Rádió-beszélgetés
Szeptember 9-éig tart a "Graffiti arcok" című fotókiállítás a BM Duna Palotában. Hajdú József Ferenc fotóst Nánási Gabriella hívta fel.
— Azt hiszem, hogy a graffiti nagyon megosztja az embereket. Van aki szereti, és azt mondja, hogy ez művészet, van aki pedig azt mondja, hogy huliganizmus.
— A graffitik a tényleges, a valós, a vélt emberi szükségleteket jelenítik meg a felületeken, egyaránt közvetítenek vizuálisan értékes - ez a művészi graffiti vagy falfestészet más szóval -, és vizuálisan értéktelen és hamis - ilyenek a betűgraffiti tevékenységek...
— De abban megegyezik mind a kettő, hogy közterületeken, falakon vannak, nem?
— Nagyon érdekes, hogy nemcsak közterületeken van, hanem zárt területeken, belső területeken, valahogy úgy fogalmazhatnék, hogy graffitin én a falfestészetet értem, ez a valóságos világ sajátos művészi formában való visszatükröződése az emberi megismerés során. A külső és belső terekben egyaránt megjelenítik, lakáson, irodán belül is fotóztam már graffitit.
— Ezeknek a fotóknak az a célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy ezek művészi alkotások, vagy pedig az, hogy esetleg ezek a graffitik a fotókon is bár, de megőrződjenek az utókornak?
— Mind a kettő. Ezek a fiatalok meg akarnak mutatni valamit, el akarnak mondani, közölni, üzenni akarnak valamit, ugyanakkor meg híresek akarnak lenni, feltűnni, kitűnni szeretnének a hétköznapi szürkeségből. A művészi graffitisek elkérik a falat, a megengedett falra tényleg műalkotásokat hoznak létre. A falak még nem tanultak meg járni, tehát be kell hozni őket a kiállító termekbe. Nem felhúzni kellene az emberek között a falakat, üvegfalakat építeni, hanem lebontani, békefalakat kellene építeni az emberek között. A szlogen az lenne, hogy "Falfestményekkel a környezetért", "Falfestészettel az emberekért", és "Az esztétikus környezettel a közbiztonságért".