<<< VISSZA  

Százmilliós kifizetetlen kártérítések

Baranya megyében több százra tehető azoknak az egykori bányászoknak a száma, akik nem kapták meg az őket megillető egészségkárosodási kártérítést, illetve nem jutnak hozzá a rendszeres járulékokhoz sem. A ki nem fizetett összeg mértéktartó becslések szerint is több százmillió forintra rúghat.

Pécs

A Mecseki Bányászok Szakszervezete megkezdte a méltatlan helyzetbe sodródott egykori bányászok felkutatását a megyében és a megyehatáron túl is.

Még ma is mintegy 25 ezerre tehető az egykori mecseki szénbányászok száma, ugyanakkor szakszervezetünk nyilvántartásában ennek hozzávetőlegesen egynegyede szerepel. Tapasztalataink szerint igen sokan vannak, akik tájékozatlanságuk vagy téves információik miatt nem kapták meg a munkáltatóktól az őket megillető egyszeri egészségkárosodási kártérítést, illetve nem megfelelő szintű egészségügyi járadékot kapnak – mondta Farkas Géza (képünkön), a Mecseki Bányászok Szakszervezetének elnöke.

Egy szilikózissal megbetegedett bányász egyszeri nem vagyoni kártérítése elérheti a félmillió forintot, így az elmaradt kifizetések összege akár több százmillió forint is lehet. A nyugdíjasok jelentős hányada szenvedett valamilyen egészségkárosodást, a szakemberek szerint ennek mértéke 25 év föld alatti munkát követően átlagosan 50 százalék. A szakszervezet már több ügyben sikeresen védte meg tagjai érdekeit.

Mint Farkas Géza elmondta, kétoldalú kapcsolatteremtést kezdeményeztek az inaktív bányászokkal. A szakszervezet képviselői személyesen keresik fel a bányászlakta településeket, ugyanakkor a pécsi, Dobó István utcai irodában is tájékoztatnak a lehetőségekről.

A munka évekig elhúzódhat, ezért azokat a bányásznyugdíjasokat, akiknek szociális, gazdasági, egészségügyi ellátási problémáik vannak, arra kérjük, hogy keressék közvetlenül a szakszervezetünket. Lehet, hogy azonnali gyakorlati segítséget nem tudunk nyújtani, de képviselőink elmondják, hogy mivel hová kell fordulni a hatékony ügyintézés érdekében – mondta Farkas Géza.

A szakszervezet kezdeményezésére a közeljövőben megalakul az a szakemberekből álló bizottság, amelynek állásfoglalásával a korábbinál nagyobb eséllyel fordulhatnak az ügyfelek jogorvoslatért a munkaügyi bírósághoz, a társadalombiztosításhoz.

Kaszás E.

 

A szénpénzt már kiutalták

 

Bár felhasználása csak a fűtési szezon kezdetével válik aktuálissá, a szakszervezet tájékoztatása szerint az idei szénjárandóságot már májusban kiutalták minden jogosultnak. Ennek összege idén 21 ezer forint volt személyenként. Akihez nem érkezett meg a szénpénz, az ugyancsak az érdekképviseletnél jelentkezhet segítségért. A szakszervezethez fordulhatnak azok a bányászözvegyek is, akik hozzátartozójuk után válnak jogosulttá a szénjárandóságra. Nekik külön kell igényelniük a juttatást.

Dunántúli Napló, 2001. szeptember 20.

 <<< VISSZA  
Dura Stúdió www.dura.hu E-mail: dura@dura.hu 1088 Budapest, VIII. Puskin u. 4. Telefon: 338-4059