Graffiti kiállítás megnyitója
Duna Palota, 2007. szeptember 20.
Természetábrázolás a graffitiben c. kiállítás megnyitójára:
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy Hajdú József Ferenc fotóinak és a jelenlévő fiatal graffiti-alkotók képeinek kiállítását megnyithatom.
Talán 5 éve már, hogy először találkoztam a Tanár Úrral a Nyírő Galéria "Érzelmek a graffitiben" című kiállításán. Egy kicsit félszeg fiatalemberrel érkezett, aki előttünk fújt vászonra egy graffitit. Mi, a megnyitó közönsége ámulva követtük a fehér felület változásait, a fiatalember mozdulatait, a flakon virtuóz táncát a levegőben. Nem sokan mondhatták el Magyarországon akkoriban, hogy hasonló élményben volt részük egy művészeti galériában.
A street-art elegáns kifejezés még nem volt a köztudatban, belvárosi street-art galériák sem hirdették még, hogy a graffiti művészi értéket hordozhat.
A graffiti persze akkor is része volt az életünknek, láttuk vonatok oldalán, házfalakon, aluljárókban, lépcsőházakban. Tartalmuktól, elhelyezésüktől függően mosolyogtunk, vagy bosszankodtunk a megjelenésük miatt. Többé-kevésbé eljutott hozzánk a hír a kialakulásáról, a new york-i metrók, elhagyott városrészek munkanélküli és csellengő fiataljainak új műfajt teremtő kreativitásáról.
De mit tudhattunk a graffiti kultúrtörténetéről? A magyarországi graffitiről? Formáiról és színvonalának hihetetlen változatosságáról?
A művészi graffitiről? A magyarországi alkotókról? Nem sokat. Ennek csak öt éve!
Hajdú József Tanár úr 17 éve dolgozik azon, hogy legyenek válaszok a kérdésekre. Ha ismereteink vannak, már nem működik a vak elutasítás. Ez a szemléletváltás alapvető feltétele.
Legutóbbi beszélgetésünkkor meghatározta, körbejárta mi is a graffiti. Ennek átadására nem vállalkozom, de korábbi és most készülő könyveit szívesen ajánlom mindenki figyelmébe, mert ezekben megtalálunk mindent a graffitiről.
Meglepődve hallottam Tőle, hogy milyen sokféle anyagból készülhet graffiti: létezik parfüm, fű, kő, hó, jég, cipőpaszta, rajzszög graffiti, de gumigraffiti, levegő, homok, por és vízgraffiti is.
Elmondása szerint a művészi graffiti lehet betüfestmény, karakterábrázolás,, absztrakt és geometriai, fotorealisztikus graffiti és legújabban futurisztikus, vagy űr ábrázolás. Valamennyi típus megtalálható a mai kiállításon.
Döntően festékszóróval (kannával), csurgatott és vésett technikával készült alkotások jelennek meg itt a fotókon és a vásznakon.
A graffiti a pillanat és az adrenalin művészete- írta találóan Rozsáli Oszkár egy graffiti kiállítás megnyitó előadásában. Mindaddig, amíg bujkálva, titokban készülnek, ez így is van. A falra fújt képet lefújják, lemeszelik, átfújják, a falat lebontják. Vajon a fotókon megjelenő képekből hányat találnánk meg eredeti helyén sértetlenül? Milyen (úttalan) utakat kellene megtennünk térben és időben ahhoz, hogy eredetiben gyönyörködhessünk bennük?A Tanár Úrnak köszönhetően fényképen unokáink is fogják látni valamennyit.
A megrendelésre készülő külső és belső téri graffitik, vászonra fújt alkotások sorsa ma már biztonságos. Művész-karriert befutó alkotóik gyakran alkotó-műhelyekben, műtermekben dolgoznak.
De kikből is lesz ez az új vizuális kultúrát alakítgató művész-csoport?
Az első titkos útjára induló suhanc hasonló vágyakkal próbálgatja önmagát:
Üzenetet akar küldeni belső világáról, keresi az önkifejezés számára megfelelő formáját, bizonyítani akarja létezése értelmét, át akarja élni a sikerélményt, a "vagyok valaki, nyomot hagyok a világban"örömét. Lázad az üres, színtelen, szögletes felületek ellen. Természetesen óriási a különbség érettségben, tudatosságban, technikai tudásban, tapasztalatban- és főleg életperspektívában közöttük.
A tanár úr igen sokat tett azért, hogy ezek az önmaguk keresésére -megvalósítására induló gyerekek megtalálják a jó utat a valódi alkotáshoz. Megismerjék a művészi graffitit, a vászonra, farostlemezre fújt graffiti lehetőségeit, az alkotók művészi pálya felé ívelő karrierjét, erőfeszítéseit, jó példáját.
Az itt kiállító fiatalok mögött több éves munka áll. Alkotásaik -mint a műalkotások általában-sokkal bensőségesebb kapcsolatban vannak saját korukkal,élményvilágukkal, gondolkodásukkal, mint a művészet általános eszméjével, vagy a művészettörténettel, mint egységes folyamattal. Ezért fontos, hogy elgondolkodjunk miközben a képeket nézzük: miféle, más módon kifejezésre nem jutó társadalmi gondolkodás teremtette ezt az új művészetet.
Most szellemi kalandra invitálom a jelenlévőket. Vizsgáljuk meg ezeket a műveket. Keressük a motívumokat, a motívumok egybefonódását a képeken. A tartalmi és formai elemek összekapcsolódását, a szólamok polifóniáját. A szimbólumokat, azok sokrétegű jelentéseit. Vagy csak- egyszerűen hagyjuk, hogy hassanak ránk a képek, dolgozzanak bennünk.
Amikor olyan képek közelében vagyunk, melyekhez közünk van, különös érzések kerítenek hatalmába minket. Talán az áhítat, talán a meghatódottság erre a megfelelő szó, nem tudom.
Emlékszem, ez az érzés tükröződött a jelenlévők arcán, amikor 5 éve a Nyírő Galériában figyeltük, hogy alakul a színes káoszból kép a szemünk láttára. A fiatalember koncentrált, fújt, hátrébb lépett, összevonta a szemöldökét, újra fújt. A félszeg alkotóhoz intézett, kicsit harsányra sikerült kérdések ritkultak, csöndesebbek lettek. Felnéztünk rá. Egyre nagyobb tisztelettel szólítottuk meg.
Most ugyanilyen a tisztelettel köszönöm az alkotóknak, hogy bepillantást engednek világukba. Kívánom valamennyiőnknek, hogy merjük közel engedni magunkhoz ezt az új, fiatal művészetet.
Köszönöm a figyelmet!
Becskeháziné Czenki Valéria