Magyar Orvosi Kamara és az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete hevesen tiltakoznak a mostani törvénytervezet mellett a városok privatizációs elképzelései ellen is. Azon túl, hogy a szakszervezet már több fórumon és hivatalban tett feljelentést a szegedi önkormányzat ellen, továbbra sem lát egyik elképzelésben sem biztosítékot a betegek és a dolgozók számára. A kamara elsősorban az orvosok védelmében akarja lassítani a folyamatot, ugyanis attól tartanak: a jelenlegi körülmények között profitorientált vállalkozói körök teszik kezüket a betegellátásra, ahol az egészségügy kiszolgálói kilátástalan és tökéletesen bizonytalan helyzetbe kerülnek FrissHírek, 2001. szeptember 19. | |
| <<< VISSZA | |
| Dura Stúdió www.dura.hu E-mail: dura@dura.hu 1088 Budapest, VIII. Puskin u. 4. Telefon: 338-4059 | |